Dénes Ferenc szerint lehet az egy elfogadható álláspont, hogy aktív országgyűlési képviselő ne lehessen a jövőben civil szervezet, így sportszervezet tagja sem. A sportközgazdász úgy véli, hogy folytatódni fog az a folyamat, amelyben emblematikus fideszes politikusok lemondanak a sportszövetségek, sportklubok vezető pozícióiról. A korábbi helyettes sportállamtitkár a Los Angeles-i nyári olimpiai előtt nem nyúlna bele a jelenlegi támogatási rendszerbe, mert szerinte a folyamatosság most nagyobb előny.
A versenysport állami támogatása kapcsán a cél a jövőben egy transzparens működés kialakítása, ahol tiszta elvek és célok mentén és megfelelő kontroll mellett történik az állami források elosztása; a sportszövetségek irányításában, vezető testületeiben pedig a szakmaiságnak kell teret nyerni a politikával szemben – közölte a hét elején Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter. Erről bővebben itt írtunk.
Hogyan kell értelmezni a belügyminiszter azon mondatát, hogy a sportszövetségek irányításában, vezető testületeiben a szakmaiságnak kell teret nyerni a politikával szemben?
Ezt nyilván ő tudná megmondani, hogy pontosan mire gondol; értelmezési kereteket lehet felrajzolni. Az lehet egy elvi álláspont, hogy aktív országgyűlési képviselő ne lehessen mondjuk valamilyen körben civil szervezetnek tagja, és akkor ebbe a mondatba sok minden belesűrűsödött, ami az egész problémakör. Hiszen mi az a kör, aminek nem lehet? Csak a sportról beszélünk, vagy általában a civil szervezetekről? Tényleg csak az országgyűlési képviselőkről, vagy pedig ennél szélesebb körről, vagy akár szűkebb körről? Tehát nagyon széles az értelmezési keret. Köznapi értelemben ezt mindenki úgy fordítja le, hogy a Fidesznek voltak ikonikus figurái, politikusai, Kubatov Gábor, Deutsch Tamás, akik egyesületeket vezettek, vagy szövetségek élén is voltak hosszabb-rövidebb ideig, jó rossz elnökök (…) És én azt el tudom fogadni, ha arra irányul a mondat, hogy ilyen ne legyen, mert ez „nem jó vért szül”, sokféle összeférhetetlenségi kérdést vet fel, amikor nem is bizonyítható konkrétan. De hát ez egy nagyon nehéz kérdés; mindig el szoktam mondani, hogy vidéken, például egy vidéki politikus, mondjuk egy polgármester miért ne lehetne valamelyik civil szervezetben mondjuk tiszteletbeli elnök vagy elnökhelyettes, hiszen egy jó vezető, akit ezért választották meg polgármesternek. Másrészt az a kérdés is felvetődik, és ez már a súlyosabb kérdés, hogy mit értünk politikai befolyás alatt – aktív politikusokra, tehát kifejezetten ikonikus figura gondolva, vagy pedig általában? Mert azért az felvethető, hogy a jelenlegi politikai garnitúra is kiépíti azt a kapcsolatrendszerét, hálózatát, amiben tudja az érdekeit képviselni, és tegyük fel, hogy jó, tehát helyes társadalmi érdekeket képvisel, de mégiscsak politikai érdekrendszereket képvisel. Ennek ellene vagyunk elvilegben, vagy ennek lehetnek pozitív vonásai? Szóval talán egy kicsit túl akadémikusan beszélek erről, de pontosan azt akarom érzékeltetni, hogy ez egy nagyon összetett probléma, hogy politikusok ilyen szerepet vállaljanak a sportéletben.
Lázár János már lemondott a Magyar Tenisz Szövetség éléről, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség korábbi elnöke, Kósa Lajos pedig visszalépett a tisztújító közgyűlés előtt. Folytatódni fog a sor? Hiszen tudjuk, a mai napig politikus vezeti a birkózószövetséget, a vívószövetséget, de akár említhetném a kerékpárt is.
Szerintem igen, van egy ilyen részben közhangulat is, részben pedig van egy megújulási igény. Szerintem ezek a politikusok is inkább lépnek kettőt hátra, más stratégiában gondolkoznak. De megint azt tudom mondani, talán sokak számára ismert Baráth Etele neve, aki a kajak-kenu szövetséget vezette, nagyon sokáig tiszteletbeli elnök is volt, aktív MSZP-s politikus volt. De egy olyan szövetségi elnök volt, aki abban a rendszerben, sportrendszerben, amiben ő megélt, szerintem kiválóan vezette a kajak-kenu szövetséget, rendkívül eredményes volt, szépen épült ki a kajak-kenu abban a rendszerben. Tehát én például MSZP-s politikusként tudom pozitív példaként mondani. Szekeres Imre már nem volt ennyire jó a triatlonszövetségnél, de nem akarom sorolni ezeket a dolgokat.
Pósfai Gábor azt is írta, hogy a sportszakma ne azzal töltse ideje nagy részét, hogy egy aktuálisan magasan lévő politikus kegyeit keresse, vagy akár szövetségi tisztviselőnek annak reményében megtegye, hogy majd ő úgyis tud pénzt szerezni. Erről mit gondol?
Ezek nem szerencsés mondatok, ami a miniszter úrnak a tapasztalatlanságának tudható be, meg a helyismereti hiányának. A pénz nem hullik az ölünkbe. Tehát egy sportszövetségnek egy fontos stratégiája, hogy forrásokat hozom, hogy hogyan biztosítja, és ezért nagyon furcsa ez a dolog, mert ez akár azt is sugallhatja, hogy majd az állam finanszírozza. Ha nem kell pénzt szerezni, mert az állam tényleg kifizeti az utolsó szögletzászlót, birkózószőnyeget és alsógatyát is, akkor persze tényleg jöjjön csak a szakma, és akkor tényleg az a kérdés, hogy hogyan költsük el a pénzt. De hát én úgy tudtam eddig, hogy ez a múlt, hogy ez eddig így volt, és most ezen fog változtatni az új kormányzat. Ez a mondat éppenséggel nem ezt sugallja, ami a (miniszter – szerk. megj.) tapasztalatlanságára is utal, hiszen azért egy sportszervezetben azért meghatározó feladatkör, hogy a működés finanszírozását a vezetés biztosítsa, vagy legalábbis legyen rálátása, vagy a folyamatokat menedzselje, és ebben kulcsszerepe van az elnöknek.
De itt azért az elmúlt időben mégiscsak nem az volt inkább a tendencia, hogy a politika „foglyul ejtette” a sportszövetségeket?
Mit ért ez alatt?
Hogy azért választottak meg elnököket egyes szövetségek, mert ettől vártak mondjuk több pénzt vagy több forrást?
De, és racionálisan is cselekedtek. Pont ezért volt nem jól működő ez a rendszer, mert a politikától származott a pénz. A 90-es évek rendszerváltása után nagyon sok bankár, meg üzletember meg kókler került a szövetségekbe meg a klubok élére, mert akkor tőlük remélték a pénzt, és addig voltak elnökök, amíg ezt a pénzt biztosítani tudták. Sárközy Tamás barátunknak volt egy klasszikus, csodálatos mondata, ami azt mondta, hogy én addig vagyok jégkorongszövetségi elnök, ameddig pénzt hozok. „Mihelyst nem tudok pénzt hozni, akkor azonnal le fognak váltani”. Megjelent a Magyar Narancsban annak idején, tehát ez jól idézhető mondat, a magyar sport „palotájában” fel lehet írni ezt a mondatot vezérlő elvként, teljesen normális, így működött a magyar sport, és a mai napig így működik.
Mi lenne az ideális, illetve az olimpiai ciklus felénél mennyire lehet belenyúlni a sporttámogatási rendszerbe? Mi lenne a jó taktika? Belenyúlni most, vagy megvárni Los Angelest?
Nagyon nehéz dilemma, és egyébként nem irigylem az új sportvezetést, hiszen nagyon komoly dilemmák előtt áll, amiket gonosz dilemmáknak is hívunk az egyetemi berkekben, mert bármilyen döntés vagy bármilyen megoldás kettő-három másik új problémát szül. Ebben például viszont megfontoltan nyilatkozott – az én értékelésem szerint – a miniszter (…), és egyet tudok-e avval érteni, hogy ebben a helyzetben, ha szigorúan csak az olimpiai felkészülést nézem, akkor szerintem a folyamatosság most nagyobb előny, mint egy radikális váltás. Persze lehet az is stratégia – de majd az új államtitkár megmondja –, „hogy a gyerekek, mi avval jöttünk, hogy itt tiszta piaci viszonyok legyenek, és most nem érdekel minket az olimpia, nem érdekel, hogy hány aranyérmet szerzünk, semmi sem érdekel, a lényeg, hogy mindenki a bevételeiből finanszírozza a kiadásait, az állami támogatásokat radikálisan megvágjuk, és akkor szép új világ köszönt be”. Emellett is lehet érvrendszereket hozni, de nyilván nagyon sok konfliktussal járna, de ha azt kérdezte, mi a megoldás, hát az egy alternatíva, hogy tiszta piaci viszonyok legyenek. De azt gondolom (…), hogy valahol a kettő között van az igazság, hogy egy megfontoltabb költéssel, de végig kellene vinni ezt az olimpiai ciklust, miközben elő lehet készíteni azokat a típusú változtatásokat, ha vannak, amit akar az új kormányzat, amit mondjuk 2028 a Los Angeles-i olimpia után elkezdene megvalósítani, és akkor lehet, hogy a választásokra ennek az eredményei is meglátszanának.
Azt is mondta a belügyminiszter, hogy arra törekszenek, hogy a közeljövőben esedékes állami kötelezettséggel járó projektek és sportesemények szervezése a megfelelő ütemben haladjon tovább. Ezek szerint nincs veszélyben sem a jövő évi vizes-vb, sem a női kézilabda-vb megrendezése?
Ezekből a mondatokból én erre következtetek, és megint azt tudom mondani, hogy ez is egy bölcs döntés akkor, ha egyébként azt gondolja a kormányzat, és ezt gondolom mögé, hogy ez a típusú kiemelt társadalmi szerep, amit a sport az elmúlt 16 évben kivívott magának, ez valamilyen szinten megmarad, nem feltétlenül ugyanúgy, meg nem feltétlenül ugyanabban a formában, de ha azt mondod, hogy én ezeket meg akarom rendezni, és akkor lehet egy csomó dolgot még mögé tenni, esetleg egy új típusú szervezéssel, esetleg sokkal inkább figyelve arra, hogy milyen típusú bevételek vagy profit szempontok is érvényesülhetnek a rendezvény során. Szerintem ez megint egy okos és bölcs döntés. Még egyszer mondom, azzal a kockázattal, hogyha túlságosan sokáig visszük tovább ezt a rendszert, „jó lesz ez így” típusú népszerű TikTok-mondatokkal, akkor könnyen belefordulhatunk abba, hogy ugyanez a rendszer tovább él és működik tovább, és akkor megint beszélgethetünk arról, hogy ez jó vagy nem jó.
A sokat emlegetett átláthatóságot itt hogyan kellene értelmezni?
Ha arra gondolnak, amit én példaértékűnek tartok, hogy a londoni olimpiának a negyedéves tulajdonképpen költségviszonyait, nem merem a mérleg dolgokat mondani, de egyfajta pénzügyi beszámolóját, mert negyedéves szinten én a belvárosban, Budapest belvárosában tudtam követni az interneten, mert nyilvánosságra hozták, szerintem ez egy jó lépés. Ha ezt gondolják mögé, hogy egyébként ezek a költések nyilvánosak legyenek, szerintem ezek erősítik a bizalmat a közpénzek elköltése irányában.
Ha megkérdeznék a véleményét, mint egykori helyettes államtitkárt, hogy maradjon nagyjából ugyanennyi forrás a versenysportra, vagy jusson több a szabadidősportra, akkor mit mondana?
A magyar sport elmúlt 16 évében egyszerűen ömlött a pénz, mintha helikopterről szólták volna. Tehát mindenre jutott pénz. Illetve pontosan mindenre nem, de valamennyi szegmensére. Tehát amikor a leköszönő sportkormányzat arról beszél, hogy egyébként itt azért nagyon komoly lépések történtek mondjuk a sportinfrastruktúrában, a gyermeksport irányában, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség, vagy általában a nagy szövetségek, a labdasportágak szövetségénél az utánpótlás-nevelés és a tao-pénzek elköltésének egy jelentős része ténylegesen a gyereksportra ment – bár hogy ez milyen hatékonysággal, milyen szakmaisággal, ezt nem tudom megítélni –, akkor szerintem valós dolgokat mondanak. Tehát nem igaz az, hogy minden sz*r volt, és nem igaz az, hogy itt nem költöttek gyereksportokra. De azt látom, hogy a ki nem mondott rejtett preferenciák azért mégiscsak az eredményességre vonatkoztak: hogy sok aranyérmünk legyen, sikeres legyen a Ferencváros labdarúgócsapata, lehetőleg a BL-t nyerje meg – most nem viccelek, csak egy kicsit – (…) és így tovább, és így tovább. Ha azt mondja az új kormányzat, hogy ezen a preferencia-rendszeren változtatni kíván, és már nem lesz ennyire fontos a kiemelt sporteredményesség, ellenben sokkal fontosabb lesz az például, hogy valósan javuljon a gyerekek fizikai állapota, sportolási köre, nőjön a sportolási aktivitás a magyar lakosság körében, és e mögé átgondolt, koncepcionális, követhető és mondom, hatékony eszközrendszert tud tenni, és inkább erre költ pénzt, megváltoztatva a költési arányokat, az szerintem egy vállalható döntés, a társadalmi hasznossága elvitathatatlan.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
