Három baktériumot mutattak ki (Kézdivásárhelyi vízfertőzés)

Három baktériumot mutattak ki (Kézdivásárhelyi vízfertőzés)

Múlt vasárnap, április 19-én csőtörés történt a kézdivásárhelyi Bálványos és Kert utcák kereszteződésében. Ezt követően derült ki, hogy a csapvíz fertőzött, a vízszolgáltató továbbra sem javasolja a fogyasztását, csak amikor száz százalékosan megbizonyosodnak, hogy a kórokozókat sikerült felszámolni. Iható víz nélkül maradt 95 porta, több mint 300 személy immár nyolc napja, a szolgáltató a tájékoztatással is késlekedett, de vizet sem biztosított eddig az érintetteknek.

Hétfőn Szilveszter Szabolcs alpolgármesternél kezdtük a napot, arról érdeklődve: mit lehet tudni a Bálványos, Kert, Határér és Vár utcák vízellátásáról, ahol mint kiderült, fertőzött víz került a csőtörés után a vezetékbe. Az alpolgármester kifejtette: a vizesek vele sem kommunikáltak sokat, telefonon jelenlétünkben hívta fel Kozsokár Attilát, a Hydrocov igazgatóját, aki elmondta: a laboreredményeket még nem kapták meg (délelőttről van szó – szerk.), de azt elmondta, hogy a víz nem javasolt fogyasztásra. Az alpolgármester az igazgatónak felrótta, hogy a lakosságot nem tájékoztatták, jóllehet az eset nagy felháborodást keltett a városban, elindultak a találgatások és a pánik is a levegőben van, hogy a fertőzött víz más utcákat is érinthetett.

Az alpolgármestertől – aki hálózatok tervezésére is szakosodott – az okokra is rákérdeztünk. Kifejtette: több oka lehet a fertőzés megjelenésének, csak találgatni tud. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a környéken van egy kihasználatlan csővezeték (a város vízhálózata meglehetősen kaotikus, régen jórészt rajzok készítése nélkül fektették le a vezetékeket – szerk.), így megtörténhet, hogy az abban lévő, állott, poshadt víz folyt bele a javítás miatt nyomás nélkül maradt vezetékbe. Egy másik magyarázat lehet szerinte, hogy a helyen sokan használnak kutat, és amennyiben az be van kötve a hálózatba de a vezeték nincs egyirányú szeleppel ellátva, akkor nem kizárt, hogy egy kút fertőzött vize folyt vissza a városi hálózatba. Egy harmadik okként azt jelölte meg, hogy mivel a környéken állatokat is tartanak a ganélé szivároghatott bele a talajba és utat talált a vezetékbe. Hangsúlyozta: mindezek feltételezések.

Későn lépett a szolgáltató

Tegnap délután – miután semmiféle érdembeli reakciót nem kaptunk a vízművektől – telefonon kerestük Kozsokár Attila igazgatót, aki elmondta: hívásunk előtt pár perccel kapta kézhez a csíkszeredai Harvíz labor által elvégzett vizsgálat eredményét, egy mintában e-coli, enterococcus és enterobacter baktériumok jelenlétét mutatták ki. A Google-n ezt találtuk: az Enterococcus (Gram-pozitív) és Enterobacter (Gram-negatív) baktériumok a bélflóra részei, de gyakran okoznak kórházi fertőzéseket. Az Enterococcus húgyúti fertőzésekért, míg az Enterobacter légúti, bőr- és véráramfertőzésekért felelős. Mindkét típus opportunista patogén, és sok törzsük ellenálló a hagyományos antibiotikumokkal szemben. Az Escherichia coli (röviden E. coli) egy olyan baktériumfaj, amely természetes módon megtalálható az emberek és a melegvérű állatok bélrendszerében. Bár a legtöbb törzse ártalmatlan és fontos szerepet játszik az emésztésben, bizonyos típusai súlyos fertőzéseket okozhatnak.

Hírdetés

Az igazgató elmondta: várják a Közegészségügyi Igazgatóság méréseredményeit is, ők nem csak az érintett utcákban, hanem a város más pontjain is vettek mintát még múlt héten, de szerencsére kiderült, hogy más helyen nem volt probléma, a fertőzés lokális. Kozsokár Attila szerint még nem tudják, hogy a fertőzés miként került a rendszerbe, elmondása szerint 15 éves tevékenysége alatt nem találkozott hasonló esettel.

„A tétlenkedésünk látszólagos oka az volt, hogy az információ nagyon későn jutott el hozzánk. Múlt hétfőn valaki a prefektúrán és a közegészségügynél tett le jelentést, hozzánk a fertőzés híre csak kedden jutott el, amikor az emberek a közösségi oldalon elkezdtek panaszkodni. Több ízben mintát vettünk a rendszerből, szúrópróbaszerűen is, a pénteki napon a Bálványos utca 3. szám alatt lévő minta bizonyult pozitívnak, abban mutatták ki a három kórokozót. Bár a többi minta negatív volt, továbbra sem javasoljuk emberi fogyasztásra vizet, amíg meg nem győződünk, hogy egyrészt a rendszerben nincs kórokozó, másrészt a forrást meg nem találjuk” – mondotta. A laboreredmények késlekedésért firtató kérdésünkre azt mondta, hogy mivel baktériumokról van szó, a kitenyésztésük két-három napot vesz igénybe.

Arra, hogy biztosítanak-e vizet az érintettek számára elmondta: palackozott vizet visznek ki, illetve egyköbméteres tartályokat is a helyszínre szállítanak. A helyszínen élők számára egyébként a múlt héten a szolgáltató semmiféle vizet nem szállított, jóllehet akkor már lehetett tudni, hogy gond van a vízellátással.

Szilveszter Szabolccsal délután is beszéltünk telefonon, épp a helyszínen élőkkel találkozott. Elmondta, hogy mintát is vett egy helyen, tagadhatatlanul szennyvíz szaga volt a víznek. Elmondta: a vízszolgáltató nagyon rosszul állt a dolgokhoz, nem volt megfelelő kommunikáció, ugyanakkor a hálózatról kiesett szolgáltatás pótlása is csak holnaptól valósul meg, egyszóval a Hydrocov nem volt a helyzet

magaslatán a probléma kezelésében. Meglátása, hogy az elsődleges feladat most a fertőzést okozó probléma megtalálása lesz, hogy többé ne forduljon elő ilyesmi.

 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »