Ki a Szentlélek? – erre a kérdésre adott teológiai és egyben személyes, vallomásos választ Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök április 21-én, hétfőn a budapesti Café Francescóban.
„Amiről beszélek, jórészt ismert a jelenlévők (hívők) számára, de ahhoz, hogy megérkezzünk a Szentlélek jelenlétének a titkához, fel kell idézzük a történelemből azokat a lépéseket, amelyek révén az ő valósága feltárult” – mondta Martos Levente Balázs püspök a Café Francescóban egybegyűlteknek.
Ki a Szentlélek? A harmadik isteni személy. A Szentháromság egyik személye – mondta a püspök, s hozzátette: „amikor az európai kultúrtörténet részeseiként egy személyről beszélünk, akkor egy önálló, szabad döntésekkel, egyéniséggel, saját történettel rendelkező valakire gondolunk. S amikor mindezt Istenre vonatkoztatjuk, akkor az állításunkban az analógiát alkalmazzuk”.
A IV. Lateráni Zsinat (Kr.u. 1215) az analógiával kapcsolatban azt a klasszikus teológiai elvet fogalmazta meg, mely szerint a Teremtő és a teremtény között nem állapítható meg olyan hasonlóság, amelynél ne volna megállapítandó egy még nagyobb különbség (Denzinger-Schönmetzer (DS): Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozása, 806. rész), azaz Istennel kapcsolatban minden megfogalmazás „úton van az igazság felé”, a róla szóló állításainkban a hasonlóság igaz, de a különbség mindig felmérhetetlenül nagyobb.
Tehát amikor azt mondjuk, hogy a Szentháromság harmadik személye a Szentlélek, akkor egy hosszú fogalomtisztázási folyamat eredményét vesszük alapul, amelynek megvan az előtörténete a Biblián belül és azon túl is – folytatta az előadó.
A Szentírásban a „háromság” szó nem szerepel, ezt a kifejezést Tertullianus vezette be a Kr. u. harmadik században. Az egylényegűség kifejezést a Niceai Zsinaton (Kr. u. 325) használták először a Fiú istenségének megfogalmazására, majd a 325 és 381 közötti időszakban az Egyház a Szentlélek istenségéről szólva is ugyanezzel a fogalommal élt.
A Lélek hogyan jelenik meg a Bibliában?
Martos Levente Balázs a továbbiakban a Lélek bibliai fogalmának jelentéstartalmáról beszélt. Közismert a Biblia első mondata, amelyben azt olvashatjuk: Isten lelke lebegett a vizek fölött. A lélekre utaló héber ruah szó alapjelentése: szél. „Ez a bibliai analógia Isten hatékonyságát akarja megmutatni. Sok bibliamagyarázó szerint arra utal, hogy az őskáosz »vizei« (rendetlenség, bizonytalanság, átláthatatlanság) fölött lebegő Isten lelke az érthetetlen mindenséget renddé (kozmosszá, azaz szépséges egésszé) alakítja.
Mások arra jutottak, hogy a Léleknek ez a sajátossága összefügg Isten szavával, azaz a teremtő tevékenységgel: a Lélek olyan, mint az alaktalan víztömegbe bele-belekapó szél, amely által Isten szóvá rendezi teremtő erejét. Ahogy mi emberek is arra kapunk meghívást, hogy a bennünk kavargó gondolatokból megformáljuk a szót, és ezáltal alakítsuk a világot” – fejtette ki a püspök.
A Bibliában aztán azt olvassuk, hogy a Lélek, az isteni lélekzet a prófétákban, a tanítókban is megmutatkozik, sőt királyokat tölt el. Az Ószövetségben Isten hatékony és megtapasztalható jelenléte sok esetben rendkívüli módon nyilvánul meg, például az úgynevezett extatikus prófétaság formájában. Olyan emberek lépnek fel, akik saját öntudatukról lemondva, Isten lelkének hatása alatt állnak.
Az Ószövetség az előbb említett lépésekkel indul el a megismerésnek azon az útján, amely Jézusban válik egyértelművé: a Jn 3,8-ban azt olvassuk: „A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy; „így van mindenki, aki a Lélektől született”. Mintha Jézus beleértené ebbe azt az ószövetségi tapasztalatot is, hogy Isten lelke olyan, mint egy hatalmas szélvihar (ruah).
Azután Jézus megígéri a tanítványoknak a Vigasztalót, s az ígéret pünkösdkor csodásan beteljesedik: lángnyelvek jelennek meg az apostolok feje fölött, akik tanúságot tesznek az Úr feltámadásáról, és ezt minden jelenlévő a saját nyelvén hallja. Tehát
Bő háromszáz év telik el Jézus halála után, és az Egyház 381-ben a II. egyetemes (konstantinápolyi) zsinattal kimondja: Isten egy, három személyben. Ez a kijelentés Isten titkáról természetesen nem mond sokat annak, aki nem járta be az előbb nagy vonalakban felvázolt történeti utat.
Pünkösd jelentősége
A kinyilatkoztatás folyamatának része, hogy
Az egység Lelke pedig mindig Krisztushoz vezet el. Pünkösdben válik teljessé az, ami húsvétkor elkezdődik – összegezte az előadó, hozzátéve, hogy „ezt talán nem szoktuk eléggé hangsúlyozni”.
Elfelejtkeztünk a harmadik isteni személyről?
A 20. század derekáig az Egyház mintha megfeledkezett volna a Szentlélekről – folytatta Martos Levente Balázs. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kálvin a teológiájában határozottabban utalt a Szentlélek működésére, szerepére az egyházi közösség életében, s ez nem véletlen – elsősorban dogmatikai szempontból.
Ha Krisztus istenségét (misztériumát) hangsúlyozzuk, abból az egyháztanban az apostoli folytonosság révén az következik, hogy a vezetők (papság) szerepe jól körvonalazott (Jézus a mérce, a törvény, a szabály); ezzel szemben, ha a Lélek jelenlétére helyezzük a hangsúlyt, akkor az a karizmatikus jelleget, a pillanatnyi tapasztalatok előtérbe kerülését, a lelki ajándékok szerepét, a Lélekkel eltelt Egyház elsőségét fogja eredményezni.
A protestantizmus hangsúlyában benne van, hogy a hivatalos vezetők nem Krisztustól kapják a megbízatásukat, nem az apostoli folytonosság az érdekes, hanem az, hogy a Lélekkel eltelt közösség cselekszik a maga belátása és ereje szerint: az Egyházban a tisztségviselők mandátuma a Lélektől jön a közösség által.
„Mi, katolikusok azt gondoljuk, hogy e két szempont összefügg, hiszen a Lélek Krisztus lelke, és a Lélek mindig Krisztushoz akar vezetni” – emelte ki a püspök.
Ima a Lélekhez
A Café Francescóban zajló beszélgetés során kérdések merültek fel a Lélekkel való imádságos kapcsolatról. A püspök elsődlegesen arra mutatott rá, hogy Isten minden tettét a Szentháromságban viszi véghez, de valamiképpen a teremtést az Atyának tulajdonítjuk (appropriáció), aki minden eredet szülője (Ef 3,14), a megváltást a Fiúban látjuk meg, a Szentléleknek pedig a megszentelés művét tulajdonítjuk, ami a szentségek által, illetve a világban sokféle módon valósul meg.
A 20. században felerősödött az ember belső világa iránti érdeklődés, az a kérdés, hogy miként éljük meg a világot, kik vagyunk. Istentapasztalatról kezdtünk beszélni, és a Lélek iránti érdeklődés is felerősödött. Ezzel kapcsolatban Martos Levente Balázs leszögezte: Abban biztosak lehetünk, hogy amikor az imánkban az Atyát szólítjuk meg, akkor a Fiú is figyel, meg a Lélek is. Más szempontból nézve vannak pillanatok, amikor jobban megfelel nekünk, ha Istenhez mint Atyához fordulunk; máskor inkább azokat a tulajdonságokat érezzük meg benne, amelyek a Fiúval, vagy a Lélekkel kapcsolatosak.
A püspök megjegyezte:
Megtapasztalni Istent?
A Szentélek megtapasztalásáról szóló kérdésre válaszolva a püspök megvallotta, hogy ezzel kapcsolatban elsősorban fohászok és himnuszok jutnak eszébe, mint például a következő ima: „Te lélegezz bennem, Szentlélek”, vagy a középkorban keletkezett pünkösdi himnusz: Jöjj, Szentlélek Isten, jöjj, s áraszd ki a mennyekből fényességed sugarát! Jöjj, ki árvák atyja vagy, jöjj, ki szívek lángja vagy, ajándékos jóbarát! Jöjj, áldott vigasztalás, drága vendég, lelki társ, legédesebb enyhülés: fáradtságra nyugalom, hőség ellen oltalom, zokogásban könnyülés! Jöjj, és töltsd be híveid legtitkosabb szíveit, boldogító égi tűz!” Martos Levente Balázs elmondta, hogy e himnuszokat, fohászokat megismerve, imádkozva kezdettől nagy belső szabadságot él át, úgy érzi, közel kerül a Szentlélek Úristenhez.
Az istentapasztalat helyes értelmezéséről szólva kifejtette: Isten hatást kelt bennünk, és annak ellenére képes erre, hogy ő egészen más; tud befolyásolni minket, békét, örömet, derűt ébreszt bennünk.
Hozzátette, hogy a gonosz lélek is képes hatni az emberre, eredetileg erre vonatkozott a lelkek megkülönböztetésének szükségessége, ugyanakkor az a modern kérdésfeltevés is jogos, hogy belső világunkban mit tulajdoníthatunk Isten hatásának, s az hogyan választható el pozitív, vagy negatív aktuális hangoltságunktól. „Ez már kereszténység haladóknak. Botrányosnak hangozhat, de ki kell mondjam, hogy egy ponton túl talán már nem is tudjuk elkülöníteni az isteni hatást a világi hatásoktól. A hitünkben mindig maradnak titkok – mondta a püspök. – De hívőként a világ minden kincséért sem mondanék el arról a valóságról, hogy Isten lelke működik, indít és jó dolog rá hallgatni.”
Az előadó ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy személyesen találkozott a karizmatikus Michael Marsch domonkos szerzetessel, pszichoterapeutával, aki gyógyított és maga is meggyógyult a betegségéből egy elmélyült ima és az azt követő álom után.
Martos Levente Balázs megvallotta azt is, hogy miután bérmálkozott (azaz, különleges módon megkapta a Szentlelket), a templomból hazafelé menet az édesanyjával és a bérmaszülőjével arról beszélgettek, mi lenne, ha pap lenne… „A bérmálkozást követő években valóban kezdett átalakulni az életem – azt gondolom, úgy hiszem, ebben a Szentlélek is benne volt” – tette hozzá a püspök.
„Érdemes hívni, hívogatni, kérni őt, hogy a jelenléte világítson rá az életünkben mindarra, amin változtatnunk kellene. Kérjük a Szabadító erejét, hogy rendezze az életünket, a döntéseinket!” – buzdított Martos Levente Balázs.
Látva az erőszaktól terhelt világot – és ebbe beleértjük a családon belüli verbális erőszakot is –, a kegyetlen háborúkat, kérjük a Szentlelket, hogy adjon új perspektívát, szabadítsa fel a lelkünk erőit, gyógyítsa megkötözöttségeinket!” – mondta, majd Teilhard de Chardin teológus reményteljes szavait idézte: „Egyszer, miután már megzaboláztuk a szeleket, a hullámokat, az árapályt és a gravitációt, elérkezik az idő, hogy az Isten számára hasznosítjuk a szeretet energiáit. És akkor, a világ történetében másodszor, az ember újra felfedezi majd a tüzet.”
Kérdésekre válaszolva Martos Levente Balázs a lélek megkülönböztetéséről azt mondta: énekelni csak énekelve lehet megtanulni, imádkozni is csak imádkozva lehet megtanulni, a lelkeket megkülönböztetni is csak úgy lehet, hogy újra és újra nekigyűrkőzünk.
„Fontos az bibliaismeret, az önismeret, a visszatérő bűneink ismerete, a megrögzöttségeink ismerete, hogy eligazodjunk a bensőnkben és Isten dolgaiban. Ugyanakkor ne féljünk a jót tenni! Éljük meg a létünk alapvető értékességét, és bízzunk abban, hogy Isten meg akar őrizni a szeretetében akkor is, ha éppen nem tudjuk, hogy miért éppen úgy vezet, ahogy…
Időben élünk, és tudjuk, hogy képesek vagyunk elbukni a döntéseinkben. Ezért jó, ha a Szentírást rendszeresen olvassuk, imában fordulunk az Úrhoz, és az sem baj, ha olykor belegabalyodunk a bűneinkbe, mert ennek ellenére boldogok lehetünk, hogy élhetjük az életet úgy, hogy a nehézségeinkkel küzdve Isten felé kutakodhatunk, bízva abban, hogy a Lélek vezetésével előbbre jutunk” – mondta zárszavában a püspök a Café Francescóban zajlott beszélgetés végén.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
