Negyedszázados fennállását ünnepli idén a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem. Tonk Márton rektor szerint az intézmény ma már vitán felül álló szereplője az erdélyi, a romániai és a Kárpát-medencei felsőoktatásnak, illetve egyszerre igyekszik megfelelni a nemzetközi versenyképesség és az erdélyi magyar közösség elvárásainak. Tonk Márton, az egyetem vezetője a Krónikának arról is beszélt: a Sapientia sikere abban rejlik, hogy oktatási és kutatási intézményként működik, miközben közösségi küldetését sem adja fel.
– Egy új egyetemnek mindig nehéz megvetnie a lábát ott, ahol már nagy múltú intézmények működnek. Ma mégis sokan úgy érzik, hogy a Sapientia már az erdélyi felsőoktatás hagyományos intézményei közé tartozik. Tonk Márton rektor miként látja: valóban sikerült kivívnia ezt a státust?
– A 25 éves működés azért mégiscsak egy negyedszázad, idén ezt a jubileumot ünnepeljük. Ha a hagyományról vagy a múltról beszélünk, természetesen a Sapientia nem történelmi intézmény: egyetemi léptékben a 25 év nem számít hosszú időnek, de abban a tekintetben, hogy egy intézmény hogyan bizonyít, hogyan vívja ki a szakmai, oktatási és közösségi legitimitását, ez a két és fél évtized bőven elegendő volt.
Tonk Márton: az egyetem elnyerte az erdélyi családok és fiatalok bizalmát
Az is sokat mond, hogy rengeteg végzősünk dolgozik ma már különböző területeken. Ha valaki körbejár Erdélyben, gyakorlatilag nincs olyan szektor – a közoktatástól a gazdasági vállalkozásokon és közintézményeken át az ügyvédi kamarákig vagy a médiáig –, ahol ne találkozna sapientiás végzettekkel. Ez az egyik legerősebb visszacsatolás az egyetem működésére nézve. Ha röviden kellene összegezni: a Sapientia az elmúlt húsz-huszonöt év egyik sikeres nemzetpolitikai projektje. Mára pedig vitán felül álló felsőoktatási intézménnyé vált Erdélyben, a Kárpát-medencében, Romániában és az európai felsőoktatási térben is. Legalább ennyire fontos, hogy az egyetem elnyerte az erdélyi családok és fiatalok bizalmát.
Ez jól látszik a hallgatói létszámon is: nagyjából két és fél ezer diák tanul nálunk, és ez a szám évről évre stabil. Minden évben hasonló létszámú elsőéves generáció érkezik, ami azt jelzi, hogy a fiatalok tudatosan választják ezt az egyetemet. Tudják, hogy itt szakmai, kutatási és közösségi szempontból is bizonyított intézmény működik.
Tegnap éppen Csíkszeredában volt egy eseményünk a helyi karon, ahol a hallgatókkal beszélgettünk. Az egyik diák azt mondta: a Sapientia egyik legnagyobb ereje a közösségiségében rejlik. Amikor valaki idejön tanulni, egy közösséghez tartozik. Azt is mondta, hogy a tanárai név szerint köszöntik a folyosón – és ez sokat elmond arról, milyen közegben működik az egyetem. Úgy gondolom, hogy három dolog adja azt, amit sokszor „szapis szellemnek” nevezünk: a szakmai munka, az oktatás és kutatás lehetőségei, valamint az erős közösségi tapasztalat. Ennek már van hagyománya – még akkor is, ha „csak” 25 évről beszélünk. Ha egy SWOT-analízisben kellene felsorolni az egyetem erősségeit, ezek biztosan az első helyek egyikén szerepelnének.
– A Sapientia Kárpát-medencei szinten nemzetpolitikai projektnek számít, romániai nézőpontból viszont tulajdonképpen egy kisebbségi egyetemről beszélünk. Mégis azt látjuk, hogy az intézmény nagyon erősen jelen van a nemzetközi térben is: Erasmus-programokban, kutatási projektekben, különböző együttműködésekben. Hogyan lehet egyensúlyt teremteni e két szerep között? Hiszen a kisebbségi jelleg akár hátrányt is jelenthetne.
– Ez nagyon jó kérdés. Erre szoktam azt mondani – a kollégáim már jól ismerik ezt a megfogalmazást –, hogy a Sapientiának tulajdonképpen egyfajta kötéltáncot kell járnia a misszióját illetően. Több olyan feladatnak kell egyszerre megfelelnünk, amelyek között nem mindig egyszerű megtalálni az egyensúlyt. Egyfelől ma egy egyetemnek versenyképesnek kell lennie: az átadott tudásnak a munkaerőpiacon bárhol meg kell állnia a helyét. Versenyképesnek kell lennünk nemzetközi mércével is, nemcsak a mi erdélyi mércénkkel. Ugyanakkor ott van az egyetem közösségi missziója is: nemcsak oktatási és kutatási feladatokat látunk el, hanem érzékenynek kell lennünk az erdélyi régiók igényeire és kihívásaira is. Talán úgy tudnám egyszerűen megfogalmazni – és nem pejoratív értelemben mondom –, hogy az erdélyi magyar ügyeinkben megengedhetjük magunknak, hogy idézőjelben „provinciálisak” legyünk. Ez a dolgunk: ezekben a kérdésekben katalizátor szerepet kell betöltenünk. Az oktatás és a tudományos kutatás területén viszont ezt nem engedhetjük meg magunknak, ott a nemzetközi mérce számít. Ha egy egyetem nincs jelen a nemzetközi térben, a versenyképességéből is veszít.
Nemzetközi tudományos tér, közösségi szerep
A kihívás tehát az, hogy e kettő között megtaláljuk az egyensúlyt. Ebben fontos szerepe van annak, milyen belső szakpolitikákat alakít ki az egyetem. Mi igyekeztünk úgy rendezni a működésünket, hogy mindkét elvárásnak megfeleljünk. A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy ezen az úton haladunk. Romániában minden évben elkészül a metaranking universitar, amely a romániai egyetemeket a nagy nemzetközi rangsorok – például a Times Higher Education vagy a QS – adatai alapján rangsorolja. Ebben jelenleg a 18. helyet foglaljuk el a mintegy 80–90 egyetem közül, több nagy múltú állami intézményt is megelőzve. Vannak olyan kiemelt kutatási területeink is, amelyekkel jelentős európai pályázatokat nyerünk el: például az alkalmazott mérnöki tudományok, a biotechnológia, illetve újabban a mesterséges intelligenciához és az orvosmérnöki kutatásokhoz kapcsolódó területek. Emellett egyre több nemzetközi publikációnk jelenik meg.
Természetesen közben azt is látni kell, hogy a Sapientia nem egy megaegyetem. Körülbelül két és fél ezer hallgatónk van, 230–240 főállású oktatóval, és nagyjából ugyanennyi meghívott vagy óraadó tanárral. Ez a két és fél ezer diák az Erdélyben magyarul tanuló egyetemisták körülbelül egynegyedét jelenti. Ha pedig hozzávesszük az egyetemi konzorciumunkat – a Sapientiát, a Partiumi Keresztény Egyetemet és a Protestáns Teológiai Intézetet –, akkor már mintegy 3500 hallgatóról beszélünk, ami nagyjából a Romániában magyar nyelven tanuló diákok egyharmada. Összességében tehát valóban kihívás egyszerre megfelelni ezeknek az elvárásoknak, de az egyetem stratégiája arra irányul, hogy egyszerre legyen jelen a nemzetközi tudományos térben, és közben betöltse a közösségi szerepét is.
– A Sapientia nemcsak Kolozsváron van jelen, hanem más városokban is erős központokat épített ki – például Csíkszeredában. Hogyan sikerült ezt elérni?
– Ez már a 2000-es évek elején, az egyetem alapításakor tudatos cél volt. Ha megnézzük a 2000-ben készült megvalósíthatósági tanulmányt, abban világosan szerepel: az volt a cél, hogy Erdély legnagyobb magyarlakta megyéinek központjaiban jöjjenek létre az egyetemi hálózat erős pillérei. Ennek két fontos oka volt. Az egyik a régiófejlesztés: egy egyetem mindig hatással van a környezetére, a munkaerőpiacra, az innovációra, a tudáshoz kapcsolódó fejlődésre. A másik pedig a megtartó erő. Az volt a szándék, hogy a felsőoktatást közelebb vigyük azokhoz a fiatalokhoz is, akik valamilyen okból nem feltétlenül indulnának el egy másik régióba egyetemre.
Az elmúlt 25 év ezt visszaigazolta. Az, hogy ezekben a városokban a Sapientia karai erős jelenléttel bírnak, azt mutatja, hogy valódi igény volt rájuk. Fontos elv volt az is, hogy lehetőleg ne „importált” emberekre építsünk, hanem arra, amiben az adott régió erős: a helyi szaktudásra, kompetenciákra. Így tud kialakulni egy oda-vissza ható kapcsolat az egyetem és a régió között. Ma már elmondható, hogy a négy nagy magyarlakta megyében – Maros, Hargita, Kovászna és Kolozs – működik a Sapientia egy-egy kara vagy központja. Ha ehhez hozzávesszük a Partiumi Keresztény Egyetemet is a konzorciumon keresztül, akkor Bihar megye, a Partium is bekapcsolódik ebbe a hálózatba.
Hargita és Kovászna megyében az elmúlt években jelentős sportfejlesztések történtek, és a régióból érkezett az igény, hogy szükség lenne olyan szakemberekre, akik ezt a területet szakmailag is támogatni tudják. Megvizsgáltuk, és úgy láttuk, hogy van rá kereslet, ezért elindítottuk a képzést. Vannak ugyanakkor olyan szakjaink is, amelyeket kifejezetten nemzetpolitikai jelentőségűnek tekintünk. Például Csíkszeredában húsz éve képezünk magyarul tudó román szakos tanárokat, hogy a magyar iskolákban olyanok tanítsák a román nyelvet, akik beszélik is a diákok nyelvét. Ma már ezek a végzettek számos iskolában jelen vannak. Ugyanez igaz a kolozsvári jogászképzésre is, amely három nyelven – magyarul, románul és angolul – működik. Itt sem mindegy, hogy milyen szemlélettel képezzük a hallgatókat. Az intézet ma már a kisebbségi érdekérvényesítés és restitúciós ügyek egyik fontos szakmai központjává vált.
Ezért szoktam azt mondani, hogy ezek a képzések többek egyszerű szakoknál. Egy egyetem feladata nemcsak az, hogy tudást adjon át, hanem az is, hogy értékeket és felelősséget közvetítsen. Vagyis ne csak a szakmai tudás legyen rendben, hanem a szív is a helyén legyen.
A Sapientia marosvásárhelyi kara
FOTÓ: HAÁZ VINCE
– Az oktatás mellett azt látjuk, hogy a Sapientia egyfajta értékmentő szerepet is vállal: Kolozsváron több olyan épület került az egyetem tulajdonába, amelyet felújítottak. Ezek inkább kulturális örökségmentések, vagy részben befektetések is, amelyek később bevételt termelhetnek az intézmény számára?
– Tulajdonképpen mindkettő. Hadd kezdjem egy kicsit egy történettel. Nemrég megkerestek azzal, hogy eladó egy új építésű egyetemi épület, amely korábban egy magánegyetemé volt. Megkérdezték, hogy nem érdekelné-e a Sapientiát. Én erre tréfásan azt válaszoltam: úgy látszik, még nem tanulták meg, hogy minket inkább a régi műemlék épületek érdekelnek – azok, amelyekkel rengeteg gond van, és amelyeket nem lehet csak úgy birtokba venni, mint egy új épületet. Nyilván ez egy kicsit vicc volt, de jól mutatja a szemléletünket. Ha van egy olyan ingatlan, amelyre az egyetemnek szüksége van, és közben a magyar közösség számára is értéket jelent, akkor fontosnak tartjuk, hogy az visszakerüljön a közösség tulajdonába. Így történtek a kolozsvári műemlék épületek megvásárlásai és felújításai is. Az örökségmentés az egyetem közösségi feladatainak része. Ha van rá lehetőség, és az épület az oktatási vagy kutatási céljainkat is szolgálja, akkor érdemes beleállni ezekbe a projektekbe. Fontos azonban az is, hogyan történik a felújítás.
Sok ilyen épületet korábban is renováltak, de nem azzal a szemlélettel, hogy ez a közösség száz évre szóló vagyona. Mi úgy próbálunk hozzányúlni ezekhez, hogy ötven vagy akár száz év múlva is álljanak és működjenek. Ezért valószínűleg gyakran többet költünk rájuk, mint minimálisan szükséges. Lehetne gyorsabban és olcsóbban is felújítani, de nem ez a cél. A cél az, hogy ezek az épületek hosszú távon szolgálják a közösséget. Ebben nagy segítséget jelentett az is, hogy az elmúlt években nagyon erős stratégiai partnerség alakult ki a magyar kormánnyal. Ezek a beruházások javarészt az ő támogatásukkal valósultak meg, de fontos hangsúlyozni, hogy ezeket nem az egyetemnek vagy egy intézménynek biztosították, hanem az erdélyi magyar közösségnek.
A rektor azt is fontosnak tekinti, hogy az egyetem ne csak oktatási intézmény legyen, hanem a régió életében is aktív szerepet vállaljon
FOTÓ: ORBÁN ORSOLYA
Ugyanakkor a hasznosítás kérdése is fontos. Ott, ahol lehetőség van rá, úgy alakítjuk ki az épületeket, hogy bizonyos részeik bevételt termeljenek az intézmény számára. Például a Jókai utcai épület esetében az utcafronti és földszinti részek bérbe adhatók, ami segít a benne működő szakkollégiumi és vendégtanári központ fenntartásában. Úgy gondolom, nem az a helyes út, hogy minden nehézség esetén kizárólag az anyaországhoz fordulunk támogatásért. Nagy biztonságot jelent, hogy számíthatunk rá, de amihez mi is hozzá tudunk járulni, azt kötelességünk hozzátenni.
Érdemes arra is emlékezni, hogy a két világháború között az erdélyi magyar közösség jelentős részben maga tartotta fenn intézményeit. Ma is fontos lenne, hogy a társadalom különböző szereplői – a civil szféra, a gazdasági élet – érzékenyek legyenek erre, és részt vállaljanak benne. Ezért gondolom, hogy ezekkel az ingatlanokkal úgy kell gazdálkodnunk, hogy valamennyire az intézmény alapműködéséhez is hozzájáruljanak.
Nagy biztonság az anyaország támogatása
– Ha már a finanszírozás szóba került: sokszor hallani azt a kérdést, mi történne a Sapientiával, ha megszűnne a magyarországi támogatás. Van ennek realitása?
– Én úgy látom, hogy a Sapientia ma már egy vitán felül álló nemzetpolitikai ügy. Azokkal a számokkal és eredményekkel, amelyekről beszéltünk, ez nem lehet pártpolitikai kérdés. A magyar állam az elmúlt húsz-huszonöt évben az egyetem egyik legfontosabb stratégiai partnere volt. Tulajdonképpen azt is el lehet mondani, hogy bár Romániában jogilag magánegyetemként működünk, a magyar állam szempontjából gyakorlatilag egy állami egyetemnek tekinthetők vagyunk. Az a szerep, amelyet az egyetem betölt – hogy erdélyi magyar fiatalok ezreit juttatja felsőoktatáshoz, és részt vesz a Kárpát-medencei magyar közösség fejlődésében –, egyértelművé teszi, hogy ez egy kiemelt fontosságú ügy. Ezért nem gondolom, hogy az egyetem léte veszélybe kerülne.
– Zárásként egy személyesebb kérdés: sok fejlesztésről beszéltünk – doktori iskola, új képzések, a sepsiszentgyörgyi kampusz építése. Van olyan terv vagy megvalósítás, amely különösen közel áll Önhöz?
– Nehéz lenne rangsort felállítani. Közel húsz éve, 2006 óta dolgozom az egyetemen, és ezalatt nagyon erős kötődés alakult ki bennem az intézményhez. Volt idő, amikor a kolozsvári kar dékánjaként dolgoztam – azt a kart egy kicsit a „gyerekemnek” is érzem.
Sepsiszentgyörgyön campus épül
FOTÓ: A SAPIENTIA EMTE ARCHÍVUMA
Valahogy úgy vagyok ezzel, mint egy szülő: az egyetem minden sikerének tudok örülni, és ugyanígy megérintenek a kudarcok is, mert egy egyetem életében ilyenek is vannak. Talán ezért sem tudok egyetlen projektet kiemelni. De például amikor végigsétálok a Bocskai-ház előtt, és látom, hogy megújult, és újra a közösségé lett, az nagyon erős élmény. Az ember ilyenkor azt reméli, hogy hamarosan könyvbemutatók, felolvasóestek, rendezvények töltik majd meg élettel az épületet – mert végső soron ezért dolgozunk.
Krónika
The post „Kötéltánc” a világ és Erdély között. Tonk Márton a 25 éves fennállását ünneplő Sapientia küldetéséről appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
