Az Oberhauseni Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a világ egyik legpatinásabb és legnagyobb múltra visszatekintő rövidfilmes eseménye, amely kiemelt figyelmet fordít a kísérleti filmekre és az avantgárd törekvésekre. Idén 72. alkalommal rendezték meg a seregszemlét.
A sokszínű palettán szívmelengető gyerekfilmek is helyet kaptak. A fesztivál filmjei közül a nemzetközi ökumenikus zsűri is kiválasztotta a legjobb alkotásokat.
Oberhausen nem egy klasszikus, vörös szőnyeges filmfesztivál, inkább a hétköznapisága és megközelíthető karakterei adják az esszenciáját. A 72. alkalommal megrendezett seregszemle hű maradt az örökséghez:
A rendezvény gerincét a különböző versenyszekciók alkották (nemzetközi, gyerek, illetve lokális), amelyekben sokfelől érkező alkotások mérkőztek meg egymással. A hagyományos narratív kisjátékfilmek háttérbe szorultak a kísérleti dokumentumfilmekkel, az esszéfilmekkel és az absztrakt vizuális költeményekkel szemben. A formanyelv erőltetése sajnálatosan sokszor eredményezett kiüresedő és önmagáért való filmeket is. Ez leginkább a felnőtt versenyszekcióra volt igaz. Az ember olykor a fejét csóválta a sokadik köldöknézős, narcisztikus sokkolás láttán. Természetesen nem maradtak el a nagy nevetések, a jól eltalált és tűpontos gegek, a kitűnően körbeírt társadalmi kritikák sem. Kiemelkedett a mezőnyből néhány egyszerűbb, csendesebb alkotás, melyek minimális eszközökkel hívták gondolkodásra a nézőt. Ilyen volt a több díjat is nyert Dark Channel (r.: Yu Zhe), amely egy kínai külvárosi alagút hétköznapi mozzanatait mutatja be tíz percen keresztül.
Így a gyermek- és ifjúsági filmek sokszor mutattak példát a felnőtt alkotások készítőinek, illetve a streamingplatformok tartalomgyártóinak. Visszatérő motívum volt a múlt újrajátszása és a traumák feloldása. Számos alkotó nyúlt már meglévő, talált anyagokhoz (archív híradók, családi videók). Jellemzőek voltak a filmek között a super 8 vagy 16 milliméteres filmre forgatott, szemcsés, a digitális műviséggel szembemenő alkotások. A környezeti katasztrófa témája nem didaktikus dokumentumfilmekben jelent meg, inkább esszéfilmek formájában, amelyek a természet (növények, geológiai képződmények) szemszögéből mutatták be a pusztulást.
A 2026-os ökumenikus zsűri tagjai a német Irina Grassmann (Interfilm), a dán Lars Karmark Obel (Interfilm) és Szövényi-Lux Balázs (Signis) voltak. A zsűri hosszas beszélgetések után két alkotást emelt ki a mezőnyből. A fődíját a belga Just Jooles (r.: Ezra Verbist) nyerte. Egy olyan dokumentumfilm, amely egy nehéz, olykor drámai témát dolgoz fel egészen szívmelengető formában. A mozgássérült főszereplő lány egy tánctanár segítségével találja meg saját magát, miközben megtanul együtt élni az ítélkezéssel. Mindezt sok munkával, illetve pozitív attitűddel éri el – ami sokunknak példát ad. A film hiteles karaktereken keresztül mutatja be ezt az utazást, illetve a fikció és a valóság határán egyensúlyozó, erősen komponált helyzetekkel.
A zsűri különdíját a francia Jésus Marie Joseph (r.: Patxi Meerman) kapta, egy egészen apró, sercegő 16 milliméteres filmre forgatott etűd. Nagy erénye, hogy egyszerre szeretettel teli és bájos, miközben tűélesen fogalmaz az élet nagy „miért” kérdéséről, amely ugyanolyan érvényes egy négyéves fiú és egy öregember számára. A film három percben mesél el egy teljes történetet anélkül, hogy mindent megmagyarázna vagy leegyszerűsítene. Organikusan, játékos tempóban követünk egy francia kisfiút, aki egy görög szigeten szeretné megtudni, hogy miért szólnak a harangok.
A nemzetközi programban az ökumenikus fődíjat a már említett Dark Channel (r.: Yu Zhe) nyerte, a különdíjat a wolno, szybko, wolno (r.: Jagoda Czarnek).
A felnőtt versenyprogramban a fődíjat szintén a Dark Channel kapta. Oberhausen város nagydíját Igor Zelić Opera című alkotásának ítélték, amely egészen lassú, kitartott képein keresztül egy település életéről mesél. Különdíjban részesült a Daylight, Anna Heisterkamp remek dokumentumesszéje az amerikai börtönök építészetéről.
A legsikerültebb filmekben igazi sorsokkal és nézőpontokkal találkoztunk – a lélek ilyenkor kicsit nyílik, szelídülnek az egymás elleni indulatok. Lehet, hogy nem értünk egyet mindenben, de képesek lehetünk meglátni az esendőt és az értéket egy egész másmilyen életben, sorsban is. A jó film így járulhat hozzá a hétköznapok örvényének csendesítéséhez. Erre is való a művészet.
Szöveg és fotó: Szövényi-Lux Balázs
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
