Április 4-én, húsvét vigíliáján a budapesti Szent István-bazilikában Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, általános helynök, a bazilika plébánosa mutatott be ünnepi szentmisét. Koncelebrált Kovács Zoltán plébános-helyettes, Kiss Géza Imre káplán és Richard Baafi ghánai kisegítő lelkipásztor. A székesegyház zsúfolásig megtelt.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az Egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötétség, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia a teljesen sötét templomban kezdődik, utalva arra a sötétségre, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye, melyet az égő húsvéti gyertya jelképez.
A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend a 4. századra vezethető vissza.
Az idei húsvéti vigília a bazilika lépcsőinél vette kezdetét a tűzszentelés szertartásával. Miután Mohos Gábor megáldotta a tüzet, így imádkozott: „Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.” Ezt követően a gyertyába szúrta a tömjénszegeket, melyek Jézus halálos sebeit jelzik. Ezután a tűzről vett lánggal meggyújtotta a húsvéti gyertyát, amely a halott Jézust szimbolizálja. A gyertyán fellobbanó tűz már a föltámadás pillanatát jeleníti meg. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, az Ő feltámadását, mely esemény bevilágítja a templom sötétjét, és egyúttal a világ sötétjét is, hogy új reményt adjon.
Miután a bazilikában a húsvéti gyertyáról szétosztották Krisztus világosságát, meggyúltak a fények, felcsendült az Egyház talán leggyönyörűbb éneke, a húsvéti örömének, az Exultet, melynek első soraiban már felcsendül húsvét felfoghatatlan titka, a megváltás misztériuma: „Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa, és ujjongjanak Isten csodálatos művei: fölséges nagy Királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! A föld is örvendjen, hogy ekkora fényár sugárzik rája, és a nagy Király örök tündöklése árad el rajta; érezze meg az egész nagy világ: már tovatűnt a bűnnek árnya! És vígság töltse el szent anyánkat, az Egyházat, hogy ilyen fényesség ragyog benne, visszhangozzék a nép szent éneke, bátran töltse be az Isten házát!”
A húsvéti örömének elhangzása után kezdetét vette az igeliturgia, amely végigvezette a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Az utolsó ószövetségi olvasmány után felcsendült a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatértek a harangok Rómából”, felszólítva a hívőket Krisztus halálon való győzelmének ünneplésére. A szentleckét követő ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezte ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdette az evangélium, Szent Máté könyvéből (28,1-10). .
Homíliájában a püspök kifejtette: a ma este liturgiája szinte kimeríthetetlen gazdagsággal tárja elénk hitünk legmélyebb titkait, közelebb hozza hozzánk ezeket a misztériumokat. A sírban fekvő halott Jézus titkától indulunk, a csendtől és a sötétségtől. A sokszor fájdalmas csend és sötétség mindannyiunk tapasztalata lehet, életünk különböző szakaszaiban. Ezt az űrt napjainkban hatékonynak tűnő módon próbáljuk betömni, műfénnyel és műzajjal. Ám ez a belső űr, minden kísérletünk ellenére fájóan, sőt egyre fájóbban üres marad. Az evangéliumi asszonyok is ezzel az ürességgel mennek Jézus sírjához, és ekkor egészen váratlanul, berobban életükbe az az új valóság, az az esemény, amit ezen az éjszakán ünneplünk. Az Úr angyala megjelenik, egy pillanat alatt elhengeríti a követ, és ráül. Tekintete olyan, mint a villán. Végtelen erő, és új élet árad ki, amit először képtelenek felfogni. Egyszerre remegnek és örülnek, mert bár félelmetes, amit tapasztalnak, de egyszerre reményteli is. Fölfoghatatlan, és mégis, egészen valóságos. Meghalad minden képzeletet, és mégsem képzelgés. Az Egyház két évezrede él ebben az új tapasztalatban, és nemzedékről nemzedékre adja tovább és mélyíti el. Sokszor nem látványosan, gyakran üldözötten, sebzetten, mégis, ellenállhatatlanul.
A szónok megvilágította: a liturgia nem olyan robbanásszerűen tárja fel ezt az új valóságot, mint ahogy egykor az asszonyok megélték, mégis, igen intenzíven. Az új tűz, az új fény, ami először a húsvéti, majd a többi gyertyát is lángra lobbantja, ennek az új valóságnak az első, szelíd, bátorító jele. Azután a húsvéti örömének énekli meg a feltámadás titkát, majd a szentírási olvasmányok segítetek bennünket abban, hogy Istennek az egész történelmet átható üdvözítő művét nagyobb összefüggéseiben szemlélhessük. A Teremtés története megmutatja Isten jóságos hatalmát, aki a semmiből alkotja meg, hozza létre az egész világegyetemet, és egyben megnyitja szívünket, hogy befogadjuk az új teremtést, amelyben Jézus Krisztus testben való feltámadása révén mi is részesülhetünk. Az Egyiptomból való csodás kivonulás története emlékeztet arra, hogy Isten szabadító tettekkel van jelen és segít minket életünkben. Ugyanakkor Jézusban felkínálja nekünk a valódi szabadságot, amely a bűn rabságából vezet ki bennünket. A próféták írásai pedig előre jelzik az Egyház szentségeit, amelyek teljesen tisztává teszik lelkünket, hogy egészen Istennek éljünk. Láthatjuk tehát, hogy Jézus Krisztus feltámadása nem elszigetelt esemény, hanem egy hosszú ideje tartó, csodálatos isteni mű beteljesedése.
Beteljesedés és egyben egy egészen új kezdet, mert a feltámadással nem pusztán Jézus addigi élete folytatódik, hanem egy teljesen új élet kezdődik, amelynek mások a tulajdonságai, mint a halála előtti életünknek. A személy és a test is ugyanaz, de mégis átalakulva, egészen új tulajdonságokkal. Ennek az életnek teljesen más távlata van, mert nemcsak ideig-óráig tart, hanem nyitott a végtelenre. Már az ószövetségi próféciák is vég nélkülinek hirdetik az eljövendő Messiás országát. Ez azonban csak Jézusnak az új életre való feltámadásával válik valósággá, és a hit fényénél értelmünk számára is befogadhatóvá. Ezt az új életet Jézus nemcsak önmagának szerzi meg, hanem az egész emberiségnek. Mindenki aki hisz benne és megkeresztelkedik, ebben az új életben részesül.
A püspök figyelmeztetett: ennek az új életnek is vannak követelményei. Szent Pál erről tanít a szentleckében olvasott szakaszban: ahogyan Jézus Krisztus meghalt, úgy nekünk is meg kell halnunk a régi életünk számára. Meg kell halnunk a bűn számára, hogy ez az új, Istentől kapott élet kibontakozhasson bennünk. Az új élet egyben új teremtés, a régi ember helyett új emberré leszünk. A Szentlélek él bennünk, az ő templomai vagyunk. Ellene kell mondanunk a bűnöknek, kivétel nélkül, és igent mondanunk arra, amit Jézus és az Ő Egyháza tanít nekünk és kér tőlünk.
Ebben a földi életben azonban még minden töredékes. Bár a természetfeletti, új valóság átjár bennünket, és általunk átjárja a világot is, még tart a jó és a rossz küzdelme. Napról napra megéljük, hogy nem könnyű meghalni a bűnnek, hogy a megkísértettség része az életünknek. A gonoszság igen sok formában van jelen a világban, és a személyes életünkben is. Ám ahogyan Jézus az Isten igéjével válaszolt a gonosz kísértőnek, úgy mi is vértezzük fel magunkat e szent igékkel. A feltámadt Jézus így szólt: „Ne féljetek, és bízzatok, én legyőztem a világot…, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” Jézus küldetést ad nekünk, hogy ezt a tőle kapott új életet a tőlünk telhető legtökéletesebben éljük, és adjuk tovább. Hirdessük mindenkinek az örömhírt, hogy Ő föltámadt, egyszer s mindenkorra legyőzte a halált, és itt van közöttünk az Ő országa, amelynek minden megkeresztelt ember a részese lesz. „Legyünk Isten szeretettől jó illatú virágai ebben a bűntől, gyűlölettől és haragtól oly sebzett és szennyezett, mégis, Isten által olyannyira szeretett világban. Amen!”
A katolikus templomokban ősi hagyományt követve húsvét vigíliáján, a szentmisén szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A Szent István-bazilikában idén hatan vették fel a keresztség és a bérmálás szentségét, egyúttal elsőáldozók is lettek.
A keresztelés ünnepélyes szertartását a Mindenszentek litániája előzte meg, hiszen a keresztséggel az Egyház tagjaivá leszünk, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követte a víz megszentelése és a keresztelés. A hívek megújították keresztségi fogadalmukat, ellene mondtak a sátánnak, és megvallották hitüket a Szentháromság egy Istenben. Majd keresztségükre emlékezve a segédpüspök meghintette őket az új vízzel.
Ezt követően a szentmise a szokott rend szerint folytatódott. Az ünnepi liturgia végén Mohos Gábor segédpüspök vezetésével feltámadási körmenetet tartottak a bazilika körül. A szertartás ünnepi áldással, a himnuszok eléneklésével ért véget.
A húsvét vigíliai szertartáson zenei szolgálatot a Szent István-bazilika kórusa szolgáltatott, Farkasházi Dávid karigazgató vezényelt.
Szerző: Bodnár Dániel
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
