Április 20-án késő délután a Szentatya Angola fővárosában, Luandában a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, hitoktatókkal és más lelkipásztori munkatársakkal találkozott a Fatimai Szűzanya-plébánián.
Először a püspöki konferencia elnöke, Jose Manuel Imbamba érsek köszöntötte a pápát, majd tanúságtételek következtek: egy pap, egy hitoktató, majd az országban működő 166 szerzetesrend (4418 szerzetes és szerzetesnő) nevében két szerzetesnő osztotta meg gondolatait.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Kedves püspöktestvéreim, papok, szerzetesek és szerzetesnők, hitoktatók! Kedves testvéreim!
Köszöntöm a kapucinus atyákat is, akik ma házukban fogadnak bennünket: hálás köszönet érte!
Nagy öröm számomra, hogy találkozhatom veletek. Köszönöm a fogadtatást! Mindenekelőtt szeretném kifejezni hálámat mindazoknak, akik Angolában szolgálták és szolgálják az evangéliumot: köszönöm az evangelizálás munkáját, melyet ebben az országban végeztek, Krisztus reményének magvetését a nép szívében, a legszegényebbek iránti szeretetet. Köszönöm, hogy kitartóan hozzájárultok e nemzet fejlődéséhez a kiengesztelődés és a béke szilárd alapjára építve. Külön is köszöntöm püspöktestvéreimet, akik a hithirdetésnek és a szeretetszolgálatnak az élén járnak. Köszönöm José Manuel érsek úrnak, Saurimo érsekének, a püspöki konferencia nevében hozzám intézett szavait.
És ha az én feladatom, hogy most az egyetemes Egyház nevében elismerjem azt a keresztény életerőt, amely közösségeitekben lüktet, az Úr feladata, hogy megjutalmazzon érte benneteket. Ő nem lesz hűtlen ígéreteihez! Egykor nektek is ezeket a szavakat mondta, melyeket hittel befogadtatok és gyümölcsöztettetek: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap most ezen a világon […] – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29–30).
Kedves testvéreim, az Úr ismeri azt a nagylelkűséget, amellyel hivatásotokat vállaltátok, és nem közömbös mindazzal szemben, amit iránta való szeretetből tesztek, hogy népeteket az evangélium igazságával tápláljátok. Érdemes tehát teljesen megnyitni szívünket Krisztus előtt! Olykor megkísérthet benneteket az a gondolat, hogy ő el akar venni tőletek valamit, megkísérthet benneteket, hogy vonakodjatok átadni neki életetek irányítását. Ilyenkor emlékezzetek arra, hogy „ő semmit sem vesz el, ő mindent ad. Aki odaadja magát neki, százannyit kap. Nyissátok ki, tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt, és megtaláljátok az igazi életet” (XVI. Benedek: Homília a péteri szolgálat kezdetén, 2005. április 24.). Ezeket a szavakat különösen is ahhoz a sok fiatalhoz szeretném intézni, akik a papnevelő intézetekben és a szerzetesi növendékházakban élnek.
Érdemes őt követni engedelmességben, szegénységben és tisztaságban. Ő semmit sem vesz el! Az egyetlen dolog, amit elvesz tőlünk és amit magára vesz: a bűn. Igen, tőle kaptok mindent: ezt a földet és a családot, amelybe születtetek; a keresztséget, amely az Egyház nagy családjának tagjaivá tett benneteket; és a hivatásotokat. „Övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen” (Jel 1,6).
Kedves testvéreim, az Úr megajándékoz benneteket azzal az örömmel, hogy az ő misszionárius tanítványai legyetek, erőt ad, hogy legyőzzétek a gonosz csapdáit, és megajándékoz az örök élet reményével. Mindez a tietek, mindez ajándék. Olyan ajándék, amely nemessé és naggyá tesz, amely elkötelez és felelőssé tesz. A legnagyobb ajándék pedig a Szentlélek, aki a keresztségben kiáradt szívetekbe, és a küldetésre való tekintettel különleges módon hasonlóvá formált benneteket Krisztushoz, aki
Ebben a küldetésben milyen fontos a hitoktatók szolgálata! Éppen Afrikában ez az Egyház életének alapvető kifejeződése, mely inspirálhatja a világ minden táján élő katolikus közösségeket. „Minden a tietek, ti azonban Krisztuséi vagytok” (1Kor 3,23) – tanítja Szent Pál. Országotok függetlenségének ötvenedik évfordulóján az apostol eme szavai azt mondják nekünk, hogy Angola jelene és jövője a tietek, ti azonban Krisztuséi vagytok. Minden angolai – kivétel nélkül – jogosult arra, hogy építse ezt az országot, és annak javaiból igazságosan részesüljön; ugyanakkor az Úr tanítványainak kötelessége, hogy ezt a szeretet törvénye szerint tegyék. Cselekvésetek alapja az, hogy Jézus tanítványai vagytok. Mindannyiatok feladata az, hogy az ő képmásai legyetek, és ebben a küldetésben senki sem helyettesíthet benneteket. Ebben rejlik egyediségetek! Ti e föld sója és világossága vagytok, mert Krisztus testének tagjai vagytok, s ezért gesztusaitok, szavaitok és cselekedeteitek az ő szeretetét tükrözve belülről építik a közösségeket és az örökkévalóság számára építenek. Ami Krisztus tanítványaitól megkívántatik, az az, hogy szorosan hozzá kapcsolódva maradjanak (vö. Jn 15,1–8). Minden mást megkapnak hozzá.
Tudom, hogy egy hároméves lelkipásztori időszak közepén vagytok, amelynek jelmondata: „Hűséges tanítványok, örömteli tanítványok (vö. ApCsel 11,23–26)”, és amelyet annak szenteltek, hogy imádkozzatok, továbbá, hogy a felszentelt szolgálaton és a megszentelt életen gondolkodjatok. Milyen utakat nyit az Úr az angolai egyház előtt? Bizonyosan sokat! Igyekezzetek mindegyiket követni! De
Krisztus iskolájában, aki „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), mindig sok tanulnivaló van. Emlékezzetek Jézus és Fülöp párbeszédére, amikor Fülöp így szólt hozzá: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s ez elég lesz nekünk!” Megdöbbentő a Mester válasza: „Már oly régóta veletek vagyok, és nem ismersz, Fülöp? Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,8–9). Ez emlékeztet bennünket a folyamatos képzés szemlélődő dimenziójára. Krisztus megismerése kétségtelenül a jó kezdeti képzésen keresztül történik, a képzés vezetőinek személyes kíséretével; továbbá az egyházmegyéitek, kongregációitok és intézményeitek programjain való részvételen keresztül történik; azután a komoly személyes tanuláson keresztül történik, mely arra irányul, hogy megvilágosítsátok a rátok bízott hívőket, mindenekelőtt megóvva őket a babonaság veszélyes illúziójától. A képzés azonban sokkal tágabb: magában foglalja a belső élet egységét, önmagunk és a kapott isteni ajándék gondozását (vö. 2Tim 1,6), igénybe véve az irodalmat, a zenét, a sportot, a művészeteket általában, és mindenekelőtt az imádó és szemlélődő imát. Különösen a csüggedés és a próbatétel idején „milyen édes ott állni egy feszület előtt, vagy térdelni az oltáriszentség előtt, és egyszerűen az ő szeme előtt lenni! Milyen jó engedni, hogy visszatérjen, megérintse az életünket, és útnak indítson minket az ő új életének közlésére!” (Ferenc pápa: Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 264). E szemlélődő dimenzió nélkül megszűnünk összhangban lenni az evangéliummal, és nem tükrözzük többé a feltámadás erejét.
„A mai ember – mondta Szent VI. Pál – szívesebben hallgat a tanúkra, mint a tanítókra, vagy ha hallgat a tanítókra, azt azért teszi, mert egyben tanúk” (Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 41; vö. Általános kihallgatás, 1974. október 2.). Krisztus hűsége, aki mindvégig szeretett bennünket, a mi hűségünk igazi forrása. Ez a hűség megkönnyíti a papok egységét püspökükkel és paptestvéreikkel, a megszentelt személyek egységét elöljárójukkal és egymással. Kedves testvéreim,
Hűségetek és így küldetésetek szempontjából elengedhetetlen a papi vagy szerzetesi család, de ugyanígy fontos az a család is, amelyben születtetek és felnőttetek. Az Egyház nagyra becsüli a család intézményét, és azt tanítja, hogy a családi otthon a család minden tagja megszentelődésének helye. Sokatok számára a hivatás bölcsője bizonyára épp a család volt, mely felismerte és gondozta a kapott különleges meghívás kibontakozását. Ezért szeretném őszinte hálámat kifejezni családtagjaitoknak, amiért gondozták, támogatták és védelmezték hivatásotokat. Ugyanakkor buzdítom őket, hogy mindig segítsenek benneteket hűségesnek maradni az evangéliumhoz, és ne akarjanak hasznot húzni egyházi szolgálatotokból. Támogassanak benneteket imádságukkal, töltsenek el lelkesedéssel, apai-anyai jó tanácsokkal, hogy szentek legyetek, és sose felejtsétek el: Jézus példájára mindenkinek a szolgái vagytok.
Végül pedig:
A múltban bátorságot tanúsítottatok, amikor felemeltétek szavatokat a háború csapása ellen, amikor támogattátok a szenvedő embereket, mellettük maradva, amikor építettetek és újjáépítettetek, amikor utat és megoldást mutattatok a fegyveres konfliktus befejezésére. Szolgálatotokat általánosan elismerik és nagyra értékelik. De ez az elköteleződés még nem ért véget! Mozdítsátok elő a kiengesztelődött emlékezetet, mindenkit az egyetértésre nevelve, és megbecsülve azon testvéreitek tanúságtételét, akik fájdalmas megpróbáltatásokon mentek keresztül, s mégis mindent megbocsátottak. Örüljetek velük, és ünnepeljétek a békét!
Továbbá ne feledjétek, hogy Szent VI. Pál szavai szerint „a fejlődés a béke új neve” (Populorum progressio enciklika, 87). Ezért döntő fontosságú, hogy bölcsen értelmezve a valóságot,
Maradjatok továbbra is nagylelkű Egyház, mely együttműködik országotok átfogó fejlődésében! Ezért volt és marad meghatározó mindaz, amit az oktatás és az egészségügy területén tesztek. Ebben az összefüggésben, amikor nehézségeitek támadnak, emlékezzetek azoknak az angolai férfiaknak és nőknek – az itt született vagy külföldről érkezett misszionáriusoknak – hősies hitbeli tanúságtételére, akiknek volt bátorságuk életüket adni ezért a népért és az evangéliumért, inkább a halált választva, mint az igazságosságnak, az igazságnak, az irgalomnak, a szeretetnek és Krisztus békéjének az elárulását. Kedves testvéreim ti is – minden eucharisztiából kiindulva – feláldozott test és kiontott vér vagytok testvéreitek életéért és üdvösségéért. Mellettetek mindig ott van a Boldogságos Szűz Mária, Mama Muxima. Isten áldja meg és tegye gyümölcsözővé odaadásotokat és küldetéseteket!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
