A „bőrömön ország süt át” – Nagy László művészete című kiállítás megnyitójára nagy érdeklődés mellett került sor június 9-én, kedden este Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) dísztermében. A magyar irodalom súlyos szavú, gyönyörű látomásokban verselő költőjéről, műfordítójáról kevésbé ismert, hogy képzőművészként, grafikusként és képszerkesztőként is jelentőset alkotott.
A most megnyílt tárlat bemutatja Nagy László képzőművészeti alkotásait, könyvillusztrációit, az Élet és Irodalom (ÉS) képszerkesztőjeként folytatott tevékenységét, asztalosipari és fafaragási munkásságát. Emellett a kortárs képzőművészekkel való kapcsolata, alkotótevékenységük összefonódása is kiemelt szerepet kap.
A tárlat hangsúlyos eleme a Huszár Dániel grafikus-animátor által készített digitális animáció, amelyben Nagy László grafikái mellett megelevenednek Kondor Béla és Kass János vizuális alkotásai is, a versekben megjelenő karakterek, és vibráló vándorlásukkal a látogatót érzékei révén merítik meg a hatvanas évek irodalmi, képzőművészeti életének atmoszférájában. A kiállítás kurátora Bartal Mária.
A megjelenteket köszöntő Török Petra, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szavaiból kiderült, hogyan került Nagy László és felesége – egyben költőtársa –, Szécsi Margit hagyatéka a múzeumba. A költő családja a 2020-as évek elejétől lépésről lépésre került egyre közelebb ahhoz a döntéshez, hogy a hagyaték a PIM-ben lelhessen otthonra. Egy 2022-es letéti szerződésnek köszönhetően megoszthatóvá, kutathatóvá, közzétehetővé váltak a tárgyak. Végül 2024 októberében hozta meg a Nagy család azt az önzetlen döntést, hogy a két hagyatékot a magyar államnak ajándékozza.
Így a múzeum 2025-től már saját jogcímen foglalkozhat ezekkel a kulturális javakkal; nyilvántartásba vették őket, befejezték a feldolgozásukat, megtették mindazon előkészületeket, melyek a hagyaték különböző módokon történő közzétételéhez vezethetnek. Ez volt, ami igazán megalapozhatta a tavalyi emlékévet – mondta a főigazgató, utalva arra, hogy 2025 centenáriumi év volt, Nagy László születésének századik évfordulójának tiszteletére.
A PIM főigazgatója köszönetet mondott az előző kormány kulturális minisztériumának, személy szerint Szentmártoni János helyettes államtitkárnak, amiért jelentősen támogatta a Nagy László-emlékév megrendezését. Kiállítást rendeztek Iszkázon is, a költő szülőházában, megemlékezve egyúttal öccséről, a tavaly ősszel elhunyt kiváló költőről, Ágh Istvánról is. A kiállítás címe: „Ha döng a föld, anyám közelít” (Nagy László verssora pontosan: „Már tudtam én, ha döng a föld: szívemhez anyám közelít…” – a szerk.). A kurátor Czifra Mariann, a PIM tudományos munkatársa volt. A szülőházat nagy odaadással gondozza az ottani önkormányzat és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány.
Török Petra köszönetet mondott kollégáinak, akik nagyon sokat tettek azért, hogy a mostani kiállítás megvalósulhasson. Kiemelte, hogy Ágh István a teljes emlékévben mellettük állt, segítette őket észrevételeivel, egészen 2025 októberében bekövetkezett haláláig.
Ahogy a vers mibennünk címmel írta: „Még a legnyilvánvalóbban egyszerű költészetben is van valami prótheuszi alakváltoztató, az élet folyamán más és más, rejtelem. Erre számomra a legjellemzőbb példát bátyám, Nagy László Adjon az Isten című korai versével hozhatom. Azért nekem igazán illett volna tudnom minden ízületét, ott született a vers a szénapajtánkban. És most értem csak, hogy 1944-es fohász. Első kérése a szerencse, szerencse a katonának a fronton, szerencse az itthoniaknak. E háborús időben nem a szabadság, szerelem, a politika és szerelem, hanem a szerencse és szerelem a legfontosabb emberi vágyakozás. Legyen forró a kemence, hogy a kenyér megsülhessen, mert nem biztos, hogy van kenyér, és nem valószínű a tüzelő. Hát ne legyen üres a véka, s legyen a magányos kézben a szeretet parolája, legyen világosság, mutassa meg a hívő arcokat, azokét, akik a kivilágított sötétből is elhitetik, mert másként nem lehet, a háborús rossz megváltozik, és örüljön az ember ebben a fényben…”
A kiállítást Bukta Imre Kossuth-díjas festőművész nyitotta meg. Emlékeztetett rá: Nagy László az ő édesapjával egyidős. „Megfoghatatlan magasságban lebeg” a költészete által és ez megakadályozza őt abban, hogy rajzait, festményeit, metszeteit kollégaként kezelje, pedig kortársa volt útkeresése kezdetén. Támogatta is, személyesen biztatta, még anyagilag is segítette. A mezőkövesdi Pető János grafikus javasolta az ifjú Bukta Imrének, hogy keresse meg Nagy Lászlót az ÉS szerkesztőségében, mert a rajzaiért fizet, biztosan tetszik majd neki.
Így aztán 1954-ben elvitte az akkor már Kossuth-díjas költőnek, az ÉS akkori képszerkesztőjének néhány rajzát, linóleummetszetét. „Nyitott ajtónál az üvegfal mögött ült, fehér hajjal, áttetsző fehér arcbőrrel, kicsit besüllyedt a körülötte heverő papírhalmazok közé.” Nem beszéltek sokat, a költő kérdésére a 22 éves festő elmondta, Mezőszemeréről jött, „ő meg Iszkázról. Itt megálltunk. Éreztem, megvan a közös nevező.” Bukta Imre megmutatta a kis mappáját, Nagy László néhányat kiválogatott, valamennyi megjelent az ÉS-ben. „Hogy ez neki mit számított, nem tudom, de nekem nagyon sokat jelentett. Mindezen felül a rajzokért járó 300 forintokat a postán rendre megküldték. Dagadt a mellkasom, de mifelénk nem lehetett kapni a folyóiratot, a faluban ez nem számított, csak a Heves Megyei Népújság, pedig édesanyámnak jól jött volna, szegényt annyit piszkálták miattam, »a fiad mit képzel, úgy néz ki, mint Jézus«, ilyeneket mondtak rám.”
A tárlatot megnyitó művész azokat a képeket, szobrocskákat emelte ki Nagy László alkotásai közül, melyek szerinte kiállták az idő próbáját, „kortalanul kortársak maradtak és azok is lesznek az idők végezetéig, remekművek, mert örök energiát sugároznak”. Számára ilyen a Fekete fiúk című, kis méretű gouache (fedő vízfestékkel készült festmény – a szerk.) papíron. Különleges a nézőpont, hogy mi is lássuk, mi van a kocsi platóján. „A motívumok széltől szélig való befeszített komponálása monumentálissá növelik az egyébként pici vízfestményt. Szinte zamata van a természetes alapú festéknek… Látszik a lovakon, tudják a dolgukat, ha csend lesz, maguktól elindulnak a zuglói vasútállomásra a szenesvagonokhoz. A kocsi oldalai kopott, piszkos deszkák, a kosár szénporos erős fűzfavessző, minden anyagszerű, a rakott bazalt utcakőtől a munkások ruhájáig. Egyikük arca se látszik, de tudjuk, barnásfekete a portól, az izzadság mélyfekete csíkokat húzott, csak a szemük villog véreresen.”
Bukta Imre kiemelte Nagy László 1977-ben készített Betlehem című faragványát is. Kifejtette: az az ember, aki 52 évesen kifarag és gyermeki bájjal kifest egy „marokbetlehemet, csordultig van szeretettel. Valóban szinte zsebben hordható, hogy ne csak karácsony körül legyen nálunk, hanem az év minden napján.” A kis jászlas templomocskát tartó, betlehemező gyermekek szemre húzott aranysüvegben olyan átéléssel éneklik a Pásztorok, pásztorokat, hogy „idáig hallatszik, zeng ez a terem. A térbeli fogalmazás archaikus és kortárs, a két fiúcska és az angyallá szellemült leányka annyira egyek az élményben, mint a Somló-hegy tömbje” – mondta Bukta Imre.
Egyúttal leszögezte: a kiállítás hiánypótló, ahol a költő szinte személyesen jelen van; olyan műveket látunk, amikről lehetséges, hogy tudtunk, de így, ilyen professzionális, szépen installált kiállításon még nem láthattunk. „Ha megtekintették, majd mondják el másoknak, mennyire érdemes eljönni ide, jobban megismernünk Nagy Lászlót, a költőt, a képzőművészt, az embert.”
A kiállításmegnyitón közreműködött Bognár Szilvia (ének), Babcsán Bence (fúvós hangszerek), Kovács Zoltán (ír buzuki). Verset szavalt Geiszt Helka, a Bolgár Kiegészítő Nemzetiségi Nyelvoktató Iskola és Óvoda tanulója. A megjelentek részleteket láthattaka közelmúltban elhunyt Sebő Ferenc egyik közelmúltbeli, PIM-beli fellépéséről. A Nemzet Művésze-díjas népzenész több Nagy László- és Szécsi Margit-verset is megzenésített.
A „bőrömön ország süt át” – Nagy László művészete című kiállítás október 31-ig látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
