Az Ister-Granum EGTC idei első közgyűlését tartotta Párkányban

Az Ister-Granum EGTC idei első közgyűlését tartotta Párkányban

Április 29-én a párkányi városházán tartotta idei első közgyűlését az Ister-Granum EGTC. Az ülésen Nagy Péter igazgató tájékoztatta a jelen lévő polgármestereket a jelenleg futó pályázatokról, a határon átnyúló együttműködések aktuális állásáról, valamint a szervezet előtt álló feladatokról. A közgyűlés emellett elfogadta az EGTC 2025-ös pénzügyi beszámolóját és a 2026-os év működési, illetve pénzügyi tervét is.

Az ülés első részében a szervezet által megvalósítás alatt álló projektek kerültek napirendre. Ezek közül az egyik legjelentősebb az Interreg Europe program támogatásával futó Slowdown projekt, amelynek középpontjában a lassú turizmus áll. Az Ister-Granum EGTC ebben a kezdeményezésben vezető partnerként vesz részt. Az elmúlt időszakban több nemzetközi projekttalálkozót is tartottak, egyebek mellett Murciában és Galwayben, május végén pedig Nagyszebenben folytatódik a közös munka. A projekt keretében elkészült a második és harmadik podcast is, miközben a hazai szakértői csapat szintén több alkalommal egyeztetett.

A Central Europe programban megvalósuló BorderLabs projekt a helyi termékek határon átnyúló értékesítésének akadályait vizsgálja. A cél, hogy a határ két oldalán élő termelők könnyebben eligazodjanak a szomszédos ország jogi és pénzügyi előírásai között. Ennek érdekében készül egy közérthető projektfüzet is, amely online formában lesz majd elérhető az EGTC honlapján.

Szintén a Central Europe program támogatásával indult el a FERRYTALES elnevezésű projekt, amelyet magyar, osztrák és német partnerekkel közösen valósítanak meg. Az Ister-Granum EGTC ebben a programban azt vizsgálja, milyen vízi átkelési lehetőségek alakíthatók ki a Garamon és az Ipolyon. A projekt 2026. január 1-jén indult, nyitórendezvényét februárban Párkányban tartották.

Kiemelt feladatként szerepel továbbra is a dunaradványi komp fenntartása és üzemeltetése, amelyet az EGTC a magyarországi partnerekkel együttműködve lát el.

A működtetésben jelentős segítséget jelent a magyar Külügyminisztérium egyedi támogatása. A nyári időszakban a kompközlekedésben várhatóan megnövekedett forgalommal kell számolni, mivel a komáromi Vág-híd lezárása miatt sokan választhatják majd ezt az átkelési pontot.

Hírdetés

A közgyűlésen elhangzott az is, hogy a munkaszervezet működésének támogatása szempontjából az Ister-Granum EGTC idén is a legjobban támogatott szervezetek közé került. Ennek köszönhetően 14 millió forintot fordíthat az alkalmazottak bérköltségeire, valamint az EGTC irodájának működtetésére.

A szlovák–magyar program utolsó kiírásában az Ister-Granum IGLocal címmel nyújtott be pályázatot. A projekt célja a régió rövid ellátási láncainak fejlesztése és a helyi termelők piacra jutásának segítése.

A kezdeményezésben Érsekkéty, Kóspallag és Ipolydamásd vesz részt partnerként.

Az EGTC saját pályázatai mellett külső projektmenedzsment-feladatokat is ellát. Az elmúlt időszakban többek között Ipolyság, valamint egy váci civil szervezet pályázatának megvalósításában vállalt szerepet, továbbá közreműködött a párkányi poliklinika és egy esztergomi egészségügyi szervezet közös pályázatának beadásában is.

A közgyűlés végén személyi kérdésekről is döntöttek. Lejárt az EGTC két felügyelőbizottsági tagjának négyéves mandátuma, az alapszabály azonban lehetővé teszi az újraválasztásukat. A közgyűlés támogató döntése alapján dr. Tarnóczy Tünde és Juhász Gyula további négy évig tagjai maradnak az Ister-Granum EGTC felügyelőbizottságának.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »