Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Előző írásunkban áttekintettük a Redemptionis Sacramentum 32. és a Presbyterorum ordinis 5b pontjainak biblikus alapjait. Ezen az alapon állva értjük meg az Egyház életének mély szerkezetét és azt az egységesítő pontot, amelyben minden összeér: az Eucharisztia misztériumát. Nem csupán egy vallási cselekményről van szó, és nem is egyszerűen egy szentségről a többi között.
Amikor az Egyház az oltár köré gyűlik, nem pusztán emlékezik arra, ami egykor történt, hanem belép abba az isteni cselekvésbe, amely a történelem középpontja: Krisztus húsvéti misztériumába.
Ezt a belső szerkezetet már Aquinói Szent Tamás is világosan felismerte, amikor így fogalmazott: „Eucharistia est consummatio spiritualis vitæ et finis omnium sacramentorum”, azaz: „Az Eucharisztia a lelki élet beteljesedése és minden szentség célja” (in Summa Theologiae III, q.73a3).
A szentségek egész rendje Krisztusra irányul, és Krisztus az Eucharisztiában adja magát teljesen népének. Ezért is mondhatja Szent Tamás egy másik helyen: „Omnia alia sacramenta ordinantur ad Eucharistiam sicut ad finem” – „Minden más szentség az Eucharisztiára irányul, mint végső céljára” (in ST III, q65a3).
Az Eucharisztia mélysége azonban csak akkor tárul fel teljesen, ha felismerjük: nem csupán Krisztus ajándékát kapjuk, hanem magát Krisztust. Tamás rövid és súlyos mondata ezért így hangzik: „In hoc sacramento continetur ipse Christus” – „Ebben a szentségben maga Krisztus van jelen” (ST III, q79a1). Az oltáron tehát nem puszta jellel találkozunk, hanem magával Krisztussal, aki a kereszten odaadta az életét, és aki a feltámadás misztériumában a dicsőségbe emelkedett. Nem puszta emlékezésről van szó tehát.
Ebből fakad az Eucharisztia másik nagy titka: hogy benne az isteni élet kommunikációja történik. Tamás ezt a lelki élet dinamikájával magyarázza: „Hoc sacramentum per modum cibi spiritualis vitam spiritualem conservat et auget” – „Ez a szentség a lelki táplálék módján fenntartja és növeli a lelki életet” (ST III, q79a1). Az Eucharisztia tehát nem csupán Krisztus jelenléte, hanem Krisztus életének átadása. Aki ebből a kenyérből eszik, az nemcsak emlékezik Krisztusra, hanem részesedik az életében.
Ebből érthető meg az Egyház mély eucharisztikus természete.
Amikor a hívők ugyanabból a kenyérből részesednek, nemcsak Krisztussal kerülnek közösségbe, hanem egymással is. A szentség így nem csupán Krisztus jelenlétét hordozza, hanem az Egyház egységét is létrehozza. Az Egyház valóságos teste Krisztus eucharisztikus testéből épül fel.
Az Eucharisztia egyben meghívás is. Aki részesedik benne, meghívást kap arra, hogy a saját életét is felajánlja. Az oltáron Krisztus áldozata válik jelenvalóvá, de ebbe az áldozatba a hívők élete is belekapcsolódik: munkájuk, örömeik, szenvedésük és reményük. Az Egyház így nem pusztán szemlélője Krisztus áldozatának, hanem részesévé válik annak.
Az Egyház küldetése ezért nem csupán tanítás vagy erkölcsi útmutatás közvetítése.
Így rajzolódik ki az Egyház egész struktúrája. A szentségek, az apostoli szolgálat, a közösségi élet és az evangelizáció mind egyetlen középpont köré rendeződik. Ez a középpont maga Krisztus, aki az Eucharisztiában adja önmagát. Amikor az Egyház ebből a kenyérből él, akkor válik igazán azzá, ami: Krisztus élő testévé a világban, az isteni szeretet látható jelévé az emberek között.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
