Szlovákiában 2025-ben a lakosság 16,7 százalékát fenyegette szegénység vagy társadalmi kirekesztődés. Ez több mint 895 ezer embert jelent. Bár az adat továbbra is súlyos társadalmi problémára utal, az előző évhez képest javulás történt: a veszélyeztetettek száma csaknem 85 ezer fővel csökkent.
A Szlovák Statisztikai Hivatal csütörtökön ismertette a háztartások jövedelmi és életkörülményeit vizsgáló 2025-ös EU SILC felmérés eredményeit. Eszerint tavaly Szlovákiában minden hatodik személy szembesült a szegénység egy vagy több formájával. A mutató négy év emelkedés után csökkent, és az ország nyolc megyéjéből hatban javult a helyzet.
A kép azonban nem mindenütt kedvező.
Különösen a többgyermekes és az egyszülős háztartások helyzete romlott, vagyis éppen azoké a családoké, amelyek eleve a legnagyobb társadalmi és anyagi terhet viselik.
Regionális szempontból továbbra is Pozsony, Zsolna és Nagyszombat megye áll a legjobban: ezekben a régiókban a szegénység a lakosság kevesebb mint 10 százalékát érintette. Ezzel szemben
Kassa, Besztercebánya és Eperjes megyében jóval súlyosabb a helyzet, ott a lakosság 23–30 százaléka volt érintett.
A legnagyobb javulást Pozsony megyében mérték, ahol a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a 2024-es 8,6 százalékról 2025-ben 2,9 százalékra csökkent. Zsolna megyében szintén jelentős visszaesést regisztráltak: 13,7 százalékról 8 százalékra mérséklődött az érintettek aránya.
Két megyében ugyanakkor romlott a helyzet. Besztercebánya megyében csaknem 17 ezerrel nőtt a szegénység által veszélyeztetettek száma, így a lakosság 26,1 százaléka került ebbe a körbe. Eperjes megyében további 16 ezer ember került a veszélyeztetettek közé, a mutató pedig 29,9 százalékra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy itt csaknem minden harmadik személyt, mintegy 240 ezer embert érintett a szegénység kockázata.
A gyermekes háztartások továbbra is jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a gyermektelenek.
A legrosszabb helyzetben az egyszülős családok vannak: azokban a háztartásokban, ahol egy felnőtt nevel egy vagy több gyermeket, az ott élők fele szegénységgel szembesült. Ez 32 ezer embert jelent, és történelmi csúcsnak számít.
Szintén nagyon magas a szegénység kockázata azokban a családokban, ahol két felnőtt három vagy több eltartott gyermeket nevel. Ebben a háztartástípusban az érintettek 38 százaléka élt szegénységben. Mindkét csoport esetében romlott a helyzet az előző évhez képest.
A gyermektelen háztartások közül leginkább a 65 év alatti, egyedül élő nők veszélyeztetettek: körükben a szegénységi kockázat 26,3 százalék volt.
A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés három vizsgált dimenziója közül Szlovákiában továbbra is a jövedelmi szegénység érinti a legtöbb embert.
A 2025-ös felmérésben az egyszemélyes háztartásokra vonatkozó országos szegénységi küszöb évi 7794 euró volt, ami havi 650 eurónak felel meg. A számításokhoz a háztartások 2024-es éves jövedelmeit vették alapul.
A jövedelmi szegénységi küszöb alatt 2025-ben a szlovákiai lakosság 12,2 százaléka, csaknem 652 ezer ember élt. Ez a mutató az előző évhez képest jelentősen javult: az érintettek száma közel 127 ezerrel csökkent.
SZE/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


