Konferenciát tartottak Csepellényi György pálos szerzetes boldoggá avatásáról Sárospatakon április 25-én. A Szent Erzsébet Házban megrendezett esemény közös imádsággal kezdődött, majd Urbán Márta levéltáros mutatta be a vértanú szerzetes életét és korát.
Csepellényi György egy olyan korban élt, amikor éhínség, pestis, politikai és gazdasági nehézségek jellemezték a mindennapokat. Ebben a kaotikus közegben a vallás volt az egyetlen kapaszkodó az egyszerű emberek számára – fogalmazott a levéltáros.
Czapkó Mihály a boldoggáavatási eljárás egyházmegyei posztulátora a Szent István Televízió kérdésére elmondta, az elmúlt időszakban számos helyen tartottak előadást, hogy minél szélesebb körben ismertté tegyék Csepellényi György személyét. A folyamatosan zajló levéltári kutatások pedig az eddig feltárt ismeretanyagot voltak hivatottak megerősíteni.
Elmondta, jó eséllyel ebben az évben lezárul a boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakasza, majd kezdődik a római szakasz. Hogy ez utóbbi minél rövidebb legyen, fontos a kutatási anyagok precíz előkészítése.
Ternyák Csaba érsek 2023-ban határozott úgy, hogy az Egri Főegyházmegye részéről elindítja a vértanú szerzetes boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakaszát, amely hivatalosan 2024. február 1-jén kezdődött.
Szöveg: Federics Róbert
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


