Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Imre Karin Anett 2008-ban született Csíkszeredában. Már tizennégy évesen verseskötete jelent meg (100 haiku az életről), jelenleg az MCC Kárpát-medencei irodalmi diáklapjának, a KárPitnak a szerzője, szerkesztője. Az ifjú alkotó Női fegyver című haikuciklusát olvasgatom (Helikon.ro, 2023. 07. 31.; nyomtatásban: XXXIV. évf., 2023. 15. [869.] sz. – augusztus 10.).
A haiku nyugati alakváltozatait a magyar költészet a megőrzött sokszínűség jegyében honosította. Máshogy nyúlt e műformához Kosztolányi (fordítói gyakorlatában), máshogy Bertók László (rímes őszikéket költve) vagy Fodor Ákos (axiomatikus-szentenciás hajlammal). Imre Karin Anettnél a japán eredetihez hű, természeti képekre hagyatkozó megoldásokat éppúgy találunk, mint bölcselkedő ráismerések nem egy alkalmát. Az alábbi két verse is e két irányt példázza.
Rangsor
Harmatcseppek a
kert oldalán. Lemossa
őket az eső.
Két versmondat, mindkettő soráthajlással teljesedik ki. Az első sor természeti motívuma („Harmatcseppek”) finoman intim optikát ígér, a sorvégi névelő („a”) várakozást kelt, a folytatás helyszínt jelöl („kert”) – de meg is lep a birtokos szerkezet eredetiségével: az „oldalán” helyhatározó a kertet mint testszerű, élőlény hatású, teljességként megmutatkozó egységet fogalmazza meg. Ezt a diszkrét látomást írja tovább a második mondattani rész („Lemossa / őket az eső.”), mely a vízzel lemosott víz többszörös tisztaságképzetét a keretes szerkesztés („Harmatcseppek” – „eső”) retorikai erejével nyomatékosítja. A cím ironikusan hivatalos stílusa is erre, a víz kétféle dimenziója közti különbségre (mint „rangsorra”) utal, avagy a földi minőségeket felülíró – egyúttal azokat magukba szervesítő – égi hatalmak természetes jelenlétére, kegyelmi működésmódjára.
Más poétikai kultúrába illeszkedik a következő darab. Itt a kötődés és a szabadság, a birtoklás és a ráhagyatkozás lelki-szellemi dinamikája adja a verstárgyat; érzéki-vizuális elemek nélkül, pusztán a fogalmi versbeszéd letisztultságában bízva:
Hozzáférhetőség
Néha kicsit el
kell engedni, hogy később
majd hozzáférhess.
Egyetlen bonmot-t mintáz ki az egyetlen versmondat; a belátás bölcsességét (plasztikus átfordítással: csak a szabadon engedett madár képes arra, hogy visszatérjen – s képesít bennünket a rátalálásra) a sortörések játéka fokozza emlékezetessé. A „Néha kicsit el” feszültséget gerjeszt, hiszen számos igei irányban indázhatna tovább, s az alany hiánya is tetszetős bizonytalanságban tartja az olvasót. A nyelvtani szerkezet befejezése („el / kell engedni”) a szabadság (illetve az elengedés mint elfogadás) távlatait nyitja meg; de a „kell engedni” tágasabb jelentéskörét is életre hívja. Mindahány esetben az alanyi akaratnál nagyobb szándék- vagy létrend dicsérete ölt itt alakot. A „később” és a „majd” tautologikus időhatározása a zárlat hatását készíti elő, mely grammatikai jellegében foglalja össze a két létező összetartozását: a „hozzá-” igekötő az ő, a „férhess” ige a te világát komponálja a kifejezésbe.
Mindkét megidézett vers dimenziók, világok, sorsvetületek találkozásának szentel figyelmet, fegyelmezetten kreatív módon.
A szerző csak ez évtől nagykorú, de költészete máris sokat tud az időről – és az időtlenről.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. május 10-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
