A Demokratikus Koalíció egykori elnöke szerint tömegpszichológiai és evolúciós érvekkel magyarázható, miért csúszik át könnyen az igazságvágy bosszúba. „Ami egy kisebb közösségben a rend fenntartását szolgálja, az nagyobb politikai tömegben könnyen elszabaduló hangulatot és magatartást eredményezhet. Az arctalan sokaság tagjaként csökken az egyéni felelősség érzése” – írta közösségi oldalán.
„A tömeg vért akar. Miért? Mert a tömeg primitív? Dehogy” – írta a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a büntetés vágya nem racionális jogi igény, hanem érzelmi reakció. Mert haragra gerjedünk, ha valaki megsértette a közös erkölcsi rendet.
Mint azt kifejti: „A tömegakarat mögött igazságérzet, harag, félelem, csoportidentitás, megalázottság, bizalomvesztés és legtöbbször politikai manipuláció (is) áll. A megsértett, megalázott, vesztessé tett ember nemcsak kárpótlást akar, hanem büntetést is. Nem éri be az elszenvedett kár valamilyen rendezésével, hanem azt gondolja, de még inkább hiszi, átéli, hogy az elkövetőknek szenvedniük kell. Mert a szándékosan okozott kár elsődleges reakciója a morális felháborodás, amely aztán megtorlási vágyat szül.”
Szerinte az „elszámoltatás” és a „bosszú” nagyon közel vannak egymáshoz. Az elszámoltatás jogi-politikai nyelv: ki mit tett, milyen felelőssége van, milyen eljárásban kell ezt megállapítani?
A bosszú nyelve ezzel szemben érzelemtelített: fájjon neki is! A tömeg gyakran az elsőt mondja, de a másodikat érzi.
Mint írja, tömegpszichológiai kísérletek szerint az emberek saját költségükön is hajlandók büntetni azt, aki csal, potyázik vagy elárul, nem haszonból, hanem belső késztetésből, a közösségi kooperáció védelmében. Ez evolúciósan érthető: aki nem fizeti meg az árát a normaszegésnek, az felbátorítja a többieket. A büntetés tehát a közösség összetartásának eszköze – olvasható.
Gyurcsány Ferenc szerint az egyéni és a tömeges igazságvágy között azonban mély szakadék tátong. A nagy politikai tömegben csökken az egyéni felelősségérzet, az ember nem önmagaként, hanem egy új „mi” részeként cselekszik. Nem azt kérdezi, hogy én mit tennék, hanem azt: „mi, akik igazságot akarunk, mit tehetünk velük szemben?”. Ez a váltás teheti a megtorlást különösen veszélyessé, mert az elkövető elveszíti személyes arcát, és egy csoport jelképévé válik: az árulókévá, az idegenekévé, a régi rendszer embereivé. A büntetés igénye ekkor már nem egy konkrét tettről szól, hanem csoportos önmegerősítésről, miszerint „végre mi döntünk fölöttük”.
Gyurcsány egy pszichológiai mechanizmusra is rámutat: a bosszú nem a múltról, hanem a jelen megalázottságáról szól. Aki sokáig tehetetlennek érezte magát, annak a büntetés látványa visszaadja az elveszett kontrollérzetet. A „vér” bizonyíték arra, hogy most már nem ők vannak fölül. A megtorlás ekképpen a rend helyreállításának színházává válik, a látványosság fontosabb lesz, mint az igazságosság – fejtegeti.
Mint fogalmaz, „a tömeg igazságvágya legitim. Valódi bűnök, valódi visszaélések, valódi történelmi sérelmek után az elszámoltatás igénye nem alantas ösztön. Sőt! Nélküle nincs morális rend.
A bajok akkor kezdődnek, amikor az igazságosság igénye elválik az eljárás igazságosságától. Amikor már nem az számít, hogy mit lehet bizonyítani, hanem hogy kit kell végre megbüntetni.
Szerinte a tömeg ritkán mondja magáról, hogy bosszút akar. „Igazságot mond. Elszámoltatást. Rendteremtést. És sokszor valóban ezzel kezdődik. Valaki megsértette a közös rendet, valaki büntetlenül maradt, valaki fölötte állt annak, ami másokra kötelező volt. A felháborodás ilyenkor nem beteges indulat, hanem az erkölcsi érzék alapmozdulata. A közösség azt mondja, hogy nem lehet mindent megtenni következmény nélkül” – írja.
Szerinte a vér nem megtorlás, hanem jel. „Annak jele, hogy a megalázottak most látni akarják, hogy a másik is fél. Végre!… Végre?” – zárul a bejegyzés.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »
