Elég riasztó az, amit napestig a hírekben is hallunk és amiktől alaposan megijedhetünk, hiszen például Zelenszkij ukrán elnök egy, a BBC-nek adott interjújában kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin már elindította a harmadik világháborút, de erőteljes katonai és gazdasági nyomással ezt még meg lehet állítani. Félve nézhetünk az égre, hogy jönnek-e az orosz rakéták, drónok, repülőgépek. Lehet, hogy csak azért nem látjuk azokat, mert borús idő van? De talán van még egy kis időnk ezen gondolkodni, mert Szergej Karaganov, az orosz elnöki hivatal tanácsosa is azt mondta, hogy Moszkva egy-két éven belül indíthat atomtámadást Németország vagy Nagy-Britannia ellen (hogy „megbüntesse” Európát Ukrajna megsegítéséért).
Sokan persze nem veszik komolyan a riasztásokat, mert (a vicc szerint) amikor megkérdeztek valakit, hogy van-e riasztó az autójában, azt válaszolta, hogy igen, amikor benne ül az anyósa.
Bizony én is oda jutottam, hogy sokszor már nem tudom megkülönböztetni a riasztást az ijesztgetéstől. Nem mondom, hogy nem ijedek meg, amikor riasztást kapok, például telefonon, de bizony sokszor megriadok akkor is, amikor nem kellene. A riasztást és ijesztgetést fejben gyakran összekeverem, és már előre megijedek, amikor hírét veszem, hogy a kormány készül bejelenteni valamit, és riadtan várom például a villany-, víz- és egyéb számlákat. Félve megyek az üzletekbe vásárolni, mert megriaszt az infláció, az ott látott árak, mert bizony a számlafizetésekbe belerokkanhat a pénztárcánk is.
Aztán amikor meteorológiai riasztás van, hogy özönvízszerű eső lesz, akkor megijedek, hogy idehaza a kanális már megint visszafelé fog folyni, de a cégvezetők is megriadhatnak, mikor 10 köbméter ivóvíz és csatorna mellé felszámolnak még 50 köbméter esővizet is, és így 500 lej körül lesz a számla. Ha viszont nyáron olyan riasztást kapunk, hogy száraz, meleg idő lesz, akkor öntözni kell a kertben, és aztán ugyanannyi köbméter csatornát számolnak, mint ivóvizet, mert elvileg ugyanannyi szennyvíz folyik ki a háztartásból, amennyi ivóvíz befolyik. Amit az ember kiizzad, azt sem ütik le.
Aztán van, hogy meg sem riasztják az embert, de úgyis megriad – például amikor elmegy földadót fizetni. Mert arról nem nagyon beszélt senki, hogy az is megemelkedik, én is csak akkor ijedtem meg, amikor a fizetésre került sor, és kiderült, hogy a duplájára nőtt.
Raed Arafat most bejelentette: a különféle veszélyekre más-más módon figyelmeztetnek. A fővárosiak ugyanis arra panaszkodtak a múltkori hóvihar alkalmával, hogy Bukarestre és Ilfov megyére hajnalban vörös riasztást adtak ki, pedig ugyebár egy jó hóvihar a jó tél velejárója, és akkor meg miért zavarták ezzel a békés polgárokat? Biztosan arra gondoltak, hogy felkelnek és kimennek havat lapátolni, de aztán láttuk, hogy sokan még délben sem álltak neki.
Nem mondom, hogy én komolyan vettem volna a medveveszély-riasztást, amikor éppen idehaza voltam, a medvét meg a város másik végén látták. Vagy azt sem, amikor egy fiatal lány eltűnésére figyelmeztettek, mert arra gondoltam, hogy az illető esetleg megszökött szerelmével, akkor meg minek idegeskedjem?
Raed Arafat megmondta, hogy ettől arrafelé a riasztási szintek változnak, és az első közvetlen, extrém veszély esetén marad a mostanig használt erőteljes, hangos riasztás. (De az még mindig jobb, mint ha a városban felszerelt szirénák figyelmeztetnének például egy bombázásra.)
A második, szintén súlyos riasztás esetén egy diszkrétebb, SMS-hez hasonló hangjelzést kapunk, így azt esetleg örömmel nyugtázhatjuk, míg meg nem nézzük.
Eltűnt gyermek esetében szintén egy SMS-hangú figyelmeztetés jön.
Közbiztonsági riasztás esetén hangjelzés nélküli, a képernyőn megjelenő üzenetet kapunk. (Ezt leginkább azok fogják meglátni, akik napestig a telefonjukat tapogatják.)
Ezek mellett bizonyos narancssárga kódú riasztásokat is súlyos riasztásként küldhetnek ki, SMS-szerű hanggal, míg jelentős kockázatot jelző figyelmeztetések továbbra is a megszokott, erőteljes RO-Alert-hanggal jönnek. Mindenesetre a telefonunk mindig legyen kéznél!
Fotó: Facebook / Raed Arafat
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


