Nemzetközi összefogás a szakképzés fejlesztésére

Nemzetközi összefogás a szakképzés fejlesztésére

Magyarországi és szlovákiai partnerek mellett a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági Líceum is részese annak az átfogó nemzetközi projektnek, amely a gyakorlatorientált szakmai oktatásra, annak fejlesztésére összpontosít a turizmus-vendéglátás ágazatban. Az együttműködés résztvevői a hét elején Sepsiszentgyörgyön találkoztak, itt mutatták be helyi vállalkozóknak, háromszéki oktatási intézmények képviselőinek a határokon átívelő felnőttképzési tervet.

Simon Edith intézményvezető lapunknak elmondta, a projekt révén iskolájuk egy, a pincérek képzését célzó, valós helyi szükségletekhez igazított tananyag, illetve módszertan kidolgozásában vesz részt. Magyarországi szakemberek húsz helyi oktatót és vendéglátó egységen belüli mentort képeznek ki, akik közül kiválasztják majd azokat, akiknek a későbbiekben feladata lesz a pincér szakma iránt érdeklődő, 16 évnél idősebb diákok, illetve felnőttek oktatása, képzése. A projekt kiemelt figyelmet fordít a kisebbségi közösségek munkaerőpiaci integrációjára is, az igazgató szerint az együttműködés eredményeképpen magyar nyelvű tananyagot dolgoznak ki, amire igen nagy szükség van, mert jelenleg nem áll rendelkezésükre színvonalas magyar szakmai útmutató. Tervezik azt is, hogy a tudásanyag a továbbiakban román nyelven is hozzáférhetővé váljék.

Hírdetés

A Berde Áron Közgazdasági Líceum vezetője azt vallja, a szakképzés jövője az együttműködésben rejlik. Mint azt a hétfői eseményen kifejtette, „az oktatás és a gazdaság nem két külön világ. A kettő egymásra van utalva. Az iskolának értenie kell a munkaerőpiac változásait, a gazdasági szereplőknek pedig szükségük van jól felkészült, alkalmazkodni képes szakemberekre. (…) A tudás, a szakmai felkészültség és az együttműködés olyan értékek, amelyek hosszú távon a közösségeink megmaradását és fejlődését is szolgálják” – fogalmazott. 

Az Összekapcsolt szakképzési rendszerek Európában: Kisebbségi Közösségek és C-VET (folyamatos szakmai oktatás és képzés – szerk.) elnevezésű, kétéves futamidejű projekt célja a határokon átívelő, közösen használható szakképzési modell kialakítása mellett az oktatás, a mentorálás és a vállalati együttműködés megerősítése. Partnerei az Ózdi Szakképzési Centrum, a Békéscsabai Szakképzési Centrum, a rimaszombati Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola, az Edunet Europe, valamint a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági Líceum. A projekt célkitűzéseit a sepsiszentgyörgyi partneriskolával hosszú ideje együttműködő vendéglátóegységek, illetve a megyeszékhelyi Constantin Brâncuși Szakközépiskola, a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum és Gábor Áron Szakközépiskola, valamint a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum képviselőivel ismertették.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »