Kozma Imre atyáról neveztek el közösségi parkot Sátoraljaújhelyen

Kozma Imre atyáról neveztek el közösségi parkot Sátoraljaújhelyen

Kozma Imre atya nevét kapta a Rákóczi Szövetség új szabadidőparkja Sátoraljaújhelyen, amelyet június 4-én, a nemzeti összetartozás napján avattak fel mintegy ezer Kárpát-medencei középiskolás részvételével – számol be róla a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hivatalos honlapján.

Mint arról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat beszámolt, a Rákóczi Szövetség megemlékezésének keretében avatták fel a Kozma Imre atyáról elnevezett új közösségi parkot. A szervezet alapítása óta támogatója és rendszeres vendége volt a Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, aki minden évben születésnapján látogatott el a Szövetség sátoraljaújhelyi központjába, hogy együtt emlékezzen a fiatalokkal a nemzeti összetartozás napján.

A közlemény szerint

az idei rendezvény egyik kiemelt eseménye volt annak a négyhektáros területnek a megszentelése, amely a jövőben a Kárpát-medence magyar fiataljainak találkozóhelyéül szolgálhat, és ettől kezdve Kozma Imre atya nevét viseli.

Az ünnepségen a Rákóczi Szövetség tagjai, a külhoni diákok, a Máltai Szeretetszolgálat észak-magyarországi régiójának munkatársai, valamint Kozma Imre atya egykori közösségének tagjai, önkéntesek és barátok is jelen voltak.

Fotó: Pápai Gergő

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tájékoztatása szerint Tampu Stelian, a szervezet munkatársa és Kozma Imre atya egykori közvetlen segítője idézte fel a néhai alapító elnök életútját és a Rákóczi Szövetséghez fűződő kapcsolatát.

Hírdetés

Beszédében hangsúlyozta, hogy

a parkavatás nem csupán egy új közösségi tér átadását jelenti, hanem emléket állít egy olyan embernek is, aki egész életében a szeretet, a nemzeti összetartozás és az emberek szolgálata mellett kötelezte el magát.

A közleményben felidézik: Kozma Imre atya számára különösen fontos volt a közösségek összetartó ereje, valamint az a gondolat, hogy a magyarság megélése nem csupán származás vagy anyanyelv kérdése, hanem felelősségvállalás is egymás iránt.

Fotó: Pápai Gergő

A Kozma Imre atya Parkot Nagy Ferenc atya és Hirling Attila atya szentelte meg, majd a Máltai Szeretetszolgálat és a Rákóczi Szövetség képviselői, valamint az egykori munkatársak jelképesen is megnyitották a közösségi teret.

A négyhektáros területet a jövőben a fiatalok igényeihez igazítva fejlesztik tovább. A tervek szerint a park egyszerre kínál majd sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket, miközben hozzájárul a magyar nyelv és kultúra megőrzéséhez, valamint a nemzeti összetartozás erősítéséhez.

BN/Felvidék.ma/Magyar Máltai Szeretetszolgálat


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »