Új kocsikkal erősít a MÁV

Új kocsikkal erősít a MÁV

A nyárra érkező kocsik nagy részében kerékpárszállító hely is lesz.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, május 1-jén lép életbe a balatoni előszezoni menetrend, ami miatt a Balaton, Tópart, Kék Hullám InterCityk és a Jégmadár expressz vonatok minden kocsijában kötelező lesz a helyjegyváltás, még Budapest és Székesfehérvár között is.

A MÁV-csoport újabb Facebook-bejegyzésében alternatív lehetőségként a helyjegy nélkül is igénybe vehető Bakony és Göcsej InterCity vonatok nem IC minőségű kocsijait, valamint a Déli->Parti és Katica InterRégiókat ajánlja a székesfehérvári utasoknak, továbbá a G43 és a Z30-as személyvonatokat is a koronázó város és a főváros között.

Egy másik posztban pedig azt is jelezték, hogy már csütörtök délutántól dupla FLIRT motorvonatokkal, 600 férőhelyes emeletes KISS-el és extra kocsikkal bővítik az InterRégió és InterCity vonatokat Budapestről a Dunántúl és a keleti országrész felé is.

Hírdetés

A kerékpárosokat is nagy kapacitású bicikliszállító kocsikkal várják mind a Balaton, mind a bakonyi és Tisza-tavi úti célok irányába.

Péntektől pedig már az előszezoni menetrend lesz érvényben, azért arra kérik az utasokat, hogy ne megszokásból közlekedjenek, és előzetesen tájékozódjanak a MÁVPlusz járatinformációs szolgáltatáson keresztül – akár a weben, akár az applikációban.

A vasúttársaság arra is felhívta a figyelmet, hogy az új MÁVPlusz alkalmazásban 15 százalékos kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »