„A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk”

A holnapi, magyarországi választások kapcsán közzétett Facebook-bejegyzésében a Magyar Szövetség elnöke, Gubík László a nemzetpolitikai eredmények megbecsülésére és a felvidéki magyar közösség belső egységének megőrzésére hívta fel a figyelmet. Mint hangsúlyozta, a politikai véleménykülönbségek nem vezethetnek a közösség meggyengüléséhez.

Gubík László bejegyzésében leszögezte: „vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal”, ezzel is jelezve következetes politikai álláspontját. Mint fogalmazott, a nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülni, és emlékezni kell arra az útra, amelyet a magyar–magyar kapcsolatok és a külhoni intézményrendszer az elmúlt időszakban bejárt.

„Egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont.”

– húzta alá.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy a magyarországi politikai preferenciák vagy ellenérzések nem gyengíthetik a felvidéki magyar közösség – megfogalmazása szerint – „erősödő, de még messze nem elég acélos szövetét”.

Kiemelte:

Szülőföldjükön a magyarok egymásra vannak utalva, sorskérdésekben másra aligha számíthatnak, ezért különösen fontos az önmérséklet és a tudatosság a közéleti megszólalások során.

Hírdetés

A Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a véleménykülönbségek kulturált keretek között is kifejezhetők.

Mint írta,

„ki lehet állni érvekkel és kulturált szótárral is a véleményünk mellett”, nincs szükség arra, hogy a viták során az emberi méltóságot sértsék.

Hozzátette: ha ez a hozzáállás válna általánossá, „hirtelen lenne értelme megnyitni a Facebookot is”.

Bejegyzésében kitért a Hősök tere tegnapi „bulijának” egyes jeleneteire is, amelyek – mint fogalmazott – csak megerősítették aggodalmait. Konzervatív emberként „berzengek a jakobinus tempótól” – jegyezte meg, utalva arra, hogy amit egy nagyobb társadalom még elbír, azt egy kisebb lélekszámú közösség már nem feltétlenül képes elviselni.

A bejegyzés zárásaként az Ismerős Arcok zenekar egyik üzenetére utalva így fogalmazott: „Vigyázzunk a Hazánkra!”, majd megjegyezte: „én már csak hozzáteszem, hogy ideát és odaát is.”

BN/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »