Ügyességi, szórakoztató vetélkedőkkel adtak teret az önfeledt kikapcsolódásnak és a hasznos közösségi időtöltésnek vasárnap Kisbaconban, a régi paplak udvarán megszervezett családi napon, amelyet a helyi egyházközség kezdeményezett, és a helyi református nőszövetség segítségével valósítottak meg.
Az istentisztelet utánra időzített rendezvényen a fő hangsúlyt a szórakozásra, a játékos vetélkedőkre helyezték, így azokba a részt vevő 1–13 éves gyerekek a szüleikkel együtt gond nélkül bekapcsolódhattak. Voltak gyermekjátékok, talicskázás, zsákban futás, de kézműves-foglalkozásokkal, mondókás játékokkal is tölthették az időt a résztvevők. A gyerekeknek vásárt is szerveztek, melyen saját tallérokkal fizettek meg kisebb játékokat, iskolai felszereléseket. Opra Koppány tiszteletes elmondta: nagyon sokan eljöttek a rendezvényükre, ami az utóhangok szerint is jól sikeredett, ezért jövő évben is szeretnék megszervezni.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


