Új mentőautók állnak üzembe, figyelembe vették a rajtuk dolgozók kéréseit – képek

Új mentőautók állnak üzembe, figyelembe vették a rajtuk dolgozók kéréseit – képek

Biztonságosabban közlekednek majd az új Skodák, a belső terük pedig eredményesebb munkavégzést szolgál majd. Hamarosan átalakul a teljes mentőszolgálat, erre Hegedűs Zsolt, az új miniszter tett ígéretet még parlamenti meghallgatásán.

Az Országos Mentőszolgálat újabb járművekkel bővítette flottáját, öt új Škoda Kodiaq mentőautó állt szolgálatba közlése szerint, ezek a jövőben a gyorsabb és biztonságosabb vonulást segíthetik országszerte.

A korszerű járművek nemcsak technikai felszereltségük miatt számítanak fontos fejlesztésnek, hanem azért is, mert a belső kialakításukat a mentődolgozók tapasztalatai alapján tervezték meg.

Ami a részleteket illeti, Facebook-oldalán a mentőszolgálat azt írja, az öt kocsi össz-kerékmeghajtású, fejlett vezetéstámogató rendszerekkel felszerelt jármű a biztonságos és gyors közlekedésért, ami különösen fontos lehet sürgős eseteknél és nehezebb útviszonyok között.

A mentődolgozók közreműködésével kialakított belső tér a hatékony munkavégzést is támogatja, vagyis az autók kialakításánál a mindennapi mentési feladatok gyakorlati szempontjai is kiemelt szerepet kaptak.

Hírdetés

Az új mentőautók „egységes arculati megjelenése mellett a modern hang- és fénytechnikai eszközök a jelen kor követelményeinek megfelelő minőséget képviselnek.” Vagyis a figyelmeztető rendszerek is megfelelnek a mai elvárásoknak.

Ismert, az új egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsolt miniszteri meghallgatásán több újdonságról is bejelentést tett,

  • a mentőszolgálatot januárig miniszteri biztos vezeti,
  • szétválasztják a mentést és a betegszállítást
  • a gyógyítás számait, eredményeit közzé fogják tenni.
  • alapvetően más szemléletet, mérhető és transzparens ellátást, az alapellátás, a köztestületek újbóli megerősítését és évente 500 milliárd forint pluszforrást ígért.

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »