Szűts Ildikó: fokozatosan nyílnak a fővárosi strandok, csak néhánynál lesz áremelkedés

Szűts Ildikó: fokozatosan nyílnak a fővárosi strandok, csak néhánynál lesz áremelkedés

A vidéki strandokhoz hasonló áremelést tervez idén a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. az általa üzemeltetett fővárosi strandokon – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a vállalat vezérigazgatója.

Sorban nyílnak a fővárosi fürdők, ennek menetrendjét Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában.

Április végén nyílik a Palatinus fürdő Margaréta medencéje, ez már hagyományos időpontnak számít. Aztán május 30-án Pesterzsébeten és a Paskál fürdőben is megnyílnak azok a kültéri medencék, amelyek zárva vannak a normál téli üzemmódban, és a Palatinuson is használható lesz ekkortól a termálmedence. Végül június közepén lesz a „nagy” strandnyitás, ekkortól várja a vendégeket a Palatinuson is a hullámmedence, ekkor indulnak a csúszdák, és ugyancsak június közepén, 14-én nyit a Római Strandfürdő. Addigra már csak egy hét lesz hátra a tanításból, de például a Római törzsvendégeire gondolva, az ő igényeiket kielégítve a BGYH ezzel nem várja meg az iskolaév végét, csak a Pünkösdfürdői Strand nyílik június végén.

A BGYH fürdőinek belépőiért a téli szezonban már 5-6 százalékkal többet kértek, mint tavaly. Nyáron a strandok közül csak néhány strand belépője drágul. Ez leginkább a Palatinust érinti, hiszen – mint Szűts Ildikó megemlítette – a Palatinus téli és a nyári befogadóképessége jelentősen eltér, nagyon nagy a különbség abban is, hogy milyen medencék és kiszolgáló egységek működnek, milyenek a ráfordítások.

Hírdetés

„Ha csak a személyzeti költséget nézem, a Palatinuson nyáron több mint százan dolgoznak, míg a téli időszakban az 50 főt sem éri el a létszám. Tehát a Palatinusnak lesz egy új ára. Ez egyébként hasonló nagyságrendben fog emelkedni, mint amivel az összes vidéki fürdő is tervez. A Fürdőszövetség főtitkára jelezte, hogy a vidéki fürdők 10-15 százalékkal emelik az áraikat a nyári strandidőszakra. Mi a Palatinuson 9-12 százalékos áremeléssel számolunk. Hét közben a felnőtt napijegy ára 6000 forint lesz, hétvégén pedig 6500. Emellett minimális, 200 forintos emelés lesz a Pesterzsébeti Strand, illetve a Paskál esetében” – mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: számos kedvezményes lehetőség vehető igénybe a strandokon is. Ilyenek a családi jegyek, például a négyfős családi jeggyel egy gyermek ingyen mehet be a strandra. Lehet venni 15 alkalmas bérletet, ez is ad kedvezményt. Idén is igénybe vehető az utolsó két órás kedvezmény, ami a budapestiek körében a legkedvezőbb. Tavaly vezették be a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján azt a lehetőséget, hogy az utolsó két órában 50 százalékos kedvezménnyel lehet bemenni a fürdőkbe, strandokra.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kocsonya Zoltán készítette. A beszélgetést alább megnézheti, meghallgathatja.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »