Másfél év után 6,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot a jegybank, csütörtökre halasztották az ukránok a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját, elrendelte bejrúti nagykövetségük kiürítését az amerikai külügyminisztérium, kétnapos közlekedési sztrájk kezdődik pénteken Németországban – a nap legfontosabb hírei
Másfél év után kamatot vágott a jegybank, de Varga Mihály jegybankelnök azt hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti kamatcsökkentési ciklus kezdetét. A Monetáris Tanács 25 bázisponttal 6,25 százalékra mérsékelte az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Elrendelte a bejrúti nagykövetség nem létfontosságú diplomatáinak evakuálását az amerikai külügyminisztérium. Elemzők szerint az intézkedés összefügghet a fokozódó amerikai–iráni feszültséggel.
Kétnapos közlekedési sztrájk kezdődik pénteken Németországban. A figyelmeztető munkabeszüntetést a Verdi szakszervezet hirdette meg. A bérekről, a munkaidőről, a műszakbeosztásról, valamint az éjszakai és hétvégi pótlékokról szóló tárgyalások felgyorsítását szeretnék elérni.
700-ról 900 milliárd forintra emeli a Demján Sándor Program EXIM konstrukcióinak keretösszegét a nemzetgazdasági tárca. A cél, hogy tovább növeljék a vállalkozások versenyképességét és exportját. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás részesült 20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban a Demján Sándor programban. Ez a várakozások szerint 40 milliárd forintnyi beruházást indíthat el.
Két ütemben összesen 7,5 milliárd forint otthontámogatást kapnak a honvédelemben szolgálók és a sportfeladatokat ellátók. A támogatás évi nettó 1 millió forint vissza nem térítendő összeg, amely a közszolgálatban dolgozók széles körének jár.
A Fővárosi Törvényszék arra szólította fel a főispánt, hogy a szocialista Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek – írja a Telex. Sára Botond közölte: megvizsgálják, hogy Tüttő Katával szemben van-e törvényi ok, ami a kinevezést kizárná. Karácsony Gergelynek közgyűlési viták miatt másfél éve nincs helyettese.
A jegybank vizsgálatot indított a Mol részvényeivel kapcsolatos egyes tranzakciók ügyében, amelyeknél felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége szerint az olajipari vállalat feltehetően megsértette tájékoztatási kötelezettségét, amikor nem számolt be a Barátság kőolajvezeték leállásáról. A Mol állítja: megfelelt a jogszabályoknak a tőzsdei kommunikációja a Barátság kőolajvezeték leállásáról és tisztségviselők részvényügyleteiről.
Az Európai Tanács elnökének írt levélben erősítette meg a miniszterelnök, hogy nem támogat semmilyen, Ukrajna számára kedvező döntést, amíg Kijev újra nem indítja az olajszállítást a Barátság vezetéken. Orbán Viktor arra reagált, hogy António Costa azt írta: az Ukrajna számára nyújtandó 90 milliárdos segélycsomaggal kapcsolatos döntést tiszteletben kell tartani.
Az Európai Unió április 15-én mutatja be azt a javaslatát, amely megtiltaná az Oroszországból származó fennmaradó kőolajimportot – értesült a Bloomberg. Az elmúlt évben az unió teljes olajimportjának már csak mintegy 3 százaléka érkezett Oroszországból a korábbi 30 százalék helyett.
Csütörtökre halasztották az ukránok a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium a szlovák állami tranzittársaságnak küldött ukrán információra hivatkozva. Eközben a Barátság kőolajvezeték helyreállításának felgyorsítását kérte az Európai Bizottság elnöke.
Felgyorsítják a magyar–szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. Szijjártó Péter a szerb energiaminiszterrel folytatott egyeztetés után közölte azt is, az új szállítási útvonal nagyban javítja a két ország olajellátásának biztonságát.
Ukrajna továbbra is importál villamos energiát a szomszédos uniós országokból – közölte az Ukrenerho ukrán állami áramszolgáltató vállalat egy nappal azután, hogy Szlovákia leállította sürgősségi áramsegélyt. A szlovák rendszerüzemeltető adatai is azt mutatják, hogy az ukrajnai export folyamatos.
Ukrajna 3 pontos tervet hozott nyilvánosságra, hogy rákényszerítse Oroszországot a háború lezárására. A védelmi miniszter szerint az első lépés a légterük teljes védelme, a 2. az orosz előrenyomulás megállítása szárazföldön, tengeren és kibertérben, a 3. pedig a gazdasági nyomásgyakorlás, elsősorban az olajbevételek csökkentésével.
Négy évvel a háború kezdete után minden 3. ukrán gyermek menekültként él. Ez 2 millió 600 ezer gyereket jelent – közölte az ENSZ Gyermekalapja.
Vizsgálat indult Oroszországban a Telegram alapítója ellen terrorizmus támogatásának gyanújával. A hatóságok azért tartják felelősnek Pavel Durovot, hogy 2022 óta több mint 153 ezer bűncselekményt követtek el a platform használatával.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


