Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke június 13-án a szombathelyi székesegyházban áldozópappá szentelte Csupor Mártont és Fábián Andrást.
Rokonok, barátok és nagyszámú hívő sereg ünnepelt közösen Szombathelyen. Sárvárról hajnali 2 órakor indultak zarándokok az ünnepre, hiszen Csupor Márton a vasi kisvárosból származik. De érkeztek Erdélyből is hívek, mivel Fábián András Szatmárnémetiben született. Ezen a napon együtt ünnepeltek a szentelendőkkel az egyházmegye jubiláns atyái. Vasmiséjét, pappá szentelésének 65. évfordulóját Takács Ferenc, Decs István pedig pappá szentelésének 50. évfordulóján aranymiséjét ünnepli. Bodorkós Imre, Kiss György, Perger Gyula, Várhelyi Tamás és P. Hartai Gábor SDB ezüstmiséjüket ünneplik.
Székely János mindkét diakónusnak az életéből felidézett olyan pillanatokat, amikor Isten jelenlétét, megszólítását érezték. Isten kopogtatott a szívetek ajtaján és örül annak, hogy igent mondtatok a hívására, mondta Székely János, hozzátéve: az igen által tud Isten az életetekbe teljesen beköltözni és ajándékká, megtört kenyérré tenni az emberek javára. Ezzel utalt a megyéspüspök a szentleckére, ahol Pál apostol az utolsó vacsora emlékét idézte fel: Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odaadta a tanítványoknak. Ezt teszi a pappal is. A kezébe veszi őket, meghívja őket. Ezt tette a felkészülés évei alatt a szentelendőkkel is. A mai napon megáld benneteket Jézus, felszentel, ahogy a kenyeret is megáldotta. És bár a szentelés körül felmerülnek félelmek – méltó vagyok-e erre, eléggé bölcs vagyok-e, van-e elég erőm, elég szent vagyok-e, tudom-e ezt derűsen végigcsinálni –, de
Nem a magatok bölcsességét kell hirdetni, hanem a kereszt balga, egyszerű bölcsességét. Isten fog rajtatok keresztül cselekedni, kegyelmet osztani.
Ezt élitek át az oltárnál:
Ezt élhetitek át a bűnbánat szentségében, amikor Isten bocsánatát adjátok az embereknek – mutatott rá a főpásztor.
Jézus nemcsak megáldja a kenyeret, hanem meg is töri. Ez is része az útnak – mondta Székely János. Hozzátette: Isten boldogságra hív minket, egy teljes életre. De ehhez egyetlen út vezet: a szeretet, az önátadás útja. És ennek része a megtöretés, a kereszt is. Így van ez például a házas emberek életében is. A szeretet útjának kikerülhetetlen része az áldozat is. Az, hogy valaki életének terheit, sebeit vállamra veszem, hordozom. Kilépek önmagamból, ráhangolódom a másik emberre, az ő boldogságát szolgálom. Darabokat adok oda az életemből. A pap életében is így van ez:
Ahhoz, hogy Jézus odaadhasson benneteket az embereknek, nektek is nagylelkűen oda kell adnotok az életeteket neki és az embereknek. Meg kell nyitni a szíveteket és a plébánia ajtaját is az Istent kereső embereknek.
Az evangéliumhoz kapcsolódva – Péter a vízen jár – elmondta: amíg Jézust nézi Péter, addig tud a vízen járni. Amikor nem, akkor elsüllyed. Székely János felidézte: a Központi Szemináriumban gyakran találkozott ezzel a szentírási szakasszal, és átélte, hogy a papi élet nem természetellenes, de nem is teljesen természetes, hanem természetfeletti.
És addig tudok kegyelemben élni, amíg Jézusra nézek, amíg ő emel – fűzte hozzá Székely János.
Őt nézzétek, őbenne bízzatok, az ő kezébe kapaszkodjatok – mondta, majd a szentelendők jelmondatához fűzött gondolatokat a megyéspüspök. Leó pápa új, Magnifica humanitas enciklikájából idézve elmondta: a világnak mindenekelőtt Istenre van szüksége.
Az embernek Isten arcát kell látnia, az életének igazi távlatát. És a pap ezt hordozza. Ezért az embernek is elsősorban papra van szüksége, aki az Örökkévaló zarándoka, az ő szeretetének jele.
Majd megköszönte Márton és András szüleinek fiaik támogatását. Kérte továbbra is imádságukat, támogatásukat, ahogy kérte ezt az egyházmegye papjaitól is.
Székely János megyéspüspök szentbeszédét meghallgathatják ITT.
A szentbeszéd után került sor a szentelésre. Ennek lényegi része a püspöki kézrátétel, a szentelési imádság, a szentelendők kezének krizmával való megkenése, majd a kehely, rajta a paténába helyezett kenyér jelképes átadása.
A szentmise végén a felszentelt papok Székely János megyéspüspökkel a Szent Márton-oltárhoz vonultak, ahol közösen imádkoztak új papi hivatásokért. A szentmise az újmisések áldásával fejeződött be.
A szentmise visszanézhető a Szombathelyi Egyházmegye YouTube-csatornáján.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


