Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Márciusban Sánta János, a Váci Egyházmegye papja ad útravalót.
Vannak időszakok, amikor Jézus kíméletlen. Nem az édes iga és könnyű teher Jézusa, hanem a kemény igazmondásé, hogy felrázzon bennünket a tespedtségből. János evangéliumában jó néhány ilyen fejezetet találunk, ilyenből olvastuk a mai szakaszt is. Jézus ilyenkor nem magyaráz, csak kijelent. S nemcsak kijelent, hanem kinyilatkoztat. A keresztúthoz közeledve már elmúlt a magyarázatok ideje. És elmúlt a példabeszédek és a csodák ideje is. Jézus itt már egyedül van, és az sem szempont, hogy maradtak-e követői. Amíg a követőinek, tanítványainak beszél, addig valamennyire figyeli, hogy bírják-e tartani a ritmust. Itt már nem figyeli. Még beszél, addig, amíg van kinek. Hogy felfogjuk-e, nem szempont, majd eljön az ideje annak is. Ez a szentek kötelező magánya – egy idő után, és a hitelesség végett.
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


