Sebő Ferenc emlékére

Sebő Ferenc emlékére

Váratlanul ért a hír Sebő Ferenc haláláról. Munkássága átszőtte fiatalkoromat: a táncházmozgalom egyik alapítójaként nagyon népszerű volt az ifjúság körében. Példaképként tekintettünk rá, s idővel a média (s egyben a politika) is felkarolta. Először az akkori korifeusok nem tudtak mit kezdeni vele, de később – a párizsi mintára várható lázadásokat elkerülendő – megtűrték, sőt 1985-ben magkapta a kivételeseknek járó Állami Díjat.

Mikor a 80-as években a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz kerültem már „konformnak” számított, egymás után adtuk ki a népzenei lemezeit, s a filmipar is gyakran foglalkoztatta. A Hungarotonnál többször beszélgethettem vele, közvetlen embernek ismertem meg.

Legtöbbször az MTVA-ban találkoztunk, a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny zsűrijének elnökeként a próbák alatt is váltottunk szót. Akkoriban rendszeresen küldtük ki a Közmédia javallat elnevezésre hallgató műsorajánlót, mikor neves szakemberek beszéltek tévénézési szokásaikról, kedves műsoraikról. Sebő Ferenccel 2015 őszén készítettem interjút. A beszélgetés kissé nehezen indult, de végül a zenésznek megeredt a nyelve, s sokáig beszélgettünk. Egy olvasható cikk született, amit hét határon túli médium is lehozott.

Milyen is volt az ízlése? Szemlézek az akkori anyagból a teljesség igénye nélkül.

„A Szerelmes földrajzba én is belekóstoltam egyszer, hiszen rólam is készült egy adás. Nagyon érdekes volt visszamenni azokra a tájakra, ahol nevelkedtem és a fiatalságomat töltöttem. A félórában sok izgalmas dolgot lehetett elmesélni, s mivel a televízióból eléggé hiányoznak az ismeretterjesztő filmek, ebbe is bele lehetett ’lopkodni’ különleges történeteket, helyszíneket.

Helyesnek tartom, hogy a nagyközönség számára ismeretlen rekordokat is bemutasson egy műsor, s a sokszor indokolatlanul felmagasztalt figurák helyett valódi értékteremtőknek szenteljük időnket. Egyszer családilag is érintett a Magyar elsők, mert az egyik adásban édesapám nagybátyja, Bartha Gyula és barátja, Sulkowsky Zoltán szerepeltek. Ők voltak azok, akik a 20-as években oldalkocsis motorkerékpárral járták körül a földet. Útjuk nyolc évig tartott, és élményeik közreadásából finanszírozták e sportteljesítménynek is beillő kalandot.

Hírdetés

A Család-barát jó lehetőséget kínál, hogy egy ismertebb ember családi életébe bepillantsunk. Sokszor látszik, hogy egy ’nagy ember’ teljesítménye nemcsak tőle függ, hanem a háttér is segíti ebben. Egy alkalommal az adásba minket is meghívtak a feleségemmel, s míg párom a háttérben főzött, addig mi az előtérben mondtunk okosakat. Talán a nézőkben így torzkép alakulhatott ki, hiszen feleségem a konyhai munkáknál jóval többet tesz értem.”

S végül, de nem utolsó sorban rátért a népzenei műsorokra:

„A Bartók Rádióban minden nap koradélután félórában lehet népzenét hallgatni, ez talán egyensúlyozza azt a sajnálatos tényt, hogy a közmédia képernyőjéről a műfaj teljesen hiányzik. Pedig, a népzene az a terület, ahol a magyar nép az elmúlt negyven éve alatt világraszólót tudott felmutatni. A külföldiek ismerik e kincseket, most már csak a magyarok körében kellene elterjeszteni.”

Később a Hagyományok Házánál már kollégák is lettünk, belülről ismerhettem meg munkásságát. A Magyar Állami Népi Együttes vezetésének kérésére egy hosszabb interjút is terveztem Sebő Ferenccel, de ez sajnos elmaradt. Vannak mulasztásaink, amiket már soha nem lehet pótolni…

U.I. A cikk mellé mindig kértünk egy ajánlást: Sebő Ferenc is írt az Olvasóknak. Talán nem kegyeletsértés, ha ezt is mellékelem:

Sebő Ferenc ajánlása (Fotó: Csermák Zoltán archívuma)

 Csermák Zoltán/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »