A választási eredmény bár még nem teljes, érthető és világos: a választási eredmény számunkra fájdalmas, de egyértelmű, a kormányzás felelősségét és lehetőségét nem nekünk adták. A győztes pártnak gratuláltam – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap Budapesten.
A kormányfő azt mondta: soha ennyien és soha ennyit nem dolgoztak egyetlen választási kampányban sem.
Van is ennek látszatja, hiszen 2,5 millió szavazót sikerült összegyűjtenünk, „2,5 millió ember bízott bennünk a mai napon is” – fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette, különösen köszöni a határon túlról érkezett elsöprő erejű támogatást. „Üzenjük a határon túlra, hogy ránk a jövőben is számíthattok” – mondta.
A szavazóinkat soha nem fogjuk cserben hagyni
A feladat, amely előttünk áll, világos: a kormányzás súlya nem nyomja a vállunkat, ezért most az a dolgunk, hogy a közösségeinket megerősítsük. Két és fél millió szavazó bízott bennünk, üzenjük meg nekik, hogy soha nem fogjuk őket cserben hagyni – mondta Orbán Viktor a kormánypártok eredményváró gyűlésén.
Emlékeztetett: több mint harminc év alatt nehéz és könnyű, szép és szomorú éveket is megéltek együtt. „De egy dolgot mindenki tudhat itt, ebben a teremben és az egész országban: mi nem adjuk fel. Soha, soha, soha, de soha nem adjuk fel!” – hangoztatta.
Hozzátette, hogy a következő napok a „sebek gyógyításáról” szólnak, de aztán újra indul a munka, és ebben a munkában mindenkire, mind a 2 millió 500 ezer szavazójukra számít.
MTI
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


