XIV. Leó pápa június 22-én, hétfőn délután az ENSZ római székhelyű Világélelmezési Programjának Végrehajtó Bizottságát kereste fel évi közgyűlésén.
Beszédében arra kérte a világ kormányait és népeit, hogy újítsák meg és erősítsék meg elkötelezettségüket, növeljék az éhség és annak kiváltó okai leküzdésére szánt erőforrásokat, és szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek meggátolják, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz.
Összhang a katolikus egyház küldetésével
A Szentatya köszöntötte a jelenlevőket, akik elkötelezettek az életmentés és az élelmiszersegély-nyújtás terén a vészhelyzetekben, a konfliktusok és természeti katasztrófák idején. Intézményük elkötelezettsége mélyen összhangban van a katolikus egyház küldetésével, amely az emberi méltóság megőrzésére és a testvériség előmozdítására irányul, összhangban az evangéliumi felhívással, hogy szeressük a felebarátjainkat (vö. Mk 12,31). Osztozunk az éhség és az alultápláltság elleni küzdelem sürgető feladatában, miközben a mögöttes strukturális okokat kezeljük. Ahhoz, hogy ezt a feladatot hatékonyan elvégezzük, meg kell vizsgálnunk az előttünk álló kihívásokat, azok háttérokait és a tartós megoldásokhoz vezető utakat – tette hozzá Leó pápa.
A nemzetközi rendszerben a bizalmatlanság uralkodik
Napjainkban a válságok elszigetelt eseményekből tartós valóságokká fejlődtek, amelyeket elhúzódó konfliktusok, krónikus élelmiszer-bizonytalanság, gazdasági kockázat és növekvő éghajlati sebezhetőség jellemez. Ez alapvető kérdést vet fel: a globális rend melyik alakzata képes ilyen körülményeket előidézni, reprodukálni és néha normalizálni?
A kérdés már nem korlátozódik a beavatkozás módjára; ehelyett kiterjed annak megértésére, hogy a rendszer miért produkálja folyamatosan ugyanazokat a problémákat, amelyeket aztán kénytelen korrigálni. A nemzetközi rend egyre széttöredezettebbé válik, részben a multilaterális rendszer válsága miatt. Ahogy nemrégiben kiadott Magnifica humanitas kezdetű enciklikájában is írja a pápa: „a népek közös sorsának és a globális közjónak az eszméjét védő intézmények meggyengülni látszanak” (201. pont). A hiteles együttműködés fenntartására alkalmas közös etikai horizont hiányában a nemzetközi rendszer a multilateralizmustól „egy rendezetlen és konfliktusos multipolarizmus felé haladt, ahol bizalmatlanság uralkodik” (uo.). Ennek eredményeként
Az emberi élet csendes árucikké válásának vagyunk tanúi
Ez a tendencia egy figyelemre méltó paradoxont tár fel: a példátlan globális termelési kapacitás a rendkívül sebezhető, folyamatosan bővülő zónákkal együtt létezik.
Míg az emberi szenvedés enyhítését elvileg széles körben létfontosságúnak tartják, a humanitárius kérdések egyre inkább ki vannak téve annak a veszélynek, hogy háttérbe szorulnak a nemzetközi prioritások között. Pontosan ebben a szakadékban az elvi elismerés és a gyakorlati prioritások között a szolidaritás fokozatos bürokratizálódásának, az emberi élet csendes árucikké válásának vagyunk tanúi. Egyrészt a humanitárius fellépést egyre inkább bürokratikus eljárások terhelik, amelyek késleltethetik a rászorulók megsegítését. Másrészt az alapvető javakhoz, így az élelmiszerekhez való hozzáférést túl gyakran befolyásolják gazdasági vagy stratégiai megfontolások. Ennek eredményeként azok, akik nem termelnek számszerűsíthető értéket, azt kockáztatják, hogy láthatatlanná válnak.
A konfliktusokat könnyebb „feltüzelni”, mint az embereket etetni
Ez a kettős dinamika komoly etikai kihívást jelent: az emberi személy már nem kerül szisztematikusan a nemzetközi cselekvés középpontjába. Ebben az összefüggésben fontos felismerni, hogy „míg a segély- és fejlesztési terveket bonyolult és érthetetlen politikai döntések, félrevezető ideológiai víziók vagy leküzdhetetlen vámakadályok akadályozzák, a fegyvereket nem” – idézte XIV. Leó pápa Ferenc pápa beszédét 2016 júniusából, melyet a római FAO-székházban egy hasonló ülésen mondott. Valójában a konfliktusokat könnyebb „feltüzelni”, mint az embereket etetni. Ez a valóság nemcsak a működési hiányosságokat tükrözi, hanem a politikai és erkölcsi prioritások alapvető egyensúlyhiányát is – állapította meg Leó pápa.
A következmények messze túlmutatnak a közvetlenül érintetteken.
Továbbá aláássa az államok és társadalmak azon képességét, hogy ellenálló intézményeket építsenek ki, hatékony oktatást biztosítsanak és előmozdítsák a fenntartható gazdasági fejlődést. Ezzel fenntartja a törékenység ördögi körét, amely végső soron a tágabb nemzetközi közösségre is hatással van.
A Világélelmezési Alap a nemzetközi szolidaritás konkrét megjelenése
Ebből a szempontból egyértelmű, hogy a humanitárius fellépés nem idegen a nemzetközi rendtől. Inkább a globális közösség felelősségét tükrözi a szolidaritás erősítésében, a kirekesztés elleni küzdelemben és minden ember Istentől kapott méltóságának elismerésében. A válságkezelésen túl tehát a nemzetközi intézmények a közös felelősség elvét testesítik meg, és megerősítik, hogy a nemzetközi közösséget egyesíti a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők iránti törődés.
Ebben az értelemben a Világélelmezési Program több mint egy politikai, gazdasági vagy technikai szereplő; a nemzetközi szolidaritás konkrét megjelenése. Valójában ott, ahol a nemzeti intézmények visszavonulnak és a közösségi hálózatok felbomlanak, jelenléte segít megakadályozni, hogy a humanitárius válságok visszafordíthatatlan összeomlásba fulladjanak. Emiatt elengedhetetlen a többoldalú együttműködés iránti megújult elkötelezettség. Az egyre inkább széttöredezett és multipoláris világban egyetlen állam sem képes egyedül kezelni a globális kihívásokat.
Egy ilyen megközelítéshez szilárd politikai akaratra van szükség, amely képes túllépni a rövid távlatokon, és képes befektetni a globális közjavakba. „Ez a cél csak a hatékony politikák konvergenciájával és a beavatkozások összehangolt és szinergikus végrehajtásával érhető el. A testvéri harmóniában együtt haladásra való buzdításnak kell vezérelvvé válnia” – utalt Leó pápa saját tavalyi beszédére, amikor meglátogatta a FAO római székházát.
A katolikus egyház konkrét segítő szerepe
Ebben a szellemben a pápa arra kéri a világ kormányait és népeit, hogy újítsák meg és erősítsék meg elkötelezettségüket, növeljék az éhség és annak kiváltó okainak leküzdésére szánt erőforrásokat, és szüntessék meg azokat az akadályokat, amelyek meggátolják, hogy a segélyek eljussanak a rászorulókhoz. Ugyanakkor ennek a támogatásnak meg kell erősítenie az egyházzal és a civil társadalommal való együttműködést is. Mindezen szereplők kapacitásainak együttes megerősítése megsokszorozza kollektív hatékonyságunkat az éhség elleni küzdelemben – mutatott rá a Szentatya.
Azokban a helyzetekben, ahol a kormányok nem rendelkeznek hatékony területi ellenőrzéssel, vagy ahol a humanitárius hozzáférés korlátozott, a megbízható helyi partnerek nélkülözhetetlenné válnak. A katolikus egyház – plébániákon, egyházmegyéken, karitászcsoportokon és más hit alapú kezdeményezéseken keresztül – gyakran eléri a kiszolgáltatott lakosságot olyan területeken, amelyekhez a nemzetközi szereplők nem férhetnek hozzá. Ezért XIV. Leó arra buzdítja a Világélelmezési Programot és partnereit, hogy továbbra is támogassák ezeket az erőfeszítéseket.
Egyetlen személyről se feledkezzünk meg!
Ugyanilyen fontos ellenállni az alapvető emberi szükségletek áruvá válásának.
A megfelelő élelmiszerhez való hozzáférés alapvető emberi jog, amely minden ember méltóságában gyökerezik. Ennek a szükségletnek a kielégítése nemcsak a szenvedés enyhítését szolgálja, hanem a geopolitikai instabilitás mögöttes okainak kezelését is. Valójában az élelmezésbiztonság a globális és átfogó biztonság alapvető eleme. E tekintetben dicséretes, hogy a vészhelyzeti reagálási műveletek mellett a Világélelmezési Program kiterjeszti munkáját az azonnali segélyen túl a hosszú távú kezdeményezésekre, például az iskolás gyermekek étkezését biztosító programokra. Ezek a beruházások erősítik az oktatást, az emberi fejlődést és a társadalmi ellenálló képességet, tükrözve az emberi fejlődés átfogó jövőképét, amely elősegíti az egész ember méltóságát, lehetőségeit és jólétét.
Tehát nemcsak egy ügynökség hatékonysága forog kockán, hanem magának a nemzetközi együttműködésnek a hitelessége is. Szervezetük bizonyítja, hogy
Ez az elkötelezettség ugyanis abban a felismerésben gyökerezik, hogy minden ember rendelkezik veleszületett és elidegeníthetetlen méltósággal, amely a körülményektől, feltételektől vagy társadalmi státusztól függetlenül érintetlen marad. Isten feltétel nélküli és határtalan szeretetében gyökerező méltóság végtelennek nevezhető, mivel semmi sem csökkentheti, törölheti el vagy tagadhatja meg értékét – idézett a pápa Magnifica humanitas kezdetű enciklikájából. – Pontosan ehhez az igazsághoz való hűségünk alapján mérhető a politikánk embersége, és így a nemzetközi közösség jövője is.
A Szentatya ezekkel az érzésekkel kérte Istent, hogy bőségesen áldja meg a jelenlevők erőfeszítéseit, hogy mindenki megkapja a mindennapi kenyerét, és méltóságban élhessen. Imádkozik értük, szeretteikért és azokért, akiket szolgálnak – zárta a beszédét.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
