Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Jób történetében a hűség próbája, amikor összeomlik a családi élete. Az ószövetségi időkben ugyanis a törvény szerinti megigazulást a vérségi kötelékek virágzása, a bűnösséget azok válsága jelezte. Jób hűsége ilyen értelemben is Jézus előképe, aki beteljesíti az Ótestamentum e példáját, amikor így szól: aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Ezen a ponton ismét a Máté-evangéliumot feljegyző zsidókeresztény közegbe kell helyeznünk e mondatot, oda, ahol ténylegesen megélték: nem mehetnek zsinagógába, családjuk elveti őket, mert Jézus követőivé váltak; hitük miatt megszűnt az élet alapvető biztonsága. Talán nem véletlen, hogy a következő bekezdés jézusi mondása éppen ez: aki titeket fogad be, engem fogad be (…), az igazak jutalmát kapja.
Az Egyház ma úgy áll előttünk, mint amely egyszerre relativizálja és teljesíti be a családi köteléket. Isten népében ugyanis egy új vérségi kötelék jelenik meg: az Úr Szent Testében és Vérében való újjászületett részesedés, amely új test-vériséget eredményez. Ez már nincs családhoz, nemzethez, földrajzi területhez vagy kulturális közeghez kötve. Krisztus testét, az Egyházat az Úr igéjének engedelmes életmód és az eucharisztikus közösség, azaz a Jézussal megvalósuló személyközi kapcsolat hozza létre. Talán éppen ezért fejezik ki oly sokszor a misztikus tapasztalatot a házasság képével, emiatt látjuk ott a kereszténység elindulásánál a missziós parancsot mint a jézusi közösség egyik leglényegesebb jellemzőjét. A jeruzsálemi egyház krízisében is ez kristályosodik ki, az apostolok ugyanis nem csupán menekülnek, hanem az üldözés kapcsán megnyílnak mások felé: azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. Ettől kezdődően pedig az Egyház missziója mindig ott vert gyökeret egy társadalom életében, ahol rátalált arra, hogy az evangélium mivel tudja többé tenni az emberek életét, hiszen Jézus is ezt tette. Az 1929-ben kínai missziót vállaló magyar rendtársaink a betegeket városfalaknál, a haldoklókat félreeső helyiségekben magukra hagyva találták a településeken. Ám nekik mint odaérkező keresztényeknek teljesen természetes volt, hogy nem hagyhatják az embereket e természetszerűnek tartott kiszolgáltatottságban. Gondozni kezdték a betegeket, s így sokszor éppen a haláluk óráján tudták megkérdezni tőlük, kérik-e a szent keresztséget.
Amikor már valószínűnek tűnt, hogy ferences leszek, a budai házfőnök rendszeresen behívott a rendi közösségbe az imádságokra és közös étkezésekre. Jó néhány ilyen alkalmat követően az egyik idős testvér nagyon kedvesen, mintegy a befogadás jeleként megjegyezte az ebédlőben: Na, te is jól beetted magadat a rendbe! Valamiképpen ez az Eucharisztia egyik fontos gyümölcse, ezért a jövendő dicsőség záloga: vételével beesszük magunkat az örök életbe, ami egy életforma vállalását feltételezi, evilágiságunk elengedéséhez pedig új kötelékek kellenek, amiket éppen ez a szent étkezés hoz létre és fűz egybe. Az Egyház ezt hozza létre, és ennek folytatása kell hogy legyen minden olyan testvéri háló is, amely a százannyi részeként más módon, de beteljesítve, azaz az elveszítésben megtalálva biztosít természetfeletti életet.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
