Nyilvánosságra hozta a Román Színházi Szövetség a 2026-os UNITER-díjak jelöltjeit, a Tamási Áron Színház társulatának tagjai több kategóriában is érintettek: Kónya-Ütő Bence és Pálffy Tibor színészek, valamint Bocsárdi László rendező, a színház volt igazgatójának neve is feltűnik a díj idei várományosai között.
Kónya-Ütő Bencét a Legjobb férfi főszereplő díjára jelölték Bérenger szerepéért a Bocsárdi László által rendezett Rinocéroszok című előadásban, Pálffy Tibort pedig a Legjobb férfi mellékszereplő díjára Jean szerepéért, szintén a Rinocéroszokban. Bocsárdi Lászlónak a Szatmárnémeti Észak Színház Harag György Társulatánál színre vitt Tiago Rodrigues: Sopro – Suttogás a sötétben című rendezése a Legjobb előadás és a Legjobb rendezés UNITER-díjára kapott jelölést. Utóbbi előadás művészei, a sepsiszentgyörgyi származású Nagy Csongor Zsolt, valamint Moldován Blanka a Legjobb férfi mellékszereplő, valamint a Legjobb női mellékszereplő kategóriákban kaptak jelöléseket.
Kónya-Ütő Bence lapunknak így nyilatkozott a jelöléséről: „Ez az első ilyen figyelem a román szakma részéről. Különösebben nem érzek tőle valami megnevezhetőt. Örülök, bár fura, hogy az ember megtanul néhány mondatot, elengedi a fantáziáját, és ez így értékelve van. Pár évvel ezelőtt valószínűleg nem tett volna jót, habár lehet, hogy kicsit túl szigorú vagyok. Nézve a jelöltek listáját, az az igazi öröm – ami hosszú távon is jó lehet –, hogy két olyan ember dominál, akikkel úgy érzem, van közös hang: Bocsárdi László és Radu Afrim. Szóval hálás vagyok.”
Radu Afrim rendezőnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatánál színre vitt, Ház a blokkok között című előadása szintén több jelölést kapott az idei UNITER-díjra (Legjobb rendezés, Legjobb előadás, Legjobb férfi főszereplő – László Csaba; Legjobb női főszereplő – Berekméri Katalin). Az ugyancsak sepsiszentgyörgyi származású Boros Kingát a Legjobb színházkritikus díjára, Székely Csaba Egy diktátor születése című darabját a Legjobb új hazai drámai mű díjára, Boros Csaba zeneszerzőt pedig a Legjobb színházi zenéért járó díjra jelölték.
A Román Színházi Szövetség alapszabálya értelmében az UNITER Igazgatótanácsának (Szenátusának) döntése alapján odaítélt Ion Caramitru Kiválósági Díjat, az életműdíjakat és a különdíjakat is az UNITER díjátadó gálán adják át. A színházaktól beérkezett javaslatok és a szenátus tagjainak javaslatai alapján a rendezői életműdíjat idén Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója kapja.
A 34. UNITER-díj-átadó gála jelölőbizottságát Oana Borș, Mihai Brezeanu és Iulia Popovici színházkritikusok alkotják, akik a 2025. január 1. és december 31. között bemutatott hazai előadásokat értékelték. Az idei UNITER-gálát május 26-án tartják a bukaresti Odeon Színház Majestic termében.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


