Rendkívüli, utólag sugárzott adással jelentkezett szombat este az RTL. Ebben Scherer Péterről emlékeztek meg. A Jászai Mari-díjas színművésszel még a halála előtt rögzítették a beszélgetést, így a műsor a művész utolsó televíziós szereplésévé és egyben egyfajta búcsúinterjúvá vált.
Friderikusz Sándor műsorában – amelyben vendégként Szulák Andrea, Frei Tamás, Vad Kati, valamint egy utcai életmentést végrehajtó orvos, Dr. Dubóczki Zsolt is szerepelt – a színművész nyitottan beszélt pályafutásáról, családi hátteréről és szakmai kihívásairól.
Az interjúban kiemelte, hogy a három gyermeke mellett élete legnagyobb sikereként azt könyveli el, hogy a kezdeti sorozatos elutasítások ellenére végül sikerült színésszé válnia. Szakmai áttöréseként a harminc évvel ezelőtti, Mucsi Zoltánnal és Szabó Győzővel közös Szentivánéji álom című előadást nevezte meg, amely után a szakma is elismerte a munkásságukat – olvasható a borsonline.hu összefoglalójában.
Scherer Péter a műsorban felidézte mérnöki gyökereit is: a Budapesti Műszaki Egyetemet végzett színész elmondása szerint édesapjától örökölte a racionalitást és a praktikus gondolkodásmódot.
A beszélgetés során kitért rendkívüli szakmai aktivitására is, jelezve, hogy havonta 12–15 előadásban áll színpadon, a hagyományos darabok mellett pedig borkóstolóval egybekötött irodalmi esteket is vezet.
Az adásban bemutatták a színész utolsó munkái közé tartozó, az RTL+ felületén futó Jobb később, mint soha című reality-komédia ázsiai forgatási pillanatait is, amelyben Csuja Imre, Badár Sándor, Epres Attila és Frohner Fecó oldalán szerepelt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


