Írásom főcíme Francis Ford Coppola alkotására utal. A vietnámi háború idején játszódó filmdráma nem véletlenül kapta ezt a címet. Tele van a dzsungelben játszódó, ha egyszerűen akarok fogalmazni, „vadállati” eseményekkel, olyan a hangulata, hogy azt hihetnénk, innen nincs tovább, ez már a világvége.
Események láncolatán keresztül megfigyelhetjük, mennyire kegyetlenné válhat az ember a háborúban, eljuthat odáig, hogy nem ismer már se Istent, se embert.
Az Apokalipszis az Újszövetséget lezáró Jelenések könyvének görög elnevezése, azt jelenti: kinyilatkoztatás. A János evangélistának tulajdonított írás, amely a szent Patmosz szigetén, égi üzenetként kapott látomásait rögzíti, mély értelmű víziókban jövendöli meg a világvége eseményeit, a bűnös emberiségre mért csapásoktól kezdve a jó és a gonosz kozmikus harcán és az utolsó ítélet eseményein át Isten országának eljöveteléig.
Jelen írás azonban most nem a filmről szól, hiszen annak már éppen elég irodalma van, hanem egy időszaki kiállításról, amely a Szépművészeti Múzeum Grafikai kiállítóterében látható Apokalipszis – Bibliai jövendölések Dürertől Kondor Béláig címmel. A vészjósló bibliai próféciák nyomán az apokalipszis szó a köznyelvben katasztrófát, világvégi romlást, végveszélyt is jelent. A történelem során, különösen a kerek évfordulók idején, valamint a politikai válságok, a természeti csapásoktól való félelmek sodrában újra és újra felerősödött az érdeklődés a Jelenések könyve iránt. Korunk fenyegető kihívásai – háborúk, járványok, klímaválság, társadalmi feszültségek, mesterséges intelligencia – ismét időszerűvé teszik az apokalipszis témáját.
Térjünk is rá Albrecht Dürer A négy lovas vagy más néven Az Apokalipszis lovasai című fametszetére, amely méltán a legismertebb és talán a legnagyszerűbb a nyomtatott grafikai lapok közül. Nem véletlenül reprodukálják oly gyakran már évszázadok óta ezt a remekművet, amely az Apokalipszis-sorozat egyik fontos darabja. Dürernek a tárlaton bemutatott fametszetén óriási lendülettel törnek előre a sötétségből a lovasok. A kép alján a Halál közelít rozzant gebéjén, két kézre fogva vasvilláját. A mellette vágtató lovas a mérleget – az ítélkezés jelképét – lóbálja. A harmadik a kardját emeli a magasba, a kép jobb szélén haladó negyedik lovas pedig végzetes íját feszíti meg. A földön áldozatok hevernek mindenütt. A finom vonalakkal megrajzolt, pontosabban kivésett fametszet páratlan rajztudásról árulkodik.
„Dürer volt az első, aki vizuálisan egységes, megkomponált, és nem pusztán illusztratív sorozatba foglalta az Apokalipszis motívumkörét. Művészi zsenialitásának döntő szerepe ebből a szempontból tagadhatatlan; minden addigi Apokalipszis-ábrázolás csak előkészületnek hat az ő munkájához hasonlítva, miként hiába festettek a quattrocentóban több »Utolsó vacsorát«, illetve »Utolsó ítéletet«, e két téma mégiscsak Leonardo és Michelangelo munkájában emelkedett az esztétikai tökély fokára. De ahogy őnekik sem pusztán saját termékük volt az »Utolsó vacsora«, illetve az »Utolsó ítélet« – hiszen ott állt mögöttük a kereszténység évezredes múltja és a reneszánsz korának etikai-filozófiai problémaköre –, Dürer Apokalipszise is már a megalkotása előtt bizonyos mértékig preformált, előre megadott volt. Esztétikai értéke ugyan Dürer érdeme, tartalmi értelmezését, formavilágát és szimbolikáját azonban kívülről ható erők szabályozták: az egyetemes érvényű ikonográfia, az ugyancsak egyetemes érvényű stílus, a közérthetővé vált, évszázadokon át alakult szimbólumvilág” – olvashatjuk Németh Lajos A művészet sorsfordulója című könyvében.
Most pedig lépjünk vissza kicsit az időben, és nézzük meg, mit alkottak ebben a témakörben korábban. A kiállításon a legrégebbi apokalipszis-ábrázolás egy cseh mestertől származik a 14. század végéről. Szent János evangélista látomását jeleníti meg a Napba öltözött asszonyról (Jel 12, 1–6) Salamon király a jobbjára ülteti Betsabét címmel (Speculum Humanae Salvationis, töredék, miniatúra, pergamen).
A kiállításon a legtöbb kép fa- vagy rézmetszet, de akad köztük tollrajz is. A fekete tintával, szürke lavírozással készült Szent Mihály legyőzi a gonoszt című alkotás Michelangelo Unterberger (1695–1758) munkája. A csoda szépen megrajzolt kavargó figurák rendkívül mozgalmassá teszik a jelenetet. A határozott, de vékony vonalakat finoman árnyalja, térhatásúvá teszi a lavírozás, a vízzel kevert tusos felhordás. Ez már tipikusan barokkos ábrázolás. Szintén nagy művész a 15. század második feléből Martin Schongauer (1450–1491). Szent Mihály arkangyal című, az 1400-as évek végéről származó műve igazán szép rajzolatú munka.
A tárlaton ismertetik azt is, hogy a keresztény tanítás szerint az idők végét az utolsó ítélet vezeti be: Krisztus visszatér a földre, hogy ítéletet mondjon az emberiség felett. A halottak feltámadnak, és minden ember a cselekedetei szerint részesül üdvösségben vagy kárhozatban. Az utolsó ítélet képzőművészeti ábrázolásainak a Jelenések könyve az egyik írott forrása. „És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt (…). És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki, egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint.” (Jel 20,11–12) Michael Wolgemut ítélkező Krisztust ábrázoló lapja Hartmann Schedel orvos és polihisztor 1493-ban Nürnbergben kiadott Krónikák könyve című világtörténeti munkájának utolsó fametszete.
A Szépművészeti Múzeum Grafikai tárának kiállításán azonban nem csak metszeteket láthatunk. A rendezők gondoskodtak arról, hogy szép festményeket is bemutassanak a kiállítóteremben. Nem messze a bejárattól megpillanthatjuk a Szent János evangélista Patmosz szigetén című alkotást, amely Domenico Ghirlandaio köréből került ki az 1400-as évek közepén. A kerek alakú festmény, a tondó a 15. századi Firenzében terjedt el, és a polgári otthonok falát díszítette. A tárlaton látható, kiemelkedő kvalitású munka Patmosz szigetén, tágas tengeri tájháttér előtt ábrázolja az apostolt; a kép alkotóját mindeddig nem sikerült azonosítani. A gondolataiba merülő evangélista éppen a kezében tartott bőrkötésű könyvbe készül lejegyezni a Jelenések könyve sorait. Tőle jobbra elegánsan, türelmesen figyelő tekintettel álldogál a sas mint az apostol személyére utaló attribútum.
Azután sorra megnézhetjük itt az idősebb és az ifjabb Lucas Cranach fametszeteit is, amelyek a 16. század közepéről származnak. A négy evangélista jellemző módon asztalnál, írás közben jelenik meg, középkori stílusú szobában. „Martin Luther 1522-ben jelentette meg a Szeptemberi testamentumot, az Újszövetség új német fordítását. A reformátor a szöveg könnyebb befogadása érdekében szükségesnek tartotta az ábrákat, ezért felkérte id. Lucas Cranachot a Jelenések könyvének illusztrálására. Cranach és műhelye fametszetei részben Dürer lapjainak átdolgozott, egyszerűsített változatai, de a két ciklus alapvetően eltérő szemléletet képvisel. Dürer sorozatán az emberiség sorsa időtlen drámaként bontakozik ki, az isteni ítélet egyetemes dimenzióban érvényesül. A Cranach-féle Apokalipszis viszont már a reformáció ideológiai és politikai kontextusát tükrözi, a Katolikus Egyházzal folytatott küzdelmet jeleníti meg. Dürer részletgazdag technikájával szemben Cranach és műhelye egyszerűbb, lineárisabb stílust alkalmazott. Az alakok síkszerűbbek, a jelenetek világosabban tagoltak, a narratíva könnyebben követhető. Itt a képek a szöveghez képest alárendelt szerepet kaptak, ami teljesen megfelelt Luther elvárásainak” – olvashatjuk a kiállításon a magyarázó szövegek között.
Nézzünk meg most egy szépséges festményt a 15. század végéről! A címe Szent János evangélista mártíromsága. Pontosan nem lehet tudni, hogy ki volt a kép festője, mindenesetre a korabeli oltárképfestészet kiemelkedő darabjáról van szó, amely arany háttér előtt ábrázolja Szent János megkínzását. A pribékek edényben felforrósított olajat öntenek az evangélistára, büntetésül, amiért nem áldozott a pogány isteneknek. Legendája szerint János a kínzást csodálatos módon túlélte, majd a már említett Patmosz szigetére száműzték, ahol megírta a Jelenések könyvét. A festmény egy, az apostolok mártíromságát ábrázoló és a bécsújhelyi dómban felállított szárnyas oltár ünnepi oldalához tartozott. Az oltár szétbontása után a táblák különböző gyűjteményekbe kerültek; öt kompozíciót a Szépművészeti Múzeumban őriznek.
Most lépjünk egy nagyot az időben, és lássuk a 19–20. század hasonló tematikájú alkotásait! Odilon Redon (1840–1916) a francia szimbolista mozgalom vezető művésze volt. Ő, mint láthatjuk, egészen másképpen viszonyul az apokalipszis témaköréhez. Művei nem eseményeket, hanem a szövegre utaló egy-egy alakot vagy motívumot jelenítenek meg. A tizenkét litográfiából és a címlapból álló Redon-album 1879 és 1899 között kiadott tizenegy litográfiai sorozatának utolsó darabja. Erős fekete foltokkal operál Redon, anélkül, hogy lapjain elveszne a rajzosság. Az egyik ilyen munkája: Egy másik angyal is kijött a mennyei templomból, akinél szintén éles sarló volt (Jel 14,17). Legszebb művei közé tartozik az Én, János, hallottam és láttam ezeket (Jel 22,8). Itt egy imádkozó apostolfejet láthatunk, könnyed, érzelmekkel teli arckifejezéssel ábrázolva.
A magyar művészek művei közül kiemelkednek Kondor Béla képei. Igazi 20. századi alkotások ezek a rézkarcok. Az egyik ezt a címet viseli: Apokalipszis bábokkal és masinákkal (1956). Kondor munkái már főiskolás kora óta mindig a jelennek szóltak, akkor is, amikor történelmi környezetbe helyezte alakjait. Ilyen volt a diplomamunkája is, a Dózsa-sorozat lapjai, melyekkel már akkor is nagy sikert aratott. Hegedűs István (Hihi), a Ludas Matyi egykori karikaturistája ezt mondta róla nekem a hetvenes évek elején: „a Samu zseni volt, azt mindenki tudta”. Hihi az 1950-es években egy évfolyamba járt vele a Képzőművészeti Főiskolán, sokszorosító grafika szakra. Kondor rézkarcán megjelenik a 20. századi ember összes szorongása, különösen, hogy ez a műve az 1956-os forradalom napjai után készült. Közvetlenül semmit sem lehetett megfogalmazni, ezért csak áttételesen, utalásként ábrázolhatta a művész a kor aktuális problémáit.
A tárlaton helyet kapott egy francia művész, Jean Duvet (1485–1570) is, akinek rézmetszetei hihetetlenül zsúfoltak, tele vannak alakokkal, eseményekkel. A mester gyakorlatilag áttekinthetetlen lapokat nyomtatott. Alkotásai inkább síkszerűek, mint plasztikusak, ember legyen a talpán, aki kibogozza ezeket a műveket.
A kiállítás kurátora Bodnár Szilvia, a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének művészettörténésze.
Az Apokalipszis – Bibliai jövendölések Dürertől Kondor Béláig című kiállítás a Szépművészeti Múzeum Grafikai kiállítóterében látható szeptember 20-áig, minden héten csütörtöktől vasárnapig.
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. június 21-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
