Szép dolog arra hivatkozni, hogy mi magyarok itt Közép-Európában – szemben a nyugati individuális hangyabollyal és a keleti digitális pontrendszer számlistájára puszta adatként felírt embermilliárdokkal – keresztyének vagyunk. Csakhogy ha elolvassuk a népszámlálás adatait és szembenézünk a gyérülő látogatottságú templomokkal és az egyházak kritikus nemzeti helyzetben szembetűnően elhalkuló hangjával, kendőzetlenül kell megállapítanunk: Szent István álmai keresztyén hazánkról erősen oszlóban vannak.
De még nem fújta el teljesen ezeket a történelem forgószele. Talán még tehetünk valamit talpra állásunkért, egyénileg és nemzetileg. Két fontos, újra tudatosítandó eszköz ehhez: keresztyén önazonosságunk megerősítése tudatos keresztyén szocializációnk támogatásával. Fenntartva, és remélve, hogy Istenünknek is megtartásunk a célja. Vegyük szemügyre lehetőségeinket!
Keresztyén önazonosságunk (identitásunk) akkor születik meg, amikor a páli megtérés (ApCsel 9,1-9) szerinti azonnali, teljes belső személyiségátrendeződésen esünk át. A pneumatikus szélvihar („hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből… Mindnyájan megteltek Szentlélekkel – ApCsel 2,2.4.) megtérést, Krisztus-találkozást, új identitást ültet belénk. Lehet ennek lassított formája is, amiben otthoni keresztyén nevelési hagyományok, minták és más hatások is szerepet játszanak. Legfőképpen Isten időzítése (Prédikátor 3,1). Akár a spontán, hirtelen bekövetkező pneumatikus metanoija (Pál), akár a folyamatszerű, lassabb megtérés, azaz processz-metanoia (Máté, aki zsidó pénzváltóból lett Jézus tanítványa) esetét vizsgáljuk, mindkettő pneumatikus történés. „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (Ján 16,13).
Földi létünk örökkévalóságból induló és oda tartó sajátosságait, belső építkezésünket, Igével, Szentlélekkel, imádságokkal, megújító etikával, Isten-, és Krisztus ismerettel, megállapítható: folyamatosan táguló létfoglalásban vagyunk. Ennek lényege egy, egész látható és láthatatlan létezésünket átfogó, célirányosan működő szocializációs folyamat, amit lelki növekedésnek nevezünk. A péteri irányvétel ez: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében” (2Péter 3,18).
Keresztyén földi létszerpentinünkön a krisztusi identitáshoz gyorsabb, lassabb (olykor kimaradó) szocializációs folyamat vezet. Ez Szentlélek-vezette, belső eseménysor, amit a görög Lélek szó alkalmazásával pneumatikus lét- és honfoglalásnak, önképzésnek nevezünk. Életünk során a krisztusi értékek, viselkedésminták, az evangélium lelki és erkölcsi sarokpontjai hatnak ránk. Most a létcélhoz, a beteljesítő finishez (Isten legyen minden mindenekben – 1Kor 15,28 – pánta en pászin – omnia in omnibus) vezető utat, a keresztyén szocializációs állomásokat vesszük röviden sorra.
1. Családi szocializáció identitásképző hatása – már magzati létünk során érnek minket családi impulzusok, akár édesanyánk-édesapánk genetikai, viselkedési sajátosságai, otthoni környezetünk atmoszférája (családi hagyományok, lakáskörülmények, étkezési, hangulati elemek, a gyermekvárás és várakozás öröme vagy ezek hiánya). Hozott, kapott külső szocializációs hatások ezek, amelyeket a családi spiritualitás, kultúrszint is motivál. Ha az imádság, az Ige olvasása, az élő keresztyén hit működik (házi imacsendek, templomba járás), ez hatással van a magzati fejlődés minőségére, jellegére, a későbbi pneumatikus keresztyén identitás kialakulására.
2. Szellem-földrajzi, lokális hatások a személyes szocializációra és identitásképződésre – más a szokásrendje, étkezési és lelki, szellemi, kulturális karaktere például a székelységnek, a partiumi „kevert” magyarságnak, a nyugat-magyarországinak, a felvidékinek, dél-vidékinek. Eltérőek a környezeti hagyományok, amelyek hatástényezők lehetnek. Ahol a közösség, mint pl. Kalotaszegen vagy Csíksomlyón érzi a közös hit személy- és közösségformáló erejét, hatását, ott az egyén is nyitottabb a krisztusi identitás alakítására.
3. Felekezeti szocializációs hatások a keresztyén identitásképzésre – gyermekkortól indul vagy nem ez a fajta felekezeti vagy ekkléziogén szocializáció és identitásformálódás. Abban a felekezetben, ahová legtöbbször a szülők tartoznak, a gyermekkeresztséggel, vasárnapi iskolával, a hitoktatással, a konfirmációval vagy bérmálással, a felekezeti esküvővel, tudatos gyülekezethez tartozással, temetésekkel, egyházi és családi ünnepek megtartásával.
4. Kegyességi szocializációs hatások – milyen kegyességi profil jelenik meg a családban, a környezetünkben? Például hívő nagymama, aki először kulcsolja kezünket imára. Vagy a napi bibliaolvasás, keresztyén házirend, közös imádkozás, lelki beszélgetések. Egyházak, felekezetek közötti különféle kegyességi mozgalmak (Bethánia, Bibliaszövetség… szabadegyházi spirituális mozgalmak, ébredési, lelki impulzusok a történelmi egyházakban) átmeneti vagy tartós behatása a keresztyén jellemprofil alakítására.
5. Lét előtti, lét utáni, titokzatos hatások (pré- és posztexisztens hatások). A 3. és a 4. pontban említett spirituális szocializációt befolyásoló tényezők között szerepel két lényeges hatás. Krisztusivá válásunk legtitkosabb műhelye ez. Földi létezésünk előtti, és földi létezésünk utáni identitásképző hatások behatások ezek. Ez az emberlét és az egyéni élet, sors isteni beágyazottságát, inputját és outputját, a jelenvalóságon túli és inneni keretezettségét jelenti. Miként János evangéliuma gyönyörű bevezetésében olvassuk: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt…” (János 1,1). Ez a földi emberlét, a jézusi testetöltés előtti exisztenciánk, ami minden személyes létezésnek ősforrása. Erre a személyes léttitokra utal Jeremiás 1,5: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek”. Lét előtti identitásunk formálója egyedül és teljességgel az élő Isten. Pál erről a titok fedte, örök identitásunk tényéről üzeni: „Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította” (Róma 8,30). Földi létezés utáni beágyazottságunkat, örök és végtelen Isten-burokba foglaltságunkat, halál utáni, Krisztus feltámadásával már előre paradigmát kapott léttávlatunkat Pál így jellemzi: „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben” (Kolossé 3,2-4). Ezt a földi létezés előtti és földi létezés utáni pneumatikus identitásunkat még fel kell vennünk hittudatos keresztyén életismereteink közé, aminek Pneumatikus Önnevelési Kézikönyvét másik cikkben ismertetem.
6. Egyéni szocializációnk Krisztus-identitásunk szolgálatában – ez a tudatos, naponkénti posztmodern hitgyakorlat eszközével művelt belső önfejlesztés, aminek kivált a digitális kor eszközprésében, emberi viszonyokat mechanizáló hatásában, fém- és algoritmuscivilizációnkban igen fontos szerepe van. Napi Igeolvasás, digitális eszközökkel szemben kivívott autonómia imacsöndek – én-idő mentés az Isten-időtlenségben. Napi függetlenségi, lelki mozgásgyakorlatokkal érhetjük el ezt, amikor nem diktál nekünk a gép, hanem meghalljuk a fémnémaság és algoritmushangtalanság közben Istenünk meleg hangját Igéiben.
7. Nemzeti szocializációs hatások lelki identitásunk alakításában – másképpen alakul Krisztus-identitása annak, aki a többségében katolikus Itáliában, vagy a többségében anglikán Angliában, az evangélikus Svédországban, Finnországban vagy az ortodox Oroszországban, Romániában, Görögországban szocializálódik. Nemzeti, vallási hatások is beszivárognak belső Krisztus-identitásunk építésébe. Traumák és győzelmek, nemzeti mítoszok is mély nyomot hagynak szocializációs folyamatainkon.
Mindezek a szocializációs elemek, amelyek elsősorban az egyén életének első 15-16 esztendejében döntőek, kapnak még egy sajátos fénytörést, ami kontrasztosabbá, még sürgetőbbé teszi a lelki munkálkodást önmagunkon. Ez pedig Luther simul iustus et peccator felismerésének jelentősége. Az egyszerre igaz és bűnös minden ember ténye. Vagy: bennünk van az ó-ember minden negatív örökölt és felvett, históriai tulajdonságaival. De a Krisztusban újjáteremtett új ember is. Ám egyik sem tud tartósan domináns helyzetbe kerülni bennünk, mivel az „elveszett Éden ránk zuhant”, korrupt léthelyzetet akasztva nyakukba.
Itt már valóban csak egy Isten képes rajtunk segíteni (Heidegger). Ő akar, és tud is! A kegyelem (sola gratia) túlerejével és Szentlelke vezetésével Ő képes az egyensúlyvesztést az új ember, az új teremtés irányába átbillenteni… A hogyanról nemsokára.
BL/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
