A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara „Kitárta a hit kapuját” (ApCsel 14,27) címmel indított szabadegyetemi előadás-sorozatot, mely a hitvallás és a hit alapvető kérdéseit járja körül közérthetően, mégis elmélyülten. Április 21-én a kar Veres Pálné utcai épületében, Budapesten Kránitz Mihály Ámen – A személyes hitvallás és az értelmi elfogadás címmel tartott előadást.
A megjelenteket a rendezvénysorozat moderátora, Gájer László teológus, egyetemi tanár köszöntötte.
Emlékeztetett: a mostani előadás ebben a formában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar (PPKE HTK) szabadegyetemi előadás-sorozatának utolsó előadása. Öt év alatt járták végig a Hiszekegyet, a hitvallást a havonta megrendezett rendezvényeken.
Az utolsó félévben eddig két, az ámenről, a zárószóról elhangzott expozénak lehettek tanúi: az első morálteológiai tartalmú, a második biblikus volt. Most pedig ugyancsak a hitvallás és minden imánk zárószaváról egy fundamentálteológiai előadás hangzik el. Így végére értek a Hiszekegynek. Valamilyen formában folytatni fogják az előadás-sorozatot; erről a későbbiekben adnak tájékoztatást – mondta el Gájer László.
Kránitz Mihály, a PPKE HTK Alapvető Hittan Tanszék tanszékvezető professzora Ámen – A személyes hitvallás és az értelmi elfogadás címmel tartotta meg előadását.
Emlékeztetett: az Apostolok Cselekedetei 14. fejezetében Pál apostol és Barnabás visszatérnek a szíriai Antiochiába, és „mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját”. A görög eredetiben a „thüra piszteósz” (a hit kapuja) valójában egy kezdőpont azoknak, akik nyitott szívvel hallgatják Isten szavát, és úgy lépnek be rajta a hit tartalmi megismerésébe, mint egy ajtón.
„Voltaképpen mi is ezt tettük, amikor megkezdtük a hitvallásról szóló előadásokat: átléptük a hit kapujának küszöbét, hogy az Egyházban mélyítsük el hitünk egyes szempontjait és összefüggéseit” – fogalmazott Kránitz Mihály. Hozzátette: ezek mindegyike
és egy teljes körű ismertetést kaptunk teológiai, de mégis személyes előadásokkal, melyek hozzájárultak hitünk megszilárdításához, megéléséhez és továbbadásához. Most eljutottunk az utolsó szóhoz, mely lezárja a Hiszekegyet, és mintegy pecsétet helyez a hit teológiájára és a hit magyarázatának befogadására.
Az előadó felidézte: 2025-ben ünnepeltük az 1700 éves niceai hitvallást, melynek kapcsán a Pázmány Hittudományi Kar is szervezett egy tudományos konferenciát. 2025. november 28-án pedig Leó pápa ellátogatott İznikbe, a korábbi Niceába. Ott, azon a helyszínen, ahol a hitvallást megfogalmazták, Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkával együtt elimádkozták, melynek végén ők is kimondták az ámen héber szót görög fonetikus átírásában, vagyis az ámént. „A hosszú előadás-sorozat végén most mi is kimondjuk az elfogadás és a megerősítés szavát: „Ámen! Ámen! Úgy legyen!” Amint a 2025-ös szentév végén XIV. Leó pápa bezárta a jubileumi kaput, úgy mondjuk ki mi is az áment a Credóra, ami azt jelenti: „Igen, hiszem mindazt, ami elhangzott, amit megvallottam, és amit az Egyház közösségében vasárnapról vasárnapra kimondok.”
Ez az utolsó szó nemcsak egy egyszerű lezárás – hiszen a hitnek folytatódnia kell –, hanem egy olyan magatartás, melyet a teológia így fejez ki: „inclinatio mentis ad Deum (az elme Isten felé irányulása)”. Egy értelmi magatartásról van tehát szó, egy hitvallásról, amelyet a nicea-konstantinápolyi hitvallásként ismerünk, és tételeit sorrendben, egymás után kifejtettünk.
A hitvallás esetében azonban nemcsak egyszerűen az értelemnek, a logikának való megfelelésről van szó, amire úgyszólván rábólintok, hanem egy olyan kijelentésről és egy olyan kinyilatkoztatás felismeréséről, amely belőlünk, emberekből az értelem hódolatát váltja ki: „Ez biztos! Ez az igazság!” – magyarázta Kránitz Mihály. – Jézus számtalanszor kezdte tanítását ezekkel a szavakkal: „Bizony, bizony, mondom nektek…” , amelyet a görögül írt evangéliumok sem fordítanak el, hanem fonetikusan átírják a héber kifejezést: „ámén, ámén, legó hümin” (Jn 10,11). Ez a szó Jézus által nyomatékosan megismételve hangsúlyt ad mondanivalójának. A Hiszekegy elimádkozása végén mi is azt mondhatjuk: „Bizony, ez így van.” Ez tehát olyan szó, amely az előzményeket erősíti meg, amelyen nem kell, nem szabad változtatni.
Kránitz Mihály leszögezte: programunk végén elmondhatjuk, hogy a Jézus által kimondott ámen szóval erősíthetjük meg hitünk elhangzott állításait, és ezáltal is hozzá kapcsolódunk, aki a következő szavakkal fordult hallgatóihoz: „Jöjjetek hozzám, és tanuljatok tőlem” (ld. Mt 11,28–29). A Szentírásban éppen ezen a helyen, ahol ezek a szavak elhangzottak, valójában egy Jézus által is közölt hitvallást is találunk: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” (Mt 11,25–27) Ha jól megfigyeljük, Isten itt úgy szerepel, mint Atya. Ő a Teremtő, ő ismeri a Fiút, és a Fiú ismeri az Atyát – mely kijelentések a niceai hitvallás egyharmadát lefedik.
A több éven át végigkísért niceai hitvallást Kr. u. 325-ben fogalmazták meg, és ezt bővítették a 381-es Konstantinápolyi Zsinaton egy részletesebb kifejtéssel. Mindkét változat, a rövidebb niceai és a hosszabb nicea-konstantinápolyi hitvallás is az ámennel zárul –emlékeztetett a tanszékvezető professzor. – A Nagy Konstantin császár által összehívott zsinat az arianizmus terjedésével szemben – azt elítélve – végérvényesen megfogalmazta a kereszténység hittételeit; ezt megelőzően is voltak különböző hitvallások. Eredete és gyökere visszavezethető a korábbi keresztségi hitvallásokra, főképp a cezáreai változatra.
Az egyik legelterjedtebb és a niceai hitvalláshoz hasonlító változat a Pszeudo-Athanasziosz-féle hitvallás. Az ámen a végső lezárást is jelenti a hit megfogalmazásakor, mert amit lehetett, azt a niceai hitvallás meghatározta és pontosította.
1700 évvel később a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum konstitúciója fogalmazta meg, hogy
Amit tehát most több előadáson keresztül végigkövettünk, az mind abból a hitvallásból származik, amely eredetét kétezer évvel ezelőtt Jézus Krisztustól és az ősegyháztól vette, majd teológiai megfogalmazását és pontokba, tételekbe szedett formáját 1700 évvel ezelőtt kapta – hangsúlyozta Kránitz Mihály.
A lelkipásztori levelekben megtaláljuk annak nyomát, hogy a közösség vezetőjének milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie: legyen „józan, megfontolt, mértéktartó… és a tanításra rátermett” (ld. 1Tim 3,2). Pál apostol maga számolt be arról, hogy milyen jellegű „beosztások” vannak a keresztény közösségekben: „Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett.” (1Kor 12,28) Ugyanitt kifejti, hogy „A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet [szophia] hirdetünk.” (1Kor 2,6) Ebből is látszik, hogy a niceai hitvallás megfogalmazása mögött volt egy tudásanyag és egy gondolkodási módszer, filozófia, amely nagymértékben hozzájárult a keresztények által vallott hit értelmes kifejezéséhez – mondta az előadó. – A hitvallás minden egyes szava visszavezethető a héberül és görögül leírt kinyilatkoztatásra, kifejezésmódjában pedig a mindenki által ismert görög nyelvre. Így amikor igent, vagyis áment mondunk a hitvallás végén, akkor egyszerre fogadjuk el a kimondottak tartalmát és annak megfogalmazását.
Akik végigvették és végigkísérték a hitvalláshoz kapcsolódó magyarázatokat, azok a legmagasabb szinten nyertek bepillantást az isteni titkok világába és az üdvösség misztériumába – emelte ki Kránitz Mihály. – Nem is gondoljuk, hogy mi, emberek, hívők milyen előnyös helyzetben vagyunk, amelyről Péter apostol azt írja: „Ezekbe az igazságokba maguk az angyalok is csak vágynak bepillantani.” (1Pt 1,12)
A tanszékvezető előadó végső szempontként említette, hogy az ámen, vagyis a beleegyezés szavának kimondásával a hallottakra és az elmondottakra igent mondunk. Az előadás-sorozatban többször elhangzott: a hitvallás nemcsak száraz hittételek sora, melyek egyedül az észhez, az értelemhez szólnának, hanem olyan élő ige, amely a szívből fakad fel, s ezért mindig és elsősorban imádság. A hitvallásnak ezért az elsődleges helye a liturgiában van – vasárnaponként, illetve főünnepeken imádkozzuk. Ez azonnal kiemeli a pusztán tudományos teológiai környezetből, és dicséretté, szeretetvallomássá alakítja át.
Az imádság végén – amint az a zsoltárok esetében is történik – kimondjuk az áment, amellyel személyes valónkat is, aminek megnyilvánulása a hit igazságaihoz kapcsolódik. Egyetlen szóban kimondom, és Isten elé helyezem. Így lett az ámen „igen”, az „íme, itt vagyok” befogadó vallomása. A felnőtt keresztelési szertartásnál nem a szülőknek vagy a keresztszülőknek kell kimondaniuk, hogy mi a keresztelendő hite, meggyőződése, hanem egy személyes vallomás keretében vallja meg hitét a megkeresztelendő. Ennek a végén mintegy megerősítésként mondja ki az áment. Ez a hívő megértés, ha tetszik, az intellectus fidei, amelyben az egész személy benne van testével, lelkével, érzelmeivel és értelmével együtt.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
