A kitelepítések a kommunista diktatúra egyik legsúlyosabb és legembertelenebb intézkedései közé tartoztak.Claire Kenneth és Bethlen Margit a Rákosi-korszak kitelepítésének sok más vétlen ember mellett lettek az áldozatai .
Claire Kenneth és Bethlen Margit élete szimbolizálja a XX. század sorstragédiáit. Az 1951-es budapesti kitelepítés célja az volt, hogy a rendszer „osztályellenségeinek” tekintett társadalmi rétegeket – arisztokratákat, volt tisztviselőket, katonatiszteket – eltávolítsák a fővárosból, és ezzel egyben a lakáshiányt is enyhítsék.
A döntést egy szűk pártvezetői kör hozta meg, és a végrehajtás gyorsan, szervezetten zajlott le. A kitelepítési listára kerülteknek gyakran mindössze 24 órájuk volt elhagyni otthonukat, miközben csak korlátozott mennyiségű holmit vihettek magukkal. Lakásaikat lezárták, ingóságaikat leltárba vették, majd sok esetben értékesítették. A kitelepítetteket teherautókkal szállították a pályaudvarokra, ahonnan zárt szerelvényekkel vitték őket kelet-magyarországi falvakba és tanyákra.
Az új lakóhelyeken rendkívül mostoha körülmények várták őket: zsúfoltság, fűtetlen helyiségek, istállók vagy romos épületek. A kitelepítettek nem hagyhatták el a kijelölt települést, rendőri felügyelet alatt álltak, és mezőgazdasági kényszermunkát kellett végezniük. Ez a rendszer nemcsak az érintettek életét törte meg, hanem a társadalom egészét is megfélemlítette.
Ebben a közegben különösen megrázó Claire Kenneth és Bethlen Margit története, akik mindketten Tiszasülyre kerültek.
Claire Kenneth – polgári nevén Kölcsey Kende Klára – a második világháború utáni évek egyik legismertebb és legnépszerűbb írónője volt. Olyan romantikus regényei, mint a Randevú Rómában, az Éjszaka Kairóban vagy a Neonfény a Nílus felett széles olvasóközönséget hódítottak meg Magyarországon. Sikerei azonban nem illettek bele a kommunista kultúrpolitikába: egyik művét élesen támadták, antikommunistának és „lélekrombolónak” bélyegezték, ami hozzájárult ahhoz, hogy családjával együtt kitelepítsék.
1951 májusában férjével és kisfiával az elsők között hurcolták el.
A kitelepítés során teljes bizonytalanságban utaztak: nem tudták, hogy hová viszik őket, és attól féltek, a Szovjetunióba kerülnek. Végül Tiszasülyre vitték őket, ahol egy romos tanyán kellett élniük. A körülmények embertelenek voltak: denevérek repkedtek a házban, rágcsálók mászkáltak a fekhelyeken, a hideg ellen alig tudtak védekezni. Napkeltétől estig dolgoztak a rizsföldeken, gyakran mezítláb, miközben a nád felsértette a kezüket, a szúnyogok pedig ellepték őket. Az élelem kevés volt, az ivóvíz rossz minőségű.
Claire Kenneth életének egyik legdrámaibb epizódja férje szökési kísérlete volt. Bárdossy Pál 1951 augusztusában, Szent István napján próbált megszökni egy társával, kihasználva, hogy az őrök az ünnep miatt lerészegedtek. Egy embercsempész segítségét vették igénybe, aki azonban valójában az ÁVH embere volt. A szökés így kudarcba fulladt: férjét elfogták, és négy év börtönre ítélték. Claire hónapokig nem tudott róla semmit, majd csak egy cenzúrázott képeslapból értesült arról, hogy életben van.
Ezek után egyedül maradt kisfiával a kitelepítésben, és a túlélésért küzdött. Időnként illegálisan hagyta el a kijelölt lakóhelyét, hogy élelmet szerezzen. Az ő története a fizikai szenvedés mellett a lelki megpróbáltatásokról is szól: a megaláztatásról, a bizonytalanságról és a jövő teljes hiányáról.
A tiszasülyi kitelepítettek között volt Bethlen Margit is, Bethlen István gróf, egykori miniszterelnök özvegye.
Arisztokrata származása miatt ő is a rendszer célpontjává vált, mégis egészen más módon reagált a megpróbáltatásokra. Nem tört meg, hanem tartást és lelki erőt sugárzott környezetére. Claire Kennethet is bátorította, arra ösztönözve, hogy maradjon erős, és egyszer írja meg mindazt, amit átéltek.
Bethlen Margit a mindennapokban is igyekezett megőrizni a méltóságát. Kicsiny lakrészét függönyökkel osztotta fel, mintha valódi otthont teremtene. Minden nap úszott a Tiszában, ami nemcsak fizikai erőt adott neki, hanem lelki kapaszkodót is jelentett a nehézségek közepette. Egy kutya is mellé szegődött, amely elkísérte sétáin, és valamiféle normalitást vitt az életébe.
Az ő személye a kitelepítettek számára erkölcsi támaszt jelentett. Míg Claire Kenneth története inkább a szenvedés és a túlélés drámáját mutatja be, addig Bethlen Margité az emberi méltóság és a lelki ellenállás példája.
A két nő sorsa jól szemlélteti a kitelepítések emberi dimenzióját. A Rákosi-korszak intézkedései nem csupán politikai döntések voltak, hanem egyéni tragédiák sorozata, amelyek életeket törtek derékba. Claire Kenneth és Bethlen Margit történetei megmutatják, hogy a legnehezebb körülmények között is létezhet kitartás, remény és emberi tartás.
A kitelepítés lényege:
1.Az 1951-es budapesti kitelepítés során a kommunista rendszer „osztályellenségnek” minősített embereket rövid határidővel eltávolította az otthonaikból, vagyonukat elvették, és vidéki kényszerlakhelyekre szállították őket, ahol rendőri felügyelet alatt, rossz körülmények között éltek és dolgoztak,
2. Claire Kenneth, a népszerű írónő a családjával együtt került kitelepítésre Tiszasülyre, ahol embertelen körülmények között élt; férje szökési kísérlete után börtönbe került, így ő egyedül maradt gyermekével és a túlélésért küzdött,
3. Bethlen Margit, Bethlen István özvegye szintén kitelepített volt, de lelki erejével és méltóságával tartotta a lelket sorstársaiban; mindennap úszott a Tiszában, és Claire Kennethet is bátorította a kitartásra.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
