Újabb miniszter üzent a vendégmunkások ügyében

Újabb miniszter üzent a vendégmunkások ügyében

Új foglalkoztatáspolitikát építünk, amelynek része az is, hogy a külföldi vendégmunkások helyett a magyar munkavállalóknak adjunk lehetőséget és minőségi munkahelyeket – fogalmazott a szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán közzétett posztjában.

Kátai-Németh Vilmos közösségi oldalán – fotókat is mellékelve – ismertette, hogy reggel a foglalkoztatáspolitikai szakterület állománygyűlésén vett részt Bokor Adrienn közigazgatási államtitkárral együtt. Ez a terület fontos munkákat visz majd az új Szociális és Családügyi Minisztériumban – tette hozzá.

Hírdetés

A miniszter rámutatott, hogy a foglalkoztatáspolitika sok szakpolitikai területtel áll kapcsolatban, így szorosan kell együttműködni a szociálpolitikával, a gazdaságpolitikával, az esélyegyenlőségi területekkel és az oktatás szereplőivel is. „Csak közösen tudunk olyan megoldásokat találni, amelyek valóban javítják az emberek életét” – írta a miniszter.

„Hiszem, hogy az előttünk álló munka nemcsak sok feladatot, hanem komoly lehetőséget is jelent arra, hogy egy igazságosabb, biztonságosabb és emberközpontúbb foglalkoztatáspolitikát építsünk” – fogalmazott posztjában Kátai-Németh Vilmos.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »