Páduai Szent Antal, a Szentföldi Kusztódia védőszentjének ünnepén, június 13-án tette közzé üzenetét Massimo Fusarelli OFM miniszter generális a közel-keleti konfliktus kapcsán. A „Sion szeretete miatt nem hallgatok” kezdetű levélben a ferences rend vezetője a béke, az igazságosság és az emberi méltóság melletti kiállásra hív.
Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom (Iz 62:1)
Hosszú ideje foglalkoztat egy kérdés:
Hívő emberként, kisebb testvérként (ferencesként), valamint egy olyan testvéri közösség miniszter generálisaként, amely évszázadok óta jelen van a Szentföldön, úgy érzem, elérkezett az idő, hogy megszólaljak.
Ebben az elmélkedésben egyszerre van jelen a megszólalástól való félelem és a bizonytalanság, ugyanakkor az evangélium sürgető hívása is, hogy a világban szétszórtan élő testvéreim nevében szót emeljek, különösen a Közel-Keletet évek óta megrázó események és helyzetek kapcsán, azon a földön, ahol mi, ferencesek is jelen vagyunk: Izraeltől Palesztinán át Jordániáig, valamint Libanontól Szíriáig.
Többször megfordultam ezekben az országokban, az utóbbi években is. Találkoztam anyákkal, akik gyermekeiket siratják, családokkal, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat, és olyan emberekkel, akik minden szenvedés ellenére továbbra is reménykednek. Különösen mélyen érintett a fiatalok sorsa: nem látnak jövőt maguk előtt, és sokszor nincs más vágyuk, mint hogy elmeneküljenek. Ki róhatná ezt fel nekik?
A közelmúlt eseményei nem engedik tovább a hallgatást: Izraelben és Gázában, Dél-Libanonban egészen Bejrútig, s az elmúlt órákban Tajbében is, amelyet a hagyomány a bibliai Efraimmal azonosít, ahová Jézus kínszenvedése előtt visszavonult.
A gyermekek ezreinek és ezreinek halála, az életkort és állapotot nem kímélő erőszak áldozatai, a válogatás nélküli pusztítás, amely földeket tesz sivár romhalmazzá, valamint a népek megfosztása földjüktől és jogaiktól arra késztet, hogy a prófétával együtt ismét kimondjam: éppen azért, mert szeretem – mert szeretjük – Jeruzsálemet és azt az egész földet, amely ősidők óta számos nép bölcsője, többé nem maradhatunk csendben.
Teljes felelősséggel vállalom ezeket a szavakat, félelemmel, ugyanakkor a lelkiismeret szabadságával mondva ki őket.
Azt szeretném, hogy senki se nevezze többé Jeruzsálemet „elhagyottnak”, sem földjét „pusztaságnak” (vö. Iz 62,4). És amikor otthonok és emberi életek teljes pusztulásával szembesülünk, egyre erősebben és fájdalmasabban tör fel a kérdés: meddig még?
Meddig képzelheti a hatalom, hogy következmények nélkül pusztíthat, és hogy kevesek kezében lehet a döntés arról, ki éljen és ki haljon meg – a gyermekek, a fesztiválon ünneplő fiatalok, az izraeli, gázai, ciszjordániai és libanoni családok sorsáról?
Meddig kell még a gyermekeknek megfizetniük a felnőttek háborúinak árát?
Meddig tekintik még a hatalmasabb jogát fontosabbnak az emberi jognál és az emberi méltóságnál?
És meddig hallgatunk még, belenyugodva a gonosz mindennaposságába, félve attól, hogy nevén nevezzük azt, ami történik, talán csak azért, mert nyugton akarunk maradni, és nem akarjuk magunkra venni a világ szenvedését?
Sokszor zarándokoltam a Szentföldre, és megtanultam, hogy ennek a földnek minden ember számára páratlan szimbolikus ereje van. Mi, keresztények sem vagyunk idegenek itt: ezen a földön keresték atyáink Isten arcát, itt járt közöttünk Krisztus, és itt tesz róla tanúságot ma is Egyháza a történelem folyamán. De ez a föld senki számára sem idegen: sem a Szövetség népe, sem Krisztus követői, sem az Iszlám hívői számára.
Szükségünk van tehát őrökre falaidon, Jeruzsálem, akik nappal és éjjel nem hallgatnak el, hanem szüntelenül az Úr ígéreteit idézik (vö. Iz 62,6). Mi sem hagyunk nyugtot az Úrnak, amíg helyre nem állítja Jeruzsálemet, és dicsőséggé nem teszi azt a földön (vö. Iz 62,7).
Mi, kisebb testvérek sem nyugszunk, Urunk, akik Szent Ferenc ideje óta megszakítás nélkül jelen vagyunk ezen a területen. Hűségesen azokhoz a népekhez, amelyek itt élnek – a szent helyek szolgálatában, a zarándokok fogadásában, a lelkipásztori munkában és iskoláink nevelő szolgálatában, a párbeszéd, valamint a szociális és kulturális kezdeményezések terén –, továbbra is ezen az úton kívánunk járni: eltávolítani az akadályokat, és magasra emelni a béke zászlaját (vö. Iz 62,10).
Semmilyen politikai, vallási, stratégiai vagy katonai megfontolás nem igazolhatja egyetlen emberi személy sérthetetlen méltóságának semmibevételét. Ez alól senki sem kivétel.
Maradunk, akkor is, ha jelenlétünk talán már nem tűnik kívánatosnak. Maradjunk meg a kicsinyek alázatával és azok egyenes beszédével, akik a názáreti Jézustól tanulták meg, hogy Istennek adják, ami Istené, és a császárnak, ami a császáré.
Nem akarunk semlegesek maradni mi sem, akik nem a Szentföldön élünk, de szeretjük azt, és a világ előtt is tanúságot teszünk békés arcáról. Tanuljunk azoktól a testvéreinktől, akik a békesség és a kiengesztelődés útját járják olyan földeken, amelyeket a kicsinyek vére áztat, miközben ott visszhangzik annak a néhány erőszakos hatalmaskodónak a gőgje, akik azt hiszik, hogy ők irányítják a világot. Pedig egyetlen hatalom van: a mindenható és irgalmas Isten szeretetének hatalma, aki valamennyi gyermeke békéjét és boldogságát akarja.
De nem elég általánosságban a békére hivatkozni; nevén kell neveznünk mindazt, ami a békét akadályozza, sőt lehetetlenné teszi. A béke szavait akarjuk kimondani, a béke gesztusait akarjuk megtenni, és közel akarunk maradni a szenvedőkhöz – bárhol legyenek is –, hogy felemeljük szavunkat, és a kicsinyek ne essenek a hatalmasok gőgjének áldozatául.
Ferenc testvér ezzel az egyszerű köszöntéssel küldött bennünket a világba: Az Úr adjon neked békét! Mi ezt akarjuk továbbra is hirdetni, és életünkkel tanúsítani, minden jóakaratú emberrel együtt.
Kötelezzük el magunkat – mindannyian a ránk bízott felelősség szerint –, hogy ezt a választást konkrét cselekedetekre váltsuk.
Ezzel a lelkülettel és bizalommal ajánlom e szegényes szavakat mindazok figyelmébe, akik készek meghallani őket. És ismét a béke és az igazságosság ügyének szolgálatába ajánlom saját életünket is. Szüntelen imádságos közbenjárással kísérve mindenkit, az Úr nevében és őszinte testvéri szeretettel köszöntök mindenkit.
Massimo Fusarelli OFM
miniszter generális
Fordította: Gál Emília
Fotó: myfranciscan.org
Forrás: OFM.org/Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
