Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Színház

Zene

KÖZÖS KONCERT. Koncertsorozatra érkezik Erdélybe a budapesti MediCantare Vegyes Kar, hogy több településen is megosszák a közös éneklés örömét és a kóruszene sokszínűségét. Sepsiszentgyörgyön július 2-án, csütörtökön 19 órakor a Pro Musica Kamarakórussal adnak közös koncertet a Gyöngyvirág utcai református templomban. Vezényel: Tőri Csaba, Behany András, illetve Sipos Zoltán, zongorán közreműködik: Natasa Lazic.

FŐSZEREPBEN A HARSONÁK. Július 10-én, pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban lép fel a nemzetközi hírű SETREN, a SzegEd TRombone Ensemble. Barokktól a filmzenéig, klasszikustól a crossoverig: egy különleges zenei utazás vár a zenekedvelőkre. Jegyek 40, illetve 20 lejes áron elővételben a városi jegyirodában, illetve a koncert előtt a helyszínen vásárolhatók.

 

Roma Képviselők Tanácsa

A Roma Képviselők Tanácsa június 30-án, kedden 11 órától tartja második ülését Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Az esemény célja a roma közösségek aktuális problémáinak, fejlesztési igényeinek és jövőbeni együttműködési lehetőségeinek közös megvitatása, valamint a roma közösségek és az intézmények közötti partnerség megerősítése. A találkozó kiemelt témái között szerepel a jogérvényesítés, a diszkrimináció elleni fellépés, az egyházi, civil és önkormányzati együttműködések fejlesztése, továbbá a roma közösségek számára elérhető uniós finanszírozási és szociális befogadási programok bemutatása.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház ma zárva tart. A keddi műsor: 16 órától Minyonok és szörnyek (románul beszélő), 16.30-tól Goat – Will, a bajnok (magyarul beszélő), 17.45-től A leleplezés napja (magyarul beszélő), 18.30-tól Backrooms – Hátsó szobák (román feliratos), 20.30-tól Leonóra a reggeli fényben (román feliratos), és Itt érzem magam otthon (magyar thriller, filmdráma). Szerdán 16 órától Supergirl (magyarul beszélő), 16.30-tól Toy Story 5 (magyarul beszélő), 18 órától Az utolsó viking (román feliratos), 18.30-tól Backrooms – Hátsó szobák (magyarul beszélő), 20.15-től Beléd estem (magyar romantikus vígjáték), 20.30-tól Megszállottság (román feliratos). Csütörtökön 16.15-tól Mumbo Jumbo hatalmas kalandja (magyarul beszélő), 16.30-tól Minyonok és szörnyek (magyarul beszélő), 18 órától Michael (magyarul beszélő), 18.15-től Supergirl (román feliratos), 20.15-től Az Isten nem fog segíteni (román feliratos), 20.30-tól Itt érzem magam otthon (magyar thriller).

 

Nyári nyitvatartás a könyvtárban

A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár július 1. és szeptember 13. között nyári nyitvatartási rend szerint várja olvasóit. A kölcsönző kedden 9–19, szerdától péntekig 10–17, szombaton 9–13, az olvasóterem kedden 9–19, szerdától péntekig 10–17 óráig tart nyitva, szombaton zárva. A gyermekkönyvtár kedden 9–19, szerdától péntekig 10–17, szombaton 9–13 óráig várja kis olvasóit. A Sport utcai fiókkönyvtár programja nem változik.

 

Hírdetés

Hitvilág

Vadasi unitárius találkozó. Idén az Árkosi Unitárius Egyházközség látja vendégül a szomszédos települések, az egyházkör gyülekezeteit és minden érdeklődőt a hagyományos közösségépítő ünnepen. Július 4-én, szombaton 11 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik a Vadasi Unitárius Találkozó.

SZACSVA. Látogatható a Szacsvai Református Egyházközség megújult, res­taurált 14. századi műemlék temploma, ahol nemrégiben tárták fel a Szent László-legendát bemutató falképek részleteit, s ahol megtekintésre érdemes a kazettás mennyezet, a festett bútorzat is. Előzetes időpont-egyeztetés a 0745 232 213-as telefonszámon.

 

Megjelent

Megjelent az Erdélyi Gyopár legfrissebb száma. A tartalomból: A 135 éves EKE emlékünnepsége Várfalván és az Orosz Endre Közösségi Ház felavatása * A 33. EKE Vándortábor túrái * Búcsú Kalotaszegtől és Naszódtól * Természetvédelem a Milvus Csoporttal * A Duna-delta Bioszféra Rezervátum. Úgy szokás nevezni a sátoros ünnepeket, hogy olyan helyek, ahol a résztvevők nagykanállal esznek. Az idén sokszor előkerül a nagy kanál az Erdélyi Kárpát-Egyesület tagsága körében. 135 éves lett az EKE, és ezt a Várban ünnepelték a természetjárók, közösségi házat avatva, jövőt tervezve. Az igazi nagy ünnep is közeleg, az EKE Vándortábora. Ennek túráiról bőven közöl ízelítőt a legfrissebb szám. A kéthavonta megjelenő folyóiratban erdélyi és külföldi túrabeszámolók olvashatóak, az egyesületi élet krónikája ezúttal sem marad el. Mindig van igény és tér a visszatekintésre is, ilyen a 30 éves a Czárán Gyula-emlékút, a Pásztoréletről a kaputosoknak, valamint a Frenkel Ferenc barangolásai című írás. A flóra és fauna szerelmeseit a Duna-deltába hívja Bartók Attila, a szárnyasok barátait a Milvus csoport látja el jó tanácsokkal, akik pedig valami finomságra vágynak, nagymamák és unokák közös receptjeit kapják kézhez a sütikészítéshez. Borvizeink, gombáink, új természetjáró kiadványok jobb megismerését is szolgálja a lap, melyből nem marad ki a nyereménnyel kecsegtető rejtvény sem. Eőfizethető az [email protected] e-mail-címen vagy telefonon (0723 159 000).

 

Ügyelet

GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Császár Bálint utcai 1-es Farma­line gyógyszertár (0367 412 103) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Nicolae Băl­cescu utcai Salvator (0267 362 961) tart nyitva.

FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.

 

Röviden

APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva.

ÚTLEZÁRÁS. A vízhálózat fejlesztési munkálatai miatt ma 9–17 óra között Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában egysávos közlekedés lesz érvényben. Kérik a gépjárművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek s lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. pénteken Lemhényből, hétfőn Bereckből, kedden Ojtozból és Kézdimartonosról, szerdán és csütörtökön Torjáról, pénteken Torjáról és Futásfalváról szállít el régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat.

VÁROSI STRAND. Megnyitott a strand Sepsiszentgyörgyön, a hűsölni vágyokat 9–20 óra óra között fogadja a Sport utcai szabadidős létesítmény.

IAME-TALÁLKOZÓ. Július 3-án, pénteken 17 órakor a sepsiszentgyörgyi Electro Stadionban tartják a hagyományos IAME-találkozót (zene szól, lesz sör és bor is). Érdeklődni a 0749 226 553-as telefonon lehet 10–22 óráig Orbán-Barra Gábornál.

GOMBAELLENŐRZÉS. Sepsiszentgyörgyön a központi piacon szerdánként és péntekenként 8–10 óráig, vasárnap 9–11 óráig a László Kálmán Gombászegyesület tagjai megvizsgálják a begyűjtött gombákat.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »