Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapát március 13-án, pénteken, az esti szentmise keretében átadta Európa védőszentje, Szent Benedek ereklyéjét Lucsok Miklós munkácsi megyéspüspöknek. Szent Benedeket VI. Pál pápa a béke hírnökének nevezte.
A csontereklye Kárpátaljára és Ukrajna római katolikus egyházmegyéibe kerül, ahol arra hívják a püspököket, papokat, szerzeteseket, az Egyházban szolgálókat és Isten ukrajnai népét, hogy a békéért imádkozzanak majd jelenlétében.
– fogalmazott a liturgián a főapát.
A szentmise homíliájában Hortobágyi Cirill atya az evangélium kapcsán arról beszélt, hogy az egész élet tengelye a legfőbb parancs: „Szeresd az Urat, a te Istenedet…, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” Amikor az írástudó ezt megérti, Jézus különös módon válaszol: „Nem vagy messze az Isten országától.” Azaz még nem vagy benne. A főapát hangsúlyozta, hogy az értelem közel vihet Isten országához, de a kapun csak a szeretet visz át.
A Szent Benedek-ereklye átadása kapcsán úgy fogalmazott, hogy az nem egyszerűen egy történelmi tárgy, relikvia a múltból, hanem tanúságtétel Szent Benedek életéről. Felidézte, hogy amikor VI. Pál pápa Benedeket „pacis nuntiusnak”, a béke hírnökének nevezte, azt nem pusztán történelmi tiszteletből tette, hanem mert a bencés kolostorok olyan helyek voltak, ahol a széteső világban új rend született. „A béke ugyanis nem elsősorban politikai állapot. A béke rendezett szív. Ott kezdődik, ahol az ember megtalálja a helyes szeretet rendjét” – mondta. Majd hozzátette: „Isten az első, a felebarát a második, és önmagunk a harmadik. Ha ez a rend felborul, a világ is felborul.”
A főapát különösen is erős jelnek nevezte, hogy az ereklye Kárpátaljára, egy olyan földre megy, ahol az elmúlt években a béke törékennyé vált. Emlékeztetett, hogy Oroszország négy éve támadta meg Ukrajnát. Azóta tart a háború, élnek a családok félelemben és gyászban a veszélyben lévő, vagy elhunyt szerettük miatt.
Az ereklye nem mágikus tárgy, hanem emlékeztető, hogy egy ember élete képes békét teremteni maga körül.
Szent Benedek arra tanít ma is bennünket, hogy a béke nem program, hanem életforma.
A főapát igehirdetése zárásaként arról beszélt, hogy az ereklye útja Pannonhalmáról Kárpátaljára lelki zarándoklat. „Egy szent tanúságtétele átlépi a határokat, hogy emlékeztesse a világot arra, amit Jézus mondott: nincs nagyobb parancs, mint Isten és a felebarát szeretete. Ha ez a két parancs él, akkor a béke sem lehet messze.” Akkor pedig Jézus szava rólunk sem az lesz már, hogy „nem vagytok messze Isten országától”, hanem az, hogy „Isten országa közöttetek van.”
Lucsok Miklós munkácsi megyéspüspök a relikvia átvételekor így fogalmazott: „Az indíttatást, hogy Szent Benedek ereklyéjét a békéért mondott imádság szándékával hozzuk el Munkácsra, Hortobágyi Arnold OSB atyával együtt kaptuk, aki már két éve itt szolgál.
A szent közbenjárását kérve továbbra is állhatatosan imádkozunk hazánk békéjéért, valamint a konfliktusoktól és háborúktól megfáradt világ békéjéért. Szent Benedek a béke embere, aki megtapasztalta a Feltámadt Krisztus békéjét.
A kezdeményezés, hogy Szent Benedeknek, a béke követének ereklyéjét átadja a Pannonhalmi Főapátság a munkácsi főpásztornak, egy személyes tapasztalatból született. A közel két éve Ukrajnában, Kárpátalján missziós szolgálatot ellátó pannonhalmi bencés szerzetesben, Hortobágyi Arnold atyában fogalmazódott meg a gondolat, egy háborús élmény során.
2025 augusztusában az orosz-ukrán határtól mintegy 30 kilométerre fekvő Harkivban járt, ahol a humanitárius segélyek szétosztásában és a rászorulók fogadásában segédkezett, amikor egyik este dróntámadás érte a várost. „A plébánia épületében éjszakáztam, és amikor hallottam a becsapódásokat, egészen elárasztott a félelem” – emlékezett vissza a szerzetes a dermesztő élményre. Másnap a helyi keresztény közösség liturgiáján úgy érezte, szólnia kell a hívekhez. „A Jóisten tudja csak, hogy honnan kaptam erőt ahhoz, hogy elmondjam életem egyetlen és első orosz nyelvű prédikációját Ukrajnában.” A város lakóinak többsége ugyanis oroszul beszél. „Számomra is nagyon megrendítő pillanat volt” – mondta Arnold atya. Akkor tapasztalta meg, hogy
Ugyanakkor azt is világosan látta, hogy Ukrajnának, az ott élő szenvedő embereknek nem rá, hanem Szent Benedekre van szükségük, „egy csendes, erős és imádkozó harcosra, aki az égben érte és értük is imádkozik”. Ez az élmény és felismerés vezetett el a március 13-i szentmiséhez, amelyben Hortobágyi Cirill főapát ünnepélyesen átadta Szent Benedek csontereklyéjét Lucsok Miklós püspöknek.
Hortobágyi Arnold atya elmondta: Ukrajnában a megszólított püspökök örültek a kezdeményezésnek, hogy az egyházmegyékben Szent Benedek ereklyéjének jelenlétében és a szent közbenjárását kérve imádkozzanak a békéért. „Titokban abban reménykedem, hogy ezt a béke meghívást, imára való meghívást nemcsak a hívek és a keresztények, hanem a politikai élet szereplői is meghallják, és eljut azoknak a füléhez és szívéhez is, akik még mindig érdekeltek a háború folytatásában.”
Az Ukrajnai Katolikus Püspöki Konferencia legutóbbi ülésén arról is szó esett, hogy minden püspök szeretné fogadni Szent Benedek ereklyéjét saját egyházmegyéje székesegyházában, hogy a hívekkel együtt virrasszanak és imádkozzanak, közbenjárását kérve. Arról, hogy mikor és melyik közösségben, illetve egyházmegyében tartják majd ezeket az imádságokat, a későbbiekben adnak tájékoztatást.
Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság; Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »

