De vissza még néhány órányit az időben. Nagycsütörtök estéje: nehezedő, fojtogató pillanatok. Isten gyermeke, a Mester tizenkét tanítványával – közöttük az áruló! – már túl van a lábmosáson, asztalnál ülnek. Utolsó vacsora. A Mester pontosan tudja, mire készül Júdás: „Annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon.” Sőt, ad neki egy falatot, mire Júdás riadtan visszakérdez, és választ is kap: „Talán csak nem én vagyok az, Mester?” Ő azt felelte neki: „Te mondtad.” Mintha csupán egy precízen megírt, konfliktusokkal terhelt dráma lenne, a Mester folytatja: „Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!” Az ott ülők nem is értik, miért e felszólítás. Aztán később, immár nagycsütörtök éjszakáján, újra tanítványai kíséretében az Olajfák hegyére tart, a Getsemáne-kertbe, ahol elfogása előtt még imádkozni és virrasztani kíván… Fohászkodik tehát a kertben, miközben megfáradt tanítványai alszanak, noha szerette volna, hogy vele együtt virrasszanak. A Mester magára marad. Letaglózó kép. Aztán katonák jönnek, elfogják…
Nagypéntek történéssorozata e pillanattól megállíthatatlan. A Mester nem is próbál meg- vagy kihátrálni. Kihallgatás, némi tétovázás után következik az elkerülhetetlen, szörnyűséges vég: keresztre feszítik a Golgotán. Miközben haldoklik, déltől az ég elborul: „Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.” „Beteljesedett” – sóhajtja a Mester, majd lehajtja fejét és kileheli lelkét. Kataklizma érkezik: „A templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak”… Este van, kapkodás, már egy szombati ünnepségre készülnek, teste nem maradhat a kereszten. Arimátiai József engedélyt kér Pilátustól, hogy eltemethesse, meg is kapja: „Gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.” A tanítványok, a követők döbbentek. Elárvultak. Mintha összeomlani készülne a világ.
Aztán nagyszombati csend. Némák a harangok, elgyengül az élet.
Harmadnap csodája: üres a sír. Angyal hirdeti az elsőként odaérkező asszonyoknak: „Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.” Nagypéntek döbbenete, nagyszombat szomorú csendje után virrad: húsvétvasárnapon feltámad a Mester. Akkor is, most is.
Mert hitünk és reményeink szerint most újra feltámad. Harmadnapon a Mester újra velünk lesz, megérkezik és tovább tanít! Utat mutat és halkan, ám határozottan hirdeti: van remény! Amikor ismét összeomlani készül a világ, a Mester kisugárzó ereje, szava nem csupán szükséges, hanem éltető és bátorító. Hiszen a Mester, mintha egy kitartásra, küzdelemre rendíthetetlenül ösztönző edző lenne, biztat, ne add fel, lehetséges a kiút, lehetséges a győzelem! Hirdeti ezt mindenkor és mindenkinek: erősnek és gyengének, nehézségben élőnek és elbizonytalanodónak, fiatalnak és idősnek, egészségesnek és betegnek, ezáltal békességre intve a békétlent, gyógyulást kérve a szenvedőnek, gyertyát gyújtva a sötétben botorkálónak. És mindenkor emlékeztet: az ember alapvetően jónak születik, így élnie is jósággal érdemes! Az élet erősebb a halálnál, üzeni tehát harmadnapon a Mester, újólag megerősítve: elárulhatják, megalázhatják, megfeszíthetik, Ő mégis örök!…
Fotó: Mózes László
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
