Csütörtökön ismét próbálják megnyitni a Kaliňák leváltásáról szóló ülést

Nem tárgyalt szerdán a parlament Robert Kaliňák védelmi miniszter leváltásáról, másodszori próbálkozásra is határozatképtelen volt a törvényhozás. Csak 58-an jelentkeztek be a szavazáskor, június 4-én, csütörtökön 8 órakor lesz a következő kísérlet az ülés megnyitására.

A leváltást a KDH kezdeményezte, az eperjesi kórház építése körüli ügyek miatt, ugyanis a munka áprilisban leállt. Az ellenzék szerint kudarcot vallott a politikai vezetés egy stratégiai állami beruházás ellenőrzésében, az építkezés pedig jócskán elhúzódik és jóval drágább lesz.

„A kormány először azt állította, hogy sikerül tartani az építkezési tervet, aztán, hogy le kell bontani az eddig megépült tartószerkezeteket, hogy távozott az eredeti kivitelező, majd új szerződések aláírásáról és az eredeti költségek komoly megnövekedéséről esett szó” – indokolta a KDH a leváltás kezdeményezését.

Hírdetés

Kaliňák visszautasítja a bírálatokat, kitalációnak nevezte, hogy megugranának a költségek. Szerinte az ellenzék és különösen a KDH olyasmit bírál, amit maga sohasem tudott végrehajtani, amikor kormányon volt.

A leváltására tett kísérletet szánalmasnak tartja, állítása szerint rájöttek az eperjesi kórház építése során történt hibákra, felszámolták azokat és folytatódik az építkezés.

„Nem tudom, mit tehettünk volna még” – szögezte le. A miniszter áprilisban jelentette be, hogy a tartószerkezetek ellenőrzése után leállították az építkezést. Az ellenőrzés eredményére hivatkozva Kaliňák szerződést bontott az eredeti kivitelezővel és a Tím Slovensko konzorcium vette át az építkezést. Folyik az épület állapotának felmérése, talán a jövő héten folytatódhat az építkezés.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »