Szűkebb értelemben vadembernek nevezzük azt a személyt, aki valamilyen oknál fogva még értelme használatának eljutása előtt elszakadt az emberi kultúrától és civilizációtól, s már képtelen visszatérni oda, mert végérvényes kötődés alakul ki közte és természetes nevelőközege között. A Győri Egyházmegye is rendelkezik egy ilyen legendás alakkal Hany Istók személyében, aki 1741 körül született.
Bors Imre atya összeállítása Öntésmajorról és a Hany Istók-tanösvényről.
Hany Istók története
1749 márciusának első felében a kapuvári halászok a Király-tóban (ez Osli, Kapuvár és Földsziget közelében van) megfogtak egy körülbelül 8–10 éves ruhátlan kisfiút, aki nem tudott beszélni, nyers halat és békát evett, szőrösebb volt, mint kortársai, valamint ujjai között kezdetleges úszóhártyákat fedeztek fel. 1749. március 17-én az eszelősnek tartott fiút feltételes keresztségben részesítették. Keresztszülei neve is fennmaradt a kapuvári anyakönyvben: Hochsinger Mihály és Menzerné Anna Mária. A kapuvári Esterházy-kastélyba vitték, ahol Rosenstigl Pál várnagy gondjaira bízták, akinek a feljegyzéseiből tudjuk azt, amit egyáltalán Hany Istókról tudni lehet.
A fiú kiválóan úszott, a víz alatt úszva fogta a halat, de beszélni soha nem tanult meg, csak az állatvilág egyes fajait utánzó hangokat tudott kiadni magából. Nem tudtak neki semmi mást megtanítani, csak a pecsenyeforgatást és a vízhordást. A hajdúk gyakran megverték, ezért sokszor meg is szökött, de mindannyiszor kutyákkal eredtek a nyomába, és visszahozták. A szóbeszéd szerint a várnagy Juliska, (más források szerint Piroska) nevű lánya vette pártfogásba Hany Istókot, aki főleg a hajdúk bántalmazásaitól védelmezte. 1751-ben ez a hajadon férjhez ment, és a kis vadember a lakodalmon ételajándékkal akart kedveskedni neki. Egy tál békát öntött a lakodalmas asztalra, ami felháborította a násznépet, és a hajdúk Hany Istókot kegyetlenül elverték. Ezúttal is megszökött, de most már nem tudták elfogni és visszahozni. A hagyományok szerint a Rába folyón leúszva menekült a Hanyba. A kapuvári halászok négy év múlva még látták a Hanságban, majd örökre eltűnt az emberek szeme elől. Emléke azonban nem tűnt el.
1855-ben Zerpák Antal kapuvári plébános a Vasárnapi Újság 9. folyószámában írt tanulmányt róla, Hany Istók története címmel. A kiegyezés évében (1867) Magassy László is megemlítette Hany Istókot a Hazánk és Külföld című újság 29. számában mint „ritka nevezetességű tüneményt” hazánkban. Szerepel továbbá Lipták Gábor (1912–1985) A halember című novellájában is, ahol úgy emlegetik, mint Garas János halász másodszülött fiát, aki egy Osli környéki szigetről származott. Mindez persze nem bizonyított. Mi Hany Istókot leginkább Jókai Mór A névtelen vár című regényéből ismerjük – ami szintén fantázia –, ahol nem cselekményformáló, hanem hangulat- és szimbólumteremtő mellékszereplője a regénynek. A regényben Hany Istók nemcsak önmagát mutatja be, de olyan atmoszférát ad Jókai művének, melyben egyszemélyben testesíti meg egyrészt a hansági mocsárvilágot, másrészt a magyarság idegen igába való betörhetetlenségét, harmadrészt magának a természetnek a kiszolgáltatottságát a civilizációval szemben.
Istók előneve, a Hany (elfeledett, finnugor eredetű szó) lápot jelent. Hogy mennyi a valóság, és mennyi a legenda az ő történetében, már lehetetlen kideríteni. Bizonyára, ahogy ez lenni szokott, a századok folyamán a meztelen igazságot mitikus köntösbe burkolták, ám hitelesség szempontjából Hany Istók története még mindig előkelő helyen áll, ha összevetjük más vademberek történetével. És bár a környező nyelvek és kultúrák is ismerik a víziember fogalmát (Wassermann, vodník), Hany Istók – legalábbis a Győri Egyházmegyében – páratlan. A Fertő-Hanság Nemzeti Park is ápolja emlékezetét.
Hany Istók Tanösvény
Az Öntésmajor és Bősárkány között 5 kilométer hosszan húzódó Hany Istók-tanösvény az Esterházy-madárvártától egészen a Király-tóig tart. Önállóan is és szakvezetéssel is látogatható.
A tanösvényen annak a világnak a maradványaival találkozunk, amelyben Hany Istók is élt. Hasonló növények és állatok fognak körülvenni bennünket. A földsziget közelében lévő madárvártát az Esterházy-hercegek építtették a 20. század elején. Elsősorban madárkutatókat vártak ide, így az Esterházy-madárvárta az első terepi bázishelyek közé számítható Magyarországon.
A Csíkos-égeres
A tanösvény második állomása a Csíkos-égeres. Itt átrendeződött a táj Hany Istók óta, mert az ő idejében még nagyobb vízborítású területnek számított a Hanság lecsapolása előtt. A támasztógyökérzettel kapaszkodó égerfák nagy részét nemes nyárak váltották fel, miután a Hanságot lecsapolták. Az égerlápok fáinak azért van szükségük támasztógyökerekre, mert rendes gyökereik nem tudnák megtartani azokat. E tekintetben hasonlóak az esőerdők fáihoz, melyek – a vékony humuszréteg és a kevés talajból felvehető tápanyag miatt – nem növesztenek mélyre nyúló gyökereket, így természetes gyökérzetükkel képtelenek rögzíteni magukat a talajba.
A Csíkos-égeres a réti csík nevű halról kapta a nevét (tehát nem a fák csíkosak, hanem valaha csíkok úszkáltak e támasztógyökerek között). Ezeket a csíkokat aztán a lápi emberek – pákászok és csíkászok – különleges, vesszőből font eszközeikkel (csíkvarsa, csíkkas, csíkputtony) kifogták, tárolták, és a piacon eladták.
Az egykori égerlápból mára 80 hektáros erdőtömb maradt meg.
A következő állomáson természetes élőhelyükön láthatjuk a hanyi élővilág vízi- és ragadozómadarait. Ez a várta és az erdészház közötti rész, ahol lúd-, réce- és gémfélékkel, szerencsés esetben pedig még parlagi- és rétisassal is lehet találkozni, sőt az év bizonyos részében bivalyokat is legeltetnek itt.
A tanösvény negyedik állomásánál egy új szóval bővíthetjük a szókincsünket: gorond. A gorond a lápból kiemelkedő homokdomb, száraz földsziget, ahol a pákászok kunyhói voltak. A lápi népek persze nem önszántukból költöztek a gorondokra, hanem a történelem folyamán az Árpád-korban az őspogányság hívei, a tatárjárás, törökdúlás és a Habsburg-önkény elleni levert szabadságharcok (1703–1711; 1848–1949) menekültjei jöttek ide, és tanulták meg, hogyan lehet életben maradni a Hanyon. Belőlük lettek a pákászok, csíkászok, akik a természetből gyűjtött nyersanyagokat (vízidió, halak) cserélték kenyérre, ruhára, mindenre, amit a láp nem tudott megadni a bujdosóknak. Nagy valószínűséggel maga Hany Istók is egy pákászcsalád elárvult gyermeke lehetett.
Színpompás madárkák rejtőznek a puha homokfalakban, melyek fiókái májusban repülnek ki a rejtett fészekből. A gyurgyalagok azonban csak őszig maradnak velünk, hiszen augusztus–szeptember hónapokban afrikai telelőhelyükre vándorolnak. Különleges tehetségük van a fullánkos rovarok konyhakésszé tételére, ezért a gyurgyalagokat méhfaló gyurgyalagoknak is nevezik. Az Osli–Hany-kilátóból figyelhetők meg ezek a madarak.
A hatodik állomás egy rét, amelyen kisebb vízfoltok vannak. Rekettye, gyékény, nád és vízfelszínen lebegő vízinövények találhatók itt.
A hetedik állomás elérésekor, mely maga a Király-tó, elérkezünk Hany Istók birodalmában, amely már nem úgy néz ki, mint hajdanán, mivel a tőzegbányászat elmélyítette a tavat. A gyékények viszont már akkor is sűrűn benőtték a Király-tavat, így volt hová elbújnia a kis lápi embernek.
Az itt lévő vízinövényfajok közül a békatutajt emelném ki, melynek megtévesztő nevét talán csak mi, magyarok használjuk. A békatutaj tudományos neve Hidrocharis morsus-ranae. A rana békát, a morsus harapást jelent. A növény a hiányos levélcsúcsáról kapta tehát a nevét, mely úgy fest, mintha a béka kiharapta volna. Nem biztos, hogy elbírna rajta megpihenni akaró békákat, inkább csak azért kapta a békatutaj nevet, mert az csak jobban hangzik, mint a békalegelő.
Érdemes a kirándulás során betérni az öntésmajori A Hanság élővilága című kiállításra is, mely Öntésmajorban, a Rákóczi Ferenc. u. 1. sz. alatt látogatható, előzetes bejelentkezéssel. Nem csak azért, mert láthatunk olyan állatokat is, melyekkel a tanösvényen éppen most nem futottunk össze; a gépek szerelmesei is találnak itt maguknak érdekességet régi mozdonyok és gőzgépek képében.
Szöveg: Bors Imre
Fotó: Wikipedia, Fertö-hanság.hu; Magyar Nemzeti Parkok, Zirc és Bakony Facebook-oldalak
Forrás: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
