Bajnokok Ligája – Háromgólos előnyt szerzett a Galatasaray Mészáros Richárd2026. 02. 17., k – 23:29
Sallai Rolanddal a kezdőcsapatban a Galatasaray 5–2-re legyőzte hazai pályán a Juventust a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
A magyar válogatott szélső ezúttal is jobb oldali védőként futballozott, a vezetést pedig csapattársa, a brazil Gabriel Sara szerezte meg a 15. percben, de a török bajnok csupán egy percig örülhetett. Teun Koopmeiners ugyanis a középkezdés után egyenlített is, sőt a holland légiós a 32. percben duplázott.
Fordulás után egy másik holland, de a hazaiak játékosa, Noa Lang egyenlített, ami a Galatasaray 250. gólja volt a BEK-ben, illetve Bajnokok Ligájában. A kisebb jubileumnál azonban nem állt meg a házigazda, és a 60. percben Davinson Sánchez révén visszavette a vezetést. A kolumbiai védő találata után néhány perccel honfitársát, a Juventus légiósát, Juan Cabalt második sárga lappal kiállította a játékvezető, a törökök pedig gyorsan ki is használták az emberelőnyt, mert Lang a 75. percben a második gólját is megszerezte. A végeredményt a mindössze három perce pályán lévő Sacha Boey állította be a hajrában. A Galatasaray a 200. mérkőzését játszotta a legrangosabb európai kupasorozatban, ennyi összecsapása más török csapatnak még nem volt.
A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Torinóban.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


