Bartók összes (hat) vonósnégyesét két estre bontva szólaltatja meg a Korossy Kvartett március 25-én és május 17-én a Zeneakadémián. Az immár nemzetközi hírű kisegyüttes tagjával, Osztrosits Éva hegedűművésszel beszélgettünk pályafutása indulásáról, tanárokról, klasszikus és kortárs komponistákról, hasonló értékrendet képviselő muzsikustársakról.
– Nagycsaládból származom, három testvérem van. A nővéremmel, Eszterrel együtt kezdtünk el zenét tanulni, belőle is professzionális muzsikus lett. Anyukánk gyerekkorában hegedült; nagyon szerette volna, de különböző okok miatt nem tudta kiteljesíteni a zenei pályáját. Valahogy közösen született meg bennünk a hegedülés vágya.
– De miért épp a hegedű?
– Ahogy kicsit közhelyesen mondják, egy hangszer az előadó testének részévé válik. Mi a zenén keresztül próbálunk meg mindenféle érzelmet közvetíteni. De a zene fordítva, ránk is hat.
Aztán a rajtam átszűrt dolgokat ki lehet fejezni, át lehet adni a közönségnek. Jó esetben átmegy. Számomra ezt jelenti a hegedülés.
– A szülővárosában, Szombathelyen kezdte a tanulmányait?
– A Bartók Béla Zeneiskolában remek tanárhoz, Brandiszné Szép Emőkéhez kerültünk a testvéremmel. Abban az időszakban hirtelen jó képességű gyerekek sora csoportosult nála. Azt mondják, azóta sem volt ilyen „tehetségtömörülés” abban a suliban. Inspiráló volt az a közeg; zenekarban is játszottunk, az erőteljesebb hangzást nagyon élveztük. Az ilyen hatások, élmények szerintem sokat lendítenek egy gyerek zenetanulásán. Aztán ugyancsak Szombathelyen, a Művészeti Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat, Kalló Zsoltnál. Ő igazán jelentős tanáregyéniség, aki jó pedagógusként erősen megalapozta és nagyban formálta a világlátásunkat.
– Kik voltak a „bevonzó” zeneszerzők?
– Kalló Zsolt, a Capella Savaria vezetője elsősorban barokk és bécsi klasszikus komponistákkal foglalkozott, rajtuk keresztül tanultunk kicsit későbbi zenéket is. Bartókról, kortárs szerzőkről viszont nem vagy alig esett szó, amit kicsit bánok, mert bizonyára másképpen alakítottak volna minket azok a hatások. Viszont rengeteg Mozartot, Haydnt, Vivaldit, Corellit, Tartinit hallgattam. A barokk zene ösztönösebb, több szabadságot adó, improvizatív jellege a gondolkodásmód és a hangképzés szempontjából végül is hasznosnak bizonyult. Azonban
Különleges világ, amit viszonylag későn, csak a középiskola végén ismertem meg. Persze nem mindegy, ki milyen életszakaszában talál rá szerzőkre, hiszen más lesz az érzékenység, a kapcsolódás módja, lehetősége.
– A Hubay Jenő nevével fémjelzett, világjáró muzsikusokat elindító magyar hegedűiskola legendás hírű. Érdekesség, hogy négy éven át a Hubay-tanítvány Zathureczky Ede hegedűjén játszhatott. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen számos kiváló művész tanította…
– Kokas Katalint mindenképpen ki kell emelnem, hat évig tanultam nála. Egy főtárgytanár igazán meghatározó egyéniség; sok éven át hetente legalább kétszer vagdosta nálam a vadhajtásokat, ami néha nyomasztó, ám nagyon hasznos dolog. Igyekeztem ráhagyatkozni, bíztam benne; rendre a jó útra terelt. Nagyon erős személyiség, tudat alatt is biztosan sok mindent átvettem tőle. Sok éven át Keller András volt a kamarazene-tanárom. Gulyás Márta ugyancsak óriási egyéniség, számtalanszor adott útmutatást zeneileg és emberileg is. Sokat túráztatott, megérezve és megmutatva a határaimat. Mindig volt számomra egy-egy lényegi mondata. Szívesen említem Takács-Nagy Gábort, akihez csak kurzusra jártam, de meghatározónak bizonyultak a gondolatai. Ugyanígy mondhatnám Kurtág Györgyöt is, aki nagy hatással volt rám. De csak félve említem őt, mert egyébként zavar, hogy most sokan visszaélnek a vele való találkozással, és felhasználják a maguk felmagasztalására.
– Szerencse, hogy felhozta, mert úgyis kérdeztem volna…
– Korábban többször előfordult, hogy ketten ültünk a BMC könyvtárában: én a disszertációmat írtam, ő pedig az új darabját. Kurtágnál összességében két „gyakorlati” hetet tölthettem el. Először egy bő hetes próbafolyamaton vettem részt nála. Felesége, Márta halála után szerveztek egy emlékkoncertet, és ő tanította be az egykori közös kedvenc Mozart- és Beethoven-darabjaikból vett tételeket. Legutóbb a BMC-ben sorra kerülő Kurtág100-koncertre készülve jártunk nála, a Tandori Dezső-szövegekre – hegedűre és énekhangra – komponált Eszká-emlékzaj című darabját vittük el neki. Két egymást követő napon, három és fél órán át, megállás nélkül dolgozhattunk vele. Természetesen alaposan felkészülve érkeztünk, volt egy erős koncepciónk a darab részleteit – Kurtág elképzeléseit, Tandori sorait – illetően. Sok mindennel egyetértett, de előfordult, hogy valamivel kapcsolatban egészen mást gondolt. Olyan is történt, hogy kipróbáltuk, amit ajánlott, aztán inkább visszakozott. Egy folyamatos oda-vissza játék volt, ami persze életre szóló élményt jelentett.
– A Kruppa Quartet volt az első formáció, amiben „hivatalosan” közreműködött?
– Még a zeneakadémiai időszakban alakult ez a vonósnégyes, osztálytársak, másodikosok vagy harmadikosok voltunk. Ekkoriban jártunk Keller Andráshoz, illetve egy nemzetközi egyetem (European Chamber Music Academy – ECMA) képzéseire is, más-más európai városokba. Hasonló ízlésűek és gondolkodásúak lévén, a kamarazene tárgy teljesítésére álltunk össze. Brácsásként kerültem be az akkor már egy éve működő csapatba, később az átalakulással a második hegedűbe ültem át. Az új brácsás Kurgyis András lett, aki a mostani vonósnégyesemnek is tagja, így ma már ő a legrégebbi állandó zenésztársam. A Kruppa Quartet remek közösség volt, együtt tudtunk fejlődni. A kamarazenei tanulmányaim alapjait velük sajátítottam el. Hosszú távra terveztünk, de végül másképpen alakult, a közös pályánk megszakadt. Nehéz időszak volt. Akkoriban kerestek meg az egy évvel korábban, 2018-ban alakult Korossy Kvartett részéről, és én „pánikból”, hogy mi lesz velem, beszálltam hozzájuk.
– Jó döntés volt?
– Abszolút. Kiderült, hogy szuper csapat, nagyon jó emberek és nagyon jó zenészek alkotják.
– És az UMZE Kamaraegyüttes?
– Az UMZE kifejezetten kortárs zenével foglalkozik. Ha jól emlékszem, harmadéves voltam az egyetemen, amikor először játszottam az együttessel. Azóta is folyamatos a kapcsolatom velük; évi hat-hét projektre szerveződünk. Nagyon szeretek „umzézni”, az egy igazi kísérleti terep. Vonz náluk a kihívás, a felelősség, a hangzáskép gazdagsága.
– Számos jeles kamarapartnerrel lépett már fel itthon és külföldön. Kik jutnak azonnal eszébe?
– A közelmúltban többek között Várjon Dénessel és Perényi Miklóssal játszhattam a Zeneakadémián, ami nagyon nagy élmény volt. Mindketten világszámok. Várjon Dénes ráadásul az egyik példaképem, nemcsak azért, mert elképesztő zongorista, hanem mert kivételes ember is. Az élet bármely területéről lehet kérdezni, biztosak lehetünk benne, hogy igaz értéket képvisel. Ritkán találkozni ilyen befogadó, nyitott, közlékeny, másokra is odafigyelő művésszel.
– A Korossy Kvartettnek mi a titka, végül is mitől lett ez a biztos bázis, a zenei otthona?
– Ami talán általánosan megfogalmazható: egyformák az emberi értékeink. Vannak bizonyos határok, amiket nem lépünk át. Érezzük a pillanatot, mikor, hogyan lehet megfogalmazni a kritikákat. Tudjuk, hogy a másik nem bántani akar, hanem a közös célt igyekszik szolgálni. Fontos a kommunikáció, és ami még fontosabb, a szakmai megalapozottság. Lényeges, hogy az érdeklődésünk, a zenéről alkotott képünk, az elképzelésünk, a „hangképzésünk” hasonló legyen. Mondják, hogy a vonósnégyesezésben nincs csodagyerek. Idő kell, hogy megtanuljunk együtt dolgozni.
Mindannyiunknak a kvartett az első, de emellett – mellékszálként – persze ott vannak az egyéni felkérések, szereplések is. Nem mellékesen megélhetési szempontból is fontos, hogy több lábon álljunk. Szívesen vállalok koncerteket önállóan és más formációkban is. De a prioritás minden esetben a kvartett. Hiszek benne, hogy ez hosszú távon is működni fog.
– Mit szeretne közvetíteni a zenével?
– Szerintem
A zenészszakma sok lemondást igényel. Gyakorlás közben is szükség van a kreativitásra, de tűrni kell a monotonitást, ahogy a próbák, kísérletezések közbeni óhatatlan kudarcokat is. Ez folyamatos munka, nincs hétvége, nincsenek ünnepnapok. A másik oldalon viszont ott a mindennapi katarzis, a már említett megismerés, a közös öröm, a siker. Amikor valamire rájövünk, az tényleg óriási boldogság. Azt hiszem, jól tudok kapcsolódni a fiatalokhoz. Nagyon szeretnék később tanítani. Így ilyen formán is továbbadhatom mindazt, amit megtudtam a zene által.
Fotó: Lambert Attila
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 1-jei számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
