Timothy Radcliffe domonkos szerzetes, bíboros február 27-től két hétre a háború sújtotta Ukrajnába látogatott, hogy kifejezze támogatását és szolidaritását a helyi egyház és a Prédikátorok Rendjének közösségei iránt. Az út kapcsán Mariusz Krawiec SSP készített vele interjút, amely a Vatican Newson jelent meg.
Timothy Radcliffe OP február 27-én érkezett a fővárosba, Kijevbe, ahol találkozott Vitalij Krivitszkij kijev-zsitomiri megyéspüspökkel, és meglátogatta a háborúban elesett katonák ideiglenes emlékhelyét. Február 28-tól március 1-ig lelkigyakorlatot tartott, majd kéthetes útjának hátralévő részét domonkos közösségek meglátogatásával töltötte.
– Mit jelent Önnek ez az ukrajnai látogatás és az, hogy itt lehet az ukrán nép mellett?
– Rendkívül boldog vagyok, hogy itt lehetek Ukrajnában – egy olyan országban, amelyet harminc évvel ezelőtt látogattam meg először. Domonkos testvéreim meghívására jöttem, örömmel.
Tehát elsősorban azért jöttem, hogy testvéreimmel lehessek, de azért is, mert meg vagyok győződve arról, hogy sokat taníthatnak nekem.
– Mi a fő üzenet, amit magával hoz?
– Úgy gondolom, hogy
Ezért nem annyira beszélni jöttem, mint inkább hallgatni. Ez a szinodalitás lényege: hallgatóként érkezünk – hallgatunk Istenre, és hallgatunk egymásra.
– A kijevi lelkigyakorlatot, amelyet vezetett, a Miatyánk imádságnak szentelte. Miért választotta ezt a témát?
– A szenvedés és a háború idején az imádság elengedhetetlenül szükséges. A Miatyánk a legnagyobb imádság, az Úr imája. Jézus maga is elmondta, amikor Jeruzsálembe ment, hogy szenvedjen és meghaljon. Előre tekintve – arra a pillanatra, amikor a Getszemáni kertben lesz – imádkozta el. Ezért mindannyiunk számára, különösen amikor szenvedéssel szembesülünk, az Úr imája nagy ajándék.
– Itt vagyunk Kijevben; testvéreink és ön barátja, Łukasz Popko OP pedig Jeruzsálemben. Látjuk, hogy a háború egy új szakasza kezdődött. Mit gondol az ukrajnai és a szentföldi helyzetről?
– Igaz: egyre több erőszakot látunk mindenhol. Ez egy olyan időszak, amikor sok helyen háborúk törnek ki – nemcsak Európában vagy a Közel-Keleten, hanem Afrikában is, például Dél-Szudánban. És
Azt mondanám, hogy a keresztények mai fő üzenete a remény. Az Eucharisztia szentségét egy olyan pillanatban alapította Jézus, amikor úgy tűnt, nincs már remény – az utolsó vacsora során, amikor csak a halál és az erőszak várt rá. Pontosan akkor adta oda magát Jézus. És ezért az Eucharisztia a remény nagy szentsége. Ezért az egyetlen üzenetem az Ukrajnában, vagy bárhol máshol élőknek, ahol háború folyik a következő: reményünket az Úrba helyezzük. Az ő békéje végül győzedelmeskedni fog.
– Megjelent ukrán nyelven Az utolsó hét szó (Seven Last Words) című könyve, amely Krisztus keresztfán elhangzott utolsó mondataira összpontosít. Hogyan összegezné ezt a művet?
– Ez a kis könyv szorosan kapcsolódik a szinodalitás témájához – ahhoz, hogy megtanuljunk egymásra hallgatni. Az erőszak idején kísértésbe esünk, hogy bezárjuk a fülünket. De a meghallgatás szükséges. Közösségeinkben (…) meghallgatjuk egymást – különösen akkor, ha nem értünk egyet. Pontosan a nézeteltérésben tudunk tanulni egymástól. Világunk tele van olyan szlogenekkel, amelyekkel kapcsolatban az emberek nem igyekeznek igazán gondolkodni vagy megnyílni mások felé. Ehelyett Isten arra hív minket, hogy nyissuk meg elménket és szívünket.
Ezért olyan fontos a szinodalitás háború idején. A januári római konzisztóriumon az összes bíboros összegyűlt, és az első dolog, amit Leó pápa kért tőlünk, az volt, hogy hallgassunk meg egymást, hogy ő is hallhasson minket. Úgy gondolom, ez az Egyház nagy ajándéka egy erőszakkal teli világnak. A meghallgatásban nemcsak a fülünkre és az elménkre van szükség, hanem a képzeletünkre is. El tudjuk képzelni, miért gondolkodnak mások másképp, mint mi?
Forrás: Vatican News; domonkosnoverek.hu
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
