Dobrev Klára tiszás nevekkel állt elő a brüsszeli kémügyben

Dobrev Klára tiszás nevekkel állt elő a brüsszeli kémügyben

Azonnali választ vár a DK Orbán Viktortól és Magyar Pétertől, valamint kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását – írta a Facebookon a pártelnök.

Még a Direkt36 írta meg 2025 októberében, hogy több olyan emberrel is beszéltek a munkatársai (Panyi Szabolcs és több külföldi, belga és német oknyomozó újságíró), akiket a 2010-es években be akart szervezni a magyar hírszerzés, az Információs Hivatal arra, hogy brüsszeli székhelyű nemzetközi szervezetekről belsős információkat juttassanak el a magyar kormánynak. A hálózatok azonban a portál szerint szétestek, mivel túlságosan nyilvánvalóan és szakmaiatlanul végezték az információgyűjtést. Akkor több állítólagos érintett monogramja is megjelent a nemzetközi sajtóban.

Az üggyel kapcsolatban most Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon azt írta, az Európai Bizottságnál dolgozó magyarok feladata kémkedés volt az uniós intézmények ellen, és az sem kizárt, hogy az oroszoknak adták át a megszerzett információkat. Az oknyomozás során három személyt azonosítottak monogram szerint: G. G., K. D. és M. H, közülük Dobrev Klára friss, több forrásból származó, brüsszeli értesülése szerint az első Gerzsenyi Gabriellát, a Tisza párt Európai Parlamenti és fővárosi képviselőjét takarhatja, M.H. pedig Hajdu Márton, a Tisza EP-képviselőinek a kabinetfőnöke és a párt befutó helyen lévő listás parlamenti képviselőjelöltje lehet (a nemzetközi sajtóban a monogramja az angol nyelvi szabályok szerint a keresztnévvel kezdődve jelent meg). A politikus hozzátette: K. D. szintén az Európai Bizottság dolgozója volt a 2010-es években, de az ő személyazonosságát eddig még nem sikerült felfedni.

Hírdetés

A DK elnöke bejegyzésében emlékeztetett: az Európai Parlament vizsgálóbizottságot akart felállítani a témában, de ezt a Tisza Pártot is magában foglaló Európai Néppárt megakadályozta.

A politikus Facebook-posztjában kérdéseket intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Magyar Péterhez, a Tisza Párt elnökéhez (például hogy igazak-e a fenti állítások, lemondanak-e az érintett politikusok, másokat is beépítettek-e), valamint kezdeményezi a parlament nemzetbiztonsági bizottságának azonnali összehívását, és azt, hogy az ülésre az Információs Hivatal illetékeseit is hívják meg.

„Ha Orbánék az unió ellen kémkedtek orosz megbízásból, az az uniós tagságunkat veszélyezteti. Ha Orbánék kémeket tudtak beépíteni a Tisza képviselői, vezető munkatársai és parlamenti képviselőjelöltjei közé, az pedig veszélyezteti, hogy valódi rendszerváltás lehessen a vasárnapi választást követően” – írta Dobrev Klára.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »