Szeretettel hívunk mindenkit Francesco de Palma Aki a rosszat jóval győzte le című könyve magyar kiadásának bemutatójára május 26-án Budapesten, a Kaníziusz Szent Péter-templomban. A könyvet bemutatja Székely János szombathelyi püspök, az MKPK elnöke. Közreműködik Kuzmányi István, a könyvet kiadó Magyar Kurír főszerkesztője, valamint Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse.
Boldog Floribert Bwana Chui fiatal afrikai vértanú, akit 26 éves korában gyilkoltak meg a kongói Gomában, mert nem engedett annak a megvesztegetési kísérletnek, amelynek következményei a szegény emberekre hárultak volna. Nagyon sok pénzt kínáltak fel neki cserébe, ő mégsem engedett át a határon romlott élelmiszereket, amelyek veszélybe sodorták volna a szegények életét.
Egy fiatal keresztény története az övé, akit az evangélium ihletett, és aki a Sant’Egidio közösségben a becsületesség, a szegények szolgálata és a béke útját választotta. Egy olyan társadalomban, ahol a korrupció elnyomja a szegények és a fiatalok életét, az ő Jézus nevében tanúsított ellenállása bizonyítja, hogy szükséges és lehetséges korrupció nélkül élni, nem hagyva magunkat megvesztegetni. Floribert története mély tanulságot hordoz, amely lelkiismeretünket faggatja, és megmutatja, hogy a hit képes megváltoztatni a szívünket és a világot is.
Ma már boldogként tiszteljük ezt a bátor fiatalembert, aki kitágította az emberség határait egy rideg és könyörtelen világban, az etnikai konfliktusok és a szabályozatlan piacok Afrikájában. Aki kivívta az ember győzelmét a pénz felett, mert nem hódolt be a bűnnek, a gazdagságnak és az erőszaknak.
Életében az evangélium hallgatása és a szegények szeretete döntéssé vált, hogy az árral szemben ússzon; a szabadság és a jellem szilárdságának tanúságtételévé. Olyasmivé, ami képes bátorítani és megnyitni mások számára is a jobb világba vetett reményt, amely kevésbé rabja a pénznek, szabadabb, igazságosabb és emberibb. Ebben áll Floribert nagysága.
A könyvbemutató időpontja: május 26., kedd 18 óra.
Helyszíne: Kaníziusz Szent Péter-templom (1095 Budapest, Gát u. 2.)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


