Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Áprilisban Sárai-Szabó Kelemen OSB, bencés rendi szerzetes ad útravalót.
Szent II. János Pál pápa az isteni irgalmasság vasárnapjának nyilvánította ezt a vasárnapot Szent Fausztina nővér magánkinyilatkoztatása alapján. Az Apostoli Penitenciária 2002. június 29-én kelt dekrétuma szerint teljes búcsút nyerhetnek azok, akik a szokásos feltételeket teljesítik (gyónás, áldozás, imádság a Szentatya szándékára). A búcsú elnyerésére minden templomban vagy kápolnában van lehetőség. Részleges búcsú akkor nyerhető, ha a hívő az irgalmas Jézushoz fordul imádságával.
Húsvét nyolcadában járunk még, a feltámadás örömének ünneplése élénken jelen van még az emlékeinkben. Ezt az örömöt, ezt a világosságot kellene elvinnünk a világba. Kérdezzük meg magunktól: tudok-e örülni, tudok-e rácsodálkozni a világra, az emberekre? Tudok-e hálás lenni életem apró eseményeiért, észreveszem-e a szépet a mindennapokban, észreveszem-e Isten tetteit a hétköznapokban?
Krisztus feltámadás utáni megjelenései is feladatot jelentenek a tanítványoknak. A hitünk kegyelem: és ezzel a kegyelemmel együtt kell működnünk. Krisztus erre hívja az apostolokat, erre hívja Szent Tamást, és erre hív bennünket is! A mai evangélium tanít minket: a közösségnek ereje van. Krisztus a közösségben jelenik meg, ezért lenne jó, ha közösségeink élete új lendületet kapna, ha közös ünnepléseink előtt vagy után szóba állnánk egymással, erősítenénk az emberi kapcsolatainkat egymás között. Jézus nemcsak egyetlen tanítványnak adja a feladatot, hanem minden jelenlévőnek: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Óriási méltóságot kaptunk, tanúk és küldöttek leszünk. Nemcsak egyenként, hanem együtt is, az egész közösségünk. Ezért nem mindegy, hogyan bánunk egymással, miről beszélünk egymás közt, hogyan fordulunk oda a másikhoz. Mert mindezeknek tanúságtevő erejük van, tanúi leszünk Isten megváltó, örök szeretetének, és küldöttei Isten végtelen irgalmának. Vajon valóban ilyen-e a közösségünk élete, ilyen tanúságtevő-e? Nem szabad elfelejtenünk, hogy ha Krisztushoz igazítjuk az életünket, akkor a sorsunk sem lehet más, mint Krisztusé: ha valóban az ő nyomában járunk, akkor nekünk is lesznek nagypéntekjeink, de a feltámadásnak is a részesei leszünk! Ennek megéléséhez valóban szükségünk van Krisztus békéjére, arra, hogy legyőzzük a félelmeinket. Krisztus békéje az Atya akaratának való engedelmességből származik, félelmét is az a feltétlen engedelmesség töri meg, amivel Atyja akaratához ragaszkodik. A hit kegyelem, és együtt kell működnünk ezzel a kegyelemmel, hogy a hit megmaradjon, sőt növekedjen bennünk. Nem marad el Isten segítő kegyelme. Hiszen a feltámadt Jézus megjelent Szent Tamás apostolnak, hogy kimentse kételkedéséből. Nem a kételkedés a baj, hanem az, ha a kételkedés eltávolít bennünket a közösségtől, és eltávolít Istentől, ha már nem keresünk tovább. „Hogy a hit által életetek legyen benne” – figyelmeztet Szent Pál apostol. Mert a hit nem elvont gondolkodás, nem csak teológiai fejtegetés. Az is, de cselekvés is. Mert az élet sem csak gondolkodás, hanem tett is. Mennyire látszik az életünkön, a cselekedeteinken a hitünk? Ma Krisztus boldognak mondja azokat, akik nem látják, és mégis hisznek benne. Micsoda örömhír, micsoda üzenet ez: a hit kegyelme, az akaratunk Isten felé fordítása egészen különlegessé tesz bennünket, boldogságot ad! A lelkünkben össze tud kapcsolódni az ég és a föld, amikor mi is megrendülten leborulunk, és elismerjük életünk urának a feltámadt Krisztust. Egy legenda szerint Szent Tamás apostol kezén élete végéig látszódott, hogy megérintette Krisztus sebét. Isten irgalmasságában bízva mi is adjuk át magunkat a hit boldogságának, hogy életünk végéig látszódjék rajtunk, kihez tartozunk, kiben hiszünk, kire bíztuk az életünket.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
