Több mint 61 500 alapiskolás tanuló jelentkezik középiskolába

Több mint 61 500 alapiskolás tanuló jelentkezik középiskolába

Az alapiskolák végzősei közül a legtöbben szakközépiskolába és gimnáziumba jelentkeznek. A szlovák oktatási tárca jelenleg több mint 61 500 jelentkezést tart nyilván, s közel 40 ezret már ellenőriztek az alapiskolák és továbbítottak a középiskoláknak. A TASR hírügynökséget erről a minisztérium kommunikációs és marketingosztálya tájékoztatta.

Közlésük szerint az elektronikus e-felvételi rendszer első alkalommal biztosítja országos viszonylatban a teljes egészében digitalizált és átlátható felvételi eljárást.

„A tanulók szülei vagy törvényes képviselői idén 61 500 jelentkezést nyújtottak be. Ebben a tanévben Szlovákiában körülbelül 47 000 kilencedikes tanuló van, míg az ötödikesek nyolcosztályos középiskolákba, a nyolcadikosok pedig kétnyelvű gimnáziumokba is jelentkezhettek. A diákok egy jelentkezési lapon maximum négy iskolát választhatnak” – közölte a minisztérium.

Hírdetés

A jelentkezések közel háromnegyedét az elektronikus e-felvételi rendszeren keresztül nyújtották be. A szülők több mint 18 százaléka használta az EduPage információs rendszert, a jelentkezések 8,4 százalékát pedig papíralapon továbbították.

„Minden gyermeknek egyenlő esélyekkel kell rendelkeznie a középiskolába való bejutáshoz az eredményei és a szüleivel közösen meghatározott választása alapján. Az e-jelentkezések egy igazságos és átlátható rendszert biztosítanak, amely tiszteletben tartja a választást, és nagyobb biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a szülők számára” – mondta Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter.

A rendszer szombat (február 21.) óta vált elérhetővé az alapiskolák számára. Itt ellenőrzik az adatok pontosságát, szükség esetén pótlásra kérik a szülőket, majd továbbítják a jelentkezéseket a középiskoláknak. A minisztérium közlése szerint több ezer igazgató, pályaválasztási és nevelési tanácsadó nyújtott már be sikeres jelentkezést.

NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »