Az egykori megyeszékhely Fő terét javarészt történelmi épületek szegélyezik, melyek a 19. században és a századforduló környékén épültek. A központi tér északi oldalán található autóbuszmegálló épülete kissé kilóg ebből a miliőből. A hatvanas években emelt épületrész mára életveszélyessé vált. Mivel az Ipoly menti város teljes központja műemlékvédelmi övezetbe tartozik, így az említett létesítmény felújítása nem egyszerű feladat. A nyitrai Műemlékvédelmi Hivatallal folytatott szakmai megbeszélések és terepbejárások nyomán most már körvonalazódik a megoldás.
A Fő téren található központi buszállomás egy épített megállóból és további két modern kivitelezésű bódéból áll. A hatvanas években épített, oszlopokkal szegélyezett épület három megállót foglal magába, a Léva, Ipolyfödémes és Gyűgy irányába közlekedő járatok megállóhelyeit. Az épületben emellett különféle kisebb vállalkozások működnek.
Sajnos az elmúlt évtizedekben nem a legjobban bántak a létesítménnyel, helyiségei beáztak, a megállóhelyeket tartó oszlopok szintúgy tönkrementek.
Így a városvezetés jó pár évvel ezelőtt elkerítette az épületrész egyes részeit.
Az utasok elől elzárt rész (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mindeközben folyamatosan zajlottak az egyeztetések a műemlékvédelmi hivatallal. Statikai szempontból életveszélyessé vált a létesítmény. Az utazni vágyok biztonsága érdekében is elkerülhetetlen a megfelelő megoldás megtalálása. Nem mellesleg esztétikai szempontból is rontja az összképet.
Mint Zachar Pál, Ipolyság polgármestere a közösségi oldalon tett bejegyzésében megjegyezte: „Az elmúlt harminc évben több terv is készült már arra vonatkozóan, hogyan lehetne újra életre kelteni az ipolysági Fő teret. Mindegyik verzió ugyanazt az elgondolást követi, mindegyiket a nyitrai Műemlékvédelmi Hivatal hagyta jóvá. Sajnos azonban egy sem vált valóra.”
Nincs fedett hely a várakozásra (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Hozzátette, éppen ezért koncepciót váltottak, elkezdték apró lépésekre bontani a feladatot, s a legégetőbb probléma megoldásával kezdték, a buszmegálló épületével.
A már említett létesítmény két részből áll. Az eredeti egyszintes jobb oldali épület már a múlt század harmincas éveiben is állt. Ehhez építették hozzá a 1960-as években a kétszintes baloldali szárnyat. Statikai szempontból ez az épületszárny vált életveszélyessé. Mindez javarészt annak köszönhető, hogy komolyabban senki sem foglalkozott az állagmegóvással. A falak fokozatosan átnedvesedtek, nem volt megfelelően megoldva az esővíz elvezetése.
A felújítás látványterve (Fotó: Zachar Pál, Facebook)
A problémákat nem megfelelően kezelték. Ezen szakszerűtlen beavatkozások sorozata oda vezetett, hogy az épületet már nem lehet megmenteni – fejtette ki a polgármester.
„Hosszú egyeztetések sorozata után a műemlékvédelmi hivataltól megkaptuk a végső határozatot, aminek alapján az életveszélyes bal oldali részt eltávolítjuk és így visszanyerjük a Fő tér 30-40-es évekbeli formáját”
– szögezte le Zachar Pál.
(Fotó: Zachar Pál, Facebook)
Az eltávolított rész helyén parkosítást terveznek. Mint már írtuk, az említett épületrészben néhány kisebb bolt működik még. Velük a városvezetés felvette a kapcsolatot, megkezdődtek az egyeztetések.
Természetesen megoldják a buszmegállók pótlását, az utasok így már biztonságos és kulturált környezetben várhatják a járatokat.
Ha zökkenőmentes lesz az engedélyeztetés, akkor a nyári hónapokban megkezdődhet a munka. A munkálatnak köszönhetően a múlt század harmincas-negyvenes éveiből származó fotográfiák látképe fogadja majd a történelmi belvárosba érkezőket.
Egy képeslap a negyvenes évek elejéről (Fotó: A nyitrai Műemlékvédelmi Hivatal gyűjteménye)
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


